„Köszönjük,
Belső közlés

Szív Ernő: Egy szemetes kosár

25/06/2023 17:38

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Pálinkás János

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szív Ernő Egy szemetes kosár című tárcáját hallgathatják meg a szerző, Darvasi László előadásában.

2023. június 25. Belső közlés (2023.06.25. Szív Ernő (Darvasi László) - Egy szemetes kosár)
03:27
00:00
Darvasi László író Belső közlés című zenés irodalmi műorunknak hat és fél évvel ezelőtt volt vendége, ahol az adásban Marton Éva beszélgetett vele. Itt olvasta föl Egy szemetes kosár című tárcáját, amelyet Szív Ernő néven az Élet és Irodalomba írt. A Szív Darvasi rendszeresen használt álneve az irodalmi-közéleti hetilapban, amelynek maga is munkatársa.

A mától itt, a Klubrádió honlapján is a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva meghallgatható, lejjebb pedig szövegesen is elolvasható rövidprózájában Darvasi, azaz Szív egy lottózó átlagos hétköznapi működésében ismeri föl embertömegek vágyainak globális méretét: a nyeretlen szelvények halmozódásából a kukában.

Szív Ernő: Egy szemetes kosár

Azt mondom, a toll sem mindegy. Nyilván nem az. Egy lottózóba otthonról kell vinni a tollat, egy olyan tollat, varázstollat, mindegy, volt egy ilyen rajzfilm, talán lengyel, hogy a Varázsceruza. Ha valami hiányzott, nő, pénz, fegyver, isten, a kis tag lerajzolta, és akkor az lett. Az élet problémája megoldódott. Tulajdonképpen egyszerű ügymenet, de a művészetet ezer évek óta éltető toposzra épül, hogy ugyanis a művészetből valóság lehet, és viszont. A művészet szíve a vágyakozás. Az ember szíve is tele van vággyal, azt véli, jobb lesz neki, ha gazdag, pedig. Pedig nyilván nem. Egy régi ismerősöm, aki tehetséges fiatalember, és tanított már Chicagóban is, azt mondta egyszer nekem, halkan, súlyosan, Ernő, nézd, annak az esélye, hogy kurva nagy öttalálatosod lesz, kisebb, minthogy elüssön egy autó az úttesten, miközben szabályosan közlekedve a lottózóba tartasz. És mégis játszunk. Mégis ikszelgetjük a számokat, és azt állítjuk erre, hogy ez a remény. Jó, lehet ezt mondani, de a remény nem ez, a remény nem ilyen, kisebb és nagyobb, de főképp nehezebb. A remény munkás dolog, napi dolog, perces farigcsálás, félórás, órás szerelgetés, legó és Rubik-kocka, de erről majd máskor. Szóval szépen betáncoltam a lottózóba, és leadtam a szelvényeimet, nem nyert, nem nyert, 0 forint, 0 forint. Jól van. Kidobjuk a rossz, a használt, a nyerést nem szolgáltató kockás papírokat, el kell dobni őket, hah, el velük, és ahogy ezért én is hajlok a szemétkosár felé, egyszerre megdermedek. A kosár teli van. Száz és száz nyeretlen szelvény benne, már púposodnak. Hány és hány millió forintnyi remény, hány ház, autó, villa, vityilló, kert, tengeri utazás, hány gond, sóhaj, hány eszelős öröm, hány iszonyatosan drága étterem, hány segítség, hány bútor, hány világ, világ, világ. Mind belefér egy szemetes kosárba. A lottózóban fiatal, szakállas erős felsőtestű férfi kezeli a szelvényeket. Meg a nyereményszámláló gépet. És persze beváltja a lehetetlen sorsjegyeket. A múltkoriban hallottam, éppen azt mondta valakinek, ő már túl van a dolgon, neki a lába rákos volt, de túlélte, szenvedett, már jól van. Jó lesz neki. Így döntött. Jól lesz. Neki az élete most már jó lesz. És ahogy erre gondoltam, és közben még a púpos kosarat bámultam, észrevettem, hogy kijön az üveg mögül, kacsázva, meg-megbillenve a kosárhoz halad, megragadja, majd az utcai kukához biceg vele. És ott kiüríti. Aztán visszaül a székébe, rám mosolyog, és várja a kitöltött szelvényeket.