„Zajlik
Reggeli gyors

Osztrák lap: Az a kérdés, hogyan reagál az ügyészség Magyar állítólagos bizonyítékaira

25/03/2024 08:26

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Ma már kérdéses, hogy a Putyin választási győzelméhez gratuláló Orbán Viktor vagy a trumpista republikánusok egyáltalán a nyugathoz tartoznak-e – írja a konzervatív National Review. Lengyelországban járt Sulyok Tamás első hivatalos útján. Magyar Péter Rogán Antalékkal szembeni vádjait ismerteti egy osztrák lap. Nemzetközi lapszemle.

Tele a nemzetközi sajtó a vasárnapi raliversenyen történt, négy halálos áldozattal járó, nyolc ember sérülését okozó magyar tragédiával. A sérültek közül két felnőtt és egy gyerek állapota igen súlyos – emelte ki az AP amerikai hírügynökség. Egyelőre csak találgatások jelentek meg arról, mi okozta a balesetet. a TV2 Tények-nek nyilatkozó Él István korábbi autóversenyző azt mondta, az ilyen jellegű baleseteket kiválthatják például műszaki hibák, előfordul, hogy a sofőrök elmérik a féktávot és olyan is, hogy a nézők figyelmen kívül hagyják, hogy hova szabad állni.

 

2018-ban, Vlagyimir Putyin elnök 5. elnökválasztási győzelme után Donald Trump akkori elnöki stábja egy belső eligazító dokumentumba, csupa nagy betűkkel írt figyelmeztetést: NE GRATULÁLJ! Az amerikai elnök mégiscsak gratulált, sőt a későbbiekben nagyszerű vezetőnek, kiváló embernek és remek jellemnek nevezte – emlékeztet a konzervatív New York-i National Review. Putyin úgy nyert eddig választást, hogy a nagy ellenzéki vezetők sorra meghaltak: Borisz Nyemcov, Alekszej Navalnij és bár még él, jó ideje börtönben van a szibériai jégmezőkön Vlagyimir Kara-Murza.

Putyinnak mindezek ellenére gratulált például a kínai, az észak-koreai, az iráni, a blarusz és a nicaraguai elnök, valamint Orbán Viktor. Utóbbi valószínűleg Putyin első számú barátja Európában, már ha a belarusz elnök Aljakszandr Lukasenkát nem számítjuk – írja a lap.

Orbán, aki a nemzetközi szintéren szokatlan módon nyíltan jelezte, hogy Trump újraválasztásának örülne, a korábbi elnök mögött felsorakozott konzervatívok számára amolyan politikai sztár. Hét éve Steve King, iowai republikánus képviselő Orbánt a nyugati civilizáció Winston Churchilljének nevezte. A National Review szerzője emlékeztet, hogy az a republikánus párt, amelyik a nyugaton a konzervatív értékek letéteményese volt, politikáját a szabadságra, a demokráciára és a jogállamra alapozta. Ehhez képes Putyinnak gratulálni, aki veszélyes keleti zsarnok, nem lehetne. Ma már kérdéses, hogy Orbán vagy az amerikai trumpista republikánusok a nyugathoz tartozónak tekinthetők-e egyáltalán.

A szerző szerint az oroszok – mint annak idején a Szovjetunióban is – a legbátrabb emberek a világon. Most legfőképp azok, akik a szavazólapjukat Alekszej Navalnij sírjára helyezték. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a kamerák mindannyiukat rögzítették.

 
Graffiti Putyinról és Trumpról l
Forrás: Flickr
 

A varsói Kurier Sulyok Tamás első külföldi vizitjéről ad számot, miután meglátogatta lengyel kollégáját és megünnepelték a lengyel-magyar barátság ezer éves történetét Ószandecen, Szent Kinga városában. Ebből az alkalomból ismét a családjáról beszélt, és kijelentette, vannak lengyel felmenői és nagyon sajnálja, hogy nem tanulta meg a lengyel nyelvet. Egyeztettek arról, hogy a júliustól esedékes magyar soros uniós elnökség befejeztével a lengyelek veszik át a stafétabotot, s ez órisái lehetőség a számukra az Európai Unió sorsának alakításában. Beszéltek arról, hogy a háborús helyzetnek betudhatóan mindkét ország növelte katonai kiadásait, és Andrzej Duda, akárcsak a Fehér Házban Joe Bidennek, most is felvetette, hogy a körülményekre tekintettel fel kellene emelni a GDP 3 százalékára minde NATO-tagállamnak a katonai kiadásait.

 
Magyar Péter sajtótájékoztatója
a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épülete 2024.03.20.
 Forrás: Facebook
 

Magyar Péter a kormány egyes szereplőinek korruptságát bizonyítandó nagy leleplezésre készül bizonyítékok bemutatásával – írja az osztrák ORF, ami egyébként úgy kezdi cikkét: skandallum Magyarországon, a cím pedig: Az ellenzék abban reménykedik, hogy az istenek hatalma leáldozóban van. Először is Rogán Antalé, aki embereivel Magyar szerint bizonyíthatóan manipulálta az ügyészségi aktákat, továbbá azzal is vádolja a minisztert, hogy közpénzeket sikkasztott és a titkosszolgálatokat saját személyes és pártja érdekében használta fel. A legfrissebb felmérést is ismertetve az ORF megjegyzi, választási sikert érhet el, amennyiben létrejön a pártja. A cikk a Fidesz narratíváját is ismerteti, miszerint Magyar csak bosszút akar állni, mert minden pozícióját elveszítette volt felesége, Varga Judit kormányból történő távozásával. Most mindenki arra vár, hogy reagál az ügyészség a Magyar által ígért leleplező bizonyítékok ismeretében.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.