Németh Zoltán: James Joyce Triesztben

Németh Zoltán a ma aktív felvidéki alkotók középnemzedékéhez tartozik, költői életműve mellett irodalomtörténészként és egyetemi oktatóként is igen tevékeny, számos ország egyetemén való tanítás után az elmúlt fél évtizedben már a Varsói Egyetem magyar tanszékének professzora. Lírikusként Magyarországon József Attila-díjjal, irodalmárként Szlovákiában két alkalommal is Madách Imre-díjjal tüntették ki. Egész Közép-Európában otthonosan mozog, épp ezért Budapesten nem sok időt tölt; így aztán igazán rendhagyó alkalom volt, amikor hat évvel ezelőtt vendégül láthattuk a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban. 

Ebben az adásban Szegő János beszélgetett vele, és itt olvasta föl a többi verse mellett azt a költeményt is, amelyet mától a Klubrádió honlapján is elérhetnek és meghallgathatnak. A vers a szerzője nyelvi perspektíváján keresztül idézi meg az Ulysses legendás írója, James Joyce nem kevésbé legendás trieszti tartózkodását.

A vers a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg. A vers eredeti, írott változata:

Németh Zoltán: James Joyce Triesztben

Erőteljesebb szavakat kerestem a San Giusto-katedrális
előtti szentjánoskenyérfa alatti magányomban, kivételesen
erős szavakat a Corso Cavouron, egy egzotikus haláruslány
mondataiban, a Miramare kastély olajfái alatt, a kárókatonák
torkában, a Lanterna tövében, várva a világítótoronyba
harapó bóra szavait, hálóval elfogni, és vágyom a süvítésben
elhangzó szavakra, a téglának ütköző szavakra, a sós szavakra,
az öt méter magasan repülő szavakra, a hideg, fájdalmas
szavakra, és más, magasabb működésű szavakat kerestem
a Grand Hotel Duchi d’Aosta ágyaiban, ahol annak idején
Giacomo Casanova szállt meg, más, magasabb működésre
váltó szavakat kerestem a Caffè degli Specchi teraszán, ahol
Rainer Maria Rilke és Franz Kafka törzsvendégnek számítottak,
kerestem a tér kivágott részleteit, amelyet Rilke és Kafka
teste és szavai töltöttek ki egykor, de amelyek – reményeim szerint –
azóta is betöltetlenek, és folytattam, mert magasabb működésű
szavakat kerestem a Bagno alla Lanterna szeparált strandján,
ahol a női strand zsúfolt húspiacán meztelen nőket vizslatva,
a férfi részleget uraló férfi-elmegyógyintézeti ápoltak
artikulálatlan hörgését, nyögését, vijjogását, félállati sikoltozásait
hallgattam napokon át a hullámtörés felett, ebben a feszültségben
kerestem a mértékfeletti szavakat, és a szó hirtelen más, magasabb
működést mutat, a Canal Grande partján összegyűlő kereskedők,
jogászok, politikusok, egyetemisták szavaiban, de csak kerestem
az erőteljes, magasabb működésű szavakat a Molo Audace
naplementéjében, a piaci tömegben, a matrózok pipafüstjében,
a rikoltozó sirályok szárnyizmainak vonalában, a Caffé Tommasseo
Thonet-székjeiben, a Caffé Pasticceria Pironában, ahol keresésem
közben saját magamat láthattam, éppen az Ulysses első fejezeteit írva,
izmos, legyőzhetetlen, embertelen, tökéletes szavakat keresek,
ami elől nem térhet ki, amelynek engedelmeskedik a nyelv,
de csak viszonyt találok mindenhol, tört szárnyú, véres, torz,
érthetetlen szavakat, hangtalan szavakat, leírhatatlan szavakat,
bennük a mérhetetlen magányt, kiöntött jelentést, jelentéstelen,
tökéletes, nyelvtelen idegenséget, szó nélküli írást magamban,
leírhatatlanul, jaj, örökre leírhatatlanul itt, bárhol vagy Triesztben.