„Klubrádió

Nem helyettünk, velünk dolgoznak majd a gépek

6/10/2019 11:38

| Szerző: Klubrádió

Az automatizációnak nyertesei lehetünk, de ehhez időben kell lépnie az államnak, a cégeknek és az egyéneknek egyaránt. Ha nem tesszük, a 2030-as években nagy bajba kerülhetünk. 

2019. október 03. Y - Galavits Patrik generációs műsora (2019. október 03., csütörtök 15:00)
47:41
00:00
Műsorvezetők: Galavits Patrik

Galavits Patrik vendége az adásban Monda Eszter gazdaságinformatikai jövőkutató és a PwC Magyarország üzleti tanácsadási üzletágának menedzsere volt. A jövőkutató elmondta: a McKinsey 2017-es jelentése szerint rövid távon a munkák kevesebb mint 5 százalékát érinti a teljes automatizáció, míg a további foglalkozások 60 százalékában folytatott tevékenységek 30 százalékát végezhetik majd gépek. Igaz, ez a statisztika az Egyesült Államokra vonatkozott.

Kéri András a PwC idei számaira hivatkozva tudott a magyar helyzetről beszélni. Szerinte az automatizáció alapvetően három hullámban érkezik. Az első hullám jelenleg is tart, és kevésbé érinti Magyarországot. Példaként említette a chatbotok megjelenését és azt mondta, ebben az időszakban főképpen az alacsony hozzáadott értékű informatikai munkákat kezdik elvégezni gépek az emberek helyett.

A második hullámnak, amelynek megérkezését a 2030-as évekre teszik a PwC-nél, már sokkal inkább kitett lesz Magyarország. Ekkor olyan gépek jelennek majd meg tömegesen, amelyek nemcsak egyszerű feladatokat lesznek képesek elvégezni, de már tanulni is tudnak majd. Az ezt követő harmadik hullámban pedig a gépek már teljesen autonóm munkavégzésre is alkalmasak lesznek. Az áruszállításban például előfordulhat, hogy két rakták között úgy mozog majd egy termék, hogy ahhoz egyáltalán nem nyúl majd ember. Gépek hozzák ki az árut a raktárból, teszik be egy önvezető kamionba, majd a célállomáson is robotok pakolják a megfelelő helyre.

Monda Eszter újabb nemzetközi jelentésekre alapozva azt mondta: az egyes országok oktatási rendszereinek fel kell készülnie a változásokra. A jövőben egyre fontosabb lesz az analitikus gondolkodás, a kreativitás, az érzelmi intelligencia és az innovációs készség. Ahol ezekre fektetnek hangsúlyt, sokkal kisebb problémákat fog okozni a munkaerőpiac átalakulása.

Kéri András azt mondja,"van idő felkészülni, de fel kell készülni", mert ha nem így teszünk, valóban nehéz helyzetbe hozhatjuk magunkat. Mind egyéni, mind társadalmi szinten.

A PwC-nél ugyanakkor nem tartanak attól, hogy a cégek az automatizáció hatására tömegesen tennék utcára munkavállalóikat. Szerintük azok a vállalatok járnak majd igazán jól az automatizációval, amelyek felismerik, hogy munkatársaiknak ideje szabadul fel, és olyan feladatokat is adhatnak majd nekik, amelyekkel a napi rutin mellett korábban esélyük sem volt foglalkozni.

Az Y csütörtöki adását meghallgathatják a fenti lejátszás gombra kattintva, valamint Spotify-on.

Y - Generációs műsor
2019.10.03. 
Műsorvezető: Galavits Patrik