Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Nem hagyják abba a keddi tüntetéseket, a Belügyminisztériumhoz vonultak

1/07/2025 21:30

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A Pride után sem hagyják abba a tüntetést Hadházy Ákosék, hiszen a gyülekezési jogot korlátozó törvénymódosítást nem vonta vissza a kormány. Kedden szokás szerint a Ferenciek terén találkozott a keménymag. Kossuth Lajos azt üzente, tavaszi szél vizet áraszt – a demonstrálók szinte minden zebránál énekeltek egyet, miközben egy sáv elfoglalásával vonulták át a Belügyminisztériumhoz.

Nem hagyjuk abba a Pride után sem – ezzel a címmel hirdette meg Hadházy Ákos a hónapok óta tartó keddenkénti tüntetéssorozat mai eseményét. A független képviselő azzal buzdított a részvételre, hogy bár fantasztikus volt látni a tömeget a Pride-on és "megtörtént a legrosszabb, ami egy politikussal megtörténhet: nevetségessé vált" – utalt a rendezvényt betiltani próbáló miniszterelnökre, ugyanakkor "sajnos téved, aki szerint a kínai arcfelismerő rendszer használatát a tüntetők ellen engedélyező »Pride-törvényre« elegendő válasz az, hogy a tiltás ellenére elmentünk a felvonulásra". Azért is kell folytatni a tiltakozást, mert a törvény nem csak a Pride-ról szól, hanem a következő demonstrációkról is, amelyeket esetleg a választások elcsalása ellen, az elvitt politikusokért vagy bezárt újságokért szerveznének majd és amelyeket megpróbálhat betiltani a hatalom.

Ezúttal a megszokott 5 órai kezdés helyett fél 6-ra hirdették meg a gyülekezőt, tudósítónk beszámolója szerint az első fél órában néhány százan gyűltek össze. Sok volt az olyan transzparens, amelyeket a korábbi keddi tüntetéseken már láthattunk, igaz, voltak újak is.

 
Gyülekező a Ferenciek terén l Fotó: Mátyus László
 
 
Gyülekező a Ferenciek terén l Fotó: Mátyus László
 
 
Gyülekező a Ferenciek terén l Fotó: Mátyus László
 

Az első felszólaló Bozóki András, volt kulturális miniszter, szociológus, a Magyar Narancs alapító-szerkesztője volt, aki Hadházy-hoz hasonlóan korábban a Fidesz tagja volt. Elmondta, először vesz részt ezen a tüntetéssorozaton, ahogy a Pride-on is először volt ott szombaton, ami szerinte nem csak a legnagyobb Pride volt, hanem az eddigi legnagyobb magyarországi tüntetés is a rendszerváltás óta. A szombati eseménnyel kapcsolatban megköszönte a rendőröknek az esemény biztosítását, a jogszerű fellépést. Szerinte "vidám, békés forradalom zajlott", ami új helyzetet teremtett, mert meghátrált az erkölcsileg megbukott rendszer. Létrejött viszont egy új többség Bozóki szerint, ami a fideszesek jogait is védi.

 
Bozóki András a színpadon l Fotó: Mátyus László
 
 
Bozóki András és Hadházy Ákos l Fotó: Mátyus László
 

Pajzs Miklós Sickratman zenélt és beszélt is: szerinte a hatalom a sajtó és a civilek sarokba szorítása közben ráment a melegekre is és átlépett egy határt.

 
Pajzs Miklós Sickratman a színpadon l Fotó: Mátyus László
 
 
Pajzs Miklós Sickratman l Fotó: Mátyus László
 

Bíró Dénes slammer arról , hogy az évszázad pofáraesését próbálja utólag a kormányközeli világ mestertervnek beállítani. "Azt hallottátok, hogy Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy van-e még neki egy hely az űrben?" – kérdezte a slammer, amire a tiltakozók "lőjük ki!" skandálással válaszolt – írja a Telex.

 
Bíró Dénes a színpadon l Fotó: Mátyus László
 

Hadházy Ákos is arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta a szombati volt a legnagyobb demonstráció. Üzentünk vele a kormánynak és saját magunknak is: ha eddig nem voltunk tisztában az erőnkkel, most tisztában vagyunk – mondta a független képviselő, hangsúlyozva, képesnek kell lenniük arra, hogy használják ezt az erőt. A független képviselő arról is beszélt, szerinte a keddi tüntetések hozzájárultak a szombati Pride-hoz és, hogy folytatni kell a tiltakozást, hiszen nem vonták vissza a betiltást papíron lehetővé tevő "technofasiszta törvényt" – vagyis a gyülekezési jogot korlátozó törvénymódosítást.

 
Hadházy Ákos a színpadon l
 Fotó: Mátyus László
 

A beszédek után a néhány száz fős tömeg a Kossuth Lajos utca – kiskörút – József Attila utca útvonalon elindult a Belügyminisztériumhoz, végig egy sávot elfoglalva az úttestből. A résztvevők szinte minden zebránál megálltak énekelni egyet, a Kossuth nóta és a Tavaszi szél többször is felcsendült és persze sokszor szólt az előző alkalmakról megszokott "nem hagyjuk abba" skandálás.

 
A tiltakozók a Kossuth Lajos utcán l Fotó: Mátyus László
 
 
Vonulás - félig az úttesten l Fotó: Mátyus László
 

A Belügyminisztériumnál Hadházy újra beszélt: "Itt ma egészen friss és felháborító hírre kell reagálnunk, ugyanis Orbán ma arról beszélt, hogy a politikának már nincs, csak a hatóságoknak van dolga a Pride-dal" – mondta. Emlékeztetett, korábban rendőri együttműködésben állapodott meg Magyarország Kínával, szombaton pedig ott volt az Ezsébet hídnál a kínai kamerákkal felszerelt rendőrségi autó. A képviselő szerint tiltakoznunk kell a "kínai típusú technofasizmus" ellen, és most azért is kell erőt mutatni, hogy ne merjék megbüntetni a Pride résztvevőit.

 
Tüntetők a Belügyminisztérium előtt l Fotó: Pacsmag Eszter Diána
 

A tüntetés aztán a Himnusz éneklésével zárult.