Rudolf Höss unokája, Kai: Ha nincs erkölcsi iránytűd, úgy csúszol egyre lejjebb, hogy észre sem veszed

Kai Höss: Anita Lasker-Wallfisch volt az első holokauszttúlélő, akivel találkoztam. Az édesapámmal együtt látogattuk meg, amit az Auschwitz parancsnoka [angol címe: The Commandant’s Shadow – azaz A parancsnok árnyéka - a szerk.] című filmben rögzítettünk is. A film tavaly jött ki. Anita júniusban lesz százéves. Alázatot, örömet és megtiszteltetést éreztem, hogy egyáltalán beengedett minket otthonába. Beszélgetésünket megbékélésként éltem meg. Hisz elmondta, hogy mennyi szenvedést élt át ő és a családja abban a lágerben, amit a nagyapám építtetett. Anita fiatal csellistaként tehetségének köszönhette, hogy életben hagyták. Mutatta a karjára tetovált számot is, rettenetes volt.

Csernyánszky Judit: Hogyan reagált az eseményekre az édesapja, Hans-Jürgen Höss?

K.H.: Arra emlékszem, hogy bocsánatot kért azért, amit az édesapja tett. Nagyon drámai volt, és megviselte.

Cs. J.: Ön mikor beszélt először erről az édesapjával? Mert azt több interjúban is elmondta, hogy ő egyáltalán nem akart beszélni a gyerekkoráról, amikor úgymond boldog és tudatlan gyerekként élt a láger mellett, s csak egy magas fal választotta el a családot a szörnyűségektől.

K.H.: A családom… tudja…, szóval 6 vagy 7 éves lehettem, amikor a történelem órán hallom a nevem. Merthogy Németországban kötelező holokauszt tanórákat tartani. Ez az az én családom lenne? – merült fel bennem. Alig vártam, hogy hazaérjek és megkérdezzem az édesanyámat erről. És az édesanyám ekkor mondta el, mit tett a nagyapám. Sokkot kaptam. Lehet, hogy mindenki tudta az iskolában, hogy én ki vagyok? Csak én nem? És tudják, hogy szívtelenül ölt meg milliókat? Hogy iparosított gyilkosságot hajtott végre? Hisz hát ő akkor egy szörnyeteg volt!

CS. J.: S akkor az édesapját is megkérdezte erről?

K.H.: Persze. Nem tagadta, mi történt. Nem volt holokauszttagadó a családom. De azt mondta, más idők voltak. Rettenetes volt, ami történt, de már nem tudok mit tenni ellene, ezért nem kell beszélni róla. Szerintem, mai fejjel, hisz körülbelül 55 évvel ezelőtt volt, ez nem volt jó válasz. Aztán a szüleim elváltak, én utána húsz évig nem is éltem Németországban, utaztam szerte a világban, egy ötcsillagos hotelláncnak voltam a menedzsere.

Cs.J.: Ahogy olvastam, 180 fokos fordulatot vett az élete, mert nagy kanállal habzsolta az életet.

K.H.: Szingapúrban lettem keresztény. Megbetegedtem, és rosszul sikerült a műtéten, majdnem meghaltam. És a kórházi ágyam mellett Bibliát találtam, olvasni kezdtem, Akkor döbbentem rá sok mindenre. De visszatérve a kérdésére: őszintén, nem nagyon beszéltem az apámmal mindezekről. Ő például nem olvasta el nagyapám önéletírását, amit az akasztása előtt a börtönben írt. Én viszont elolvastam. És akkor gondolkodtam el azon, hogyan tehetem jóvá azt, amit a zsidók nagyapám miatt kénytelen voltak elszenvedni.  Merthogy előtte „arany Rolex, arany Amex bankkártya, Mr. Cool, éjszakai klubok, teniszturnék, bodybuilding” keretben zajlott az életem, és istentelen voltam. Akárcsak a nagyapám. Ha akkor valaki azt mondja, álljak be politikusnak, legyek egy párt tagja, és mindent megígér nekem, akkor el tudtam volna képzelni, hogy épp ugyanazt csinálom, mint a nagyapám. Sokan hasonlóan kísértésbe estek volna. És ma is. Hisz a világban – nézzen csak körül – nem ugyanaz történik most is? Népirtás, gyilkosságok, gyűlölet. Nem változott sokat a világ! Politikai vagy vallásos fanatizmusból sok őrültséget képes tenni az emberiség. De azt mondom, minden az egyéntől függ. Attól, milyen neveltetést kapott.

Cs.J.: Rudolf Höss kettős életet élt. Milyen magyarázata van erre egy lelkipásztornak?

K.H.: Mindannyian kettős arcot, fake arcot is viselünk. Veszekszünk mondjuk az autóban a feleségünkkel vagy a férjünkkel, és amikor kiszállunk, mintha mi sem történt volna, mosolyt veszünk fel. Persze a nagyapám esete szélsőséges. Tartozott egy szélsőséges párthoz, szélsőséges ideológiához, és amikor gyilkolt, akkor dicséretet kapott és előléptették. Az I. világháborúban is gyilkolt. És tudni kell, ő honnan jött. Ma is egyre többen vannak az öngyilkos merénylők … Persze ezzel nem akarom őt igazolni. A családjának pedig jót akart. Nem vagyok pszichológus, de az emberi természet gyarló, bűnös. Volt és ma is az. Persze nem ismerem az emberi lelket. Csak az enyémet. És én sem vagyok tökéletes, csak egy lelkipásztor. Én is ugyanúgy küszködöm, küzdök a lelkemmel, mint bárki más.

Cs.J.: Mint mondott édesapja a gyerekkoráról? Hogy emlékszik vissza?

K.H.: Hétéves volt, s arra emlékszik, mindene megvolt. Játékok, jó élet, boldog gyerekkora volt. Mindaddig ezt hitte, amíg a náci bűnök nyilvánosságra nem kerültek.

Cs.J.: Nagyanyjával milyen volt a kapcsolata?

K.H.: A legkisebb lányával élt, és amolyan holokauszttagadók voltak. Vagy talán nem is, de ők azt gondolták, a náci évek nem voltak rosszak. Pontosabban, ő teljesen a náci ideológia igézetében élt, és nehéz volt utána mindent újraértékelni. Kemény és szigorú, fegyelmezett asszony volt. Persze 12-14 éves lehettem, amikor beszélhettem volna vele erről, de nem volt jellemző se rá, se rám, hogy közlékenyek lettünk volna egymással. De hát képzelje el, hogy zsidók szolgáltak a háztartásukban, s ha bárki rosszat tett, hibát vétett, a gázkamrában végezhette. A hatalom tönkreteszi a lelket sok esetben. Az övét tönkretette. Ha nincs erkölcsi iránytűd, akkor úgy csúszol egyre lejjebb, hogy észre sem veszed. Nem akarok politikai vezetőket név szerint említeni, de demokratikusan megválasztják őket, aztán zsarnokká válnak erkölcsi tartás híján.    

Kai Höss beszélt arról is, hogy igen, ő mindent elmondott a saját gyerekeinek, még a nyolcéves is tudja, mi történt, együtt nézték meg a családjukról szóló filmet. A hazájában is erősödő szélsőjobbról pedig a riporter kérdésére azt mondta, a neonácik, a fasiszták ma nem feltétlenül antiszemiták, sokkal inkább migrációellenesek, iszlámellenesek, Németországban a baloldal és a jobboldal is Izrael-párti.