"Az ellenállás elkezdődött. Ti vagytok az!" – megtelt kedden a Kossuth tér
10/06/2025 18:16
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Megtelt a Kossuth tér a Polgári Ellenállás címmel meghirdetett tüntetésen. Rengeteg volt a megszólaló, de rövid beszédeket tartottak, így viszonylag pörgött az esemény. Sok felszólaló magáról az ellenállás fontosságáról, a polgári létről beszélt, sokan pedig jelezték, kelet és nyugat, diktatúra és demokrácia közötti válaszúthoz érkeztünk. Pankotai Lili szerint a rendszer bennünk, 10 millió ember reflexeiben él, belülről kell megváltoznunk. Hadházy szerint ha csak várjuk a sült galambot, nem lesznek valódi választások jövőre. Puzsér szerint 15 év egybefüggő nemzetgyalázaton vagyunk túl, de most elkezdődött az ellenállás. A leggyakoribb skandálás a "ruszkik haza" volt.
Puzsér Róbert publicista és Lampé Ágnes újságíró, korábbi kollégánk a múlt héten jelentették be, hogy más, közismert felszólalókkal tüntetést szerveznek június 10-re a Kossuth térre. Az időpontot eredetileg azért választották, mert esélyes volt, hogy kedden szavazzák meg a "közélet átláthatóságáról" néven benyújtott, valójában a civil szervezetek és a független sajtó ellehetetlenítésére alkalmas törvényjavaslatot. Közben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is jelezte, várhatóan a tavaszi ülésszakban már nem fogadják el a javaslatot, annak megszavazására leghamarabb ősszel kerülhet sor.
Ennek ellenére a tüntetést megtartják, Puzsér szerint ugyanis ahhoz, hogy a következő évi választásokkor biztosított legyen, hogy az országban nem következik be diktatórikus fordulat, már nem elég "tüntikézni" és utána hazamenni, folyamatos utcai jelenlétre van szükség, hogy a hatalom lássa, vannak vörös vonalak.
A tüntetést Polgári Ellenállás néven hirdették meg és össze is olvadtak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tüntetéssorozatával, amely nagyjából három hónapja zajlik keddenként, hol kisebb, hol nagyobb érdeklődés mellett. Eredetileg a gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen tiltakoztak, de később ez kiegészült több témával, például az ellehetetlenítési törvénytervezet elleni felszólalásokkal is. Hadházy Puzsérhoz hasonló üzenetet fogalmazott meg hétről-hétre, rendre arról beszélt, nem az a lényeg, hogy hányan tüntetnek, hanem, hogy nem hagyják abba az ellenállást.
A képviselő a keddi Reggeli gyorsban azt mondta, pozitív változás az elmúlt időszakban, hogy egyre több olyan közszereplő áll ki, akik korábban hallgattak közéleti kérdésekben. Szerinte a demonstrációnak két irányban is van üzenete: a hatalom felé azt üzenik a tüntetők, hogy követeléseik vannak, és nem hátrálnak tovább, nem engednek a putyini hatalomtechnikának. A másik üzenet pedig a magyar népnek szól: „ennek az az üzenete, hogy egyre-egyre többen vannak, akik hajlandóak tenni a szabadságukért”.
"Ha most nem szállsz síkra a szabadságodért, később már kár lesz kapkodnod a levegő után. Ha ma nem véded meg az európai identitásod, holnap már az Eurázsiai Unióban ébredsz. Nincs hova hátrálnod: cselekedj." – írták többek között a szervezők a Facebook-eseménynél.
Rengeteg felszólalót jelentettek be, vannak köztük újságírók, zenészek, színészek is. A kezdéskor ismert névsor: A tüntetésen felszólal majd Ács Dániel, Borsi Bálint, Bizzer Mátyás, Bogos Csaba, Csákányi Eszter, Csató Adorján Funktasztikus, Dévényi István, Sallai Dé:Nash, Hadházy Ákos, Illés Helga, Lampé Ágnes, Lányi András, Levitin Dávid Dave, Lovasi András, Magyar Dávid, Nagy-Bandó András, Pajor Tamás, Pankotai Lili, Radics Peti, Stumpf András, Varga Martin Hiperventi és Zentai Márk.
A 6 órai kezdéskor még folyamatosan szállingóztak az emberek, bár már nagy volt a tömeg, még nem volt teljesen tele a tér – számolt be tudósítónk.
A gyülekező alatt vetítés zajlott, egy videóban külföldön élő magyarok üzentek Sulyok Tamás köztársasági elnöknek a szavazati lehetőségeikkel kapcsolatban – szeretnék, ha a szomszédos országban élő határon túli magyarokhoz hasonlóan a távolabb élők is szavazhatnának levélben.
Lampé Ágnes konferált, a felvezetőben emlékeztetett, nem vonták vissza, csak elnapolták az ellehetetlenítési törvény elfogadását.
Az első felszólaló, Sallai Dé:Nash rapper elképzelte Matolcsy György mára igen gazdag fiát, Ádámot gyerekként, akit Orbán Viktor vezet végig a parlamentben és magyarázza, hogyan működik – például szavazhatnak arról, Ádámka kapjon-e kakaót –, hát kapott, obszcén mennyiségűt" – mondta a zenész. Szerinte meg kell védeni a Fidesszel szemben a 48-asok első pontját.
„A szenvedést kinevetik, a gyávaságot megjutalmazzák, ha pedig valaki feláll és nem tűri tovább a gátlástalanságot, azt kicsinálják” – jellemezte a közállapotokak Bogos Csaba, vagyis Boldzer, pécsi youtuber.
Dévényi István vagyok, újságíró, ezért alapesetben nem is lenne keresnivalóm egy tüntetés színpadán – mondta a Magyar Hang munkatársa. Előre megírt beszéde helyett inkább elmondott egy üzenetet, amit egy vidéki 70 évesnél idősebb hölgytől kapott: "Kérlek mondd el ezt: Felmondom a kormány munkaviszonyát. Köszönöm!" – mesélte Dévényi.
„Meguntam félni” – kezdte Illés Helga, a Négy fal egyik tartalomgyártója. Szerinte a hatalomnál „a harag mindig a félelem, a bizonytalanság jele, pontosan ilyenkor van esélyünk nyomást gyakorolni rájuk”, az „elnyomó rezsim” rémálma az a pillanat, amikor az emberek felismerik saját erejüket, amikor polgárrá válnak. „Hát jó éjszakát nekik. A Márai verje belétek a polgárságot” – búcsúzott Illés a Telex összefoglalója szerint.
Zentai Márk énekes dalt írt a tüntetésre. Szabadon akarok élni, falakat akarok ledönteni – szólt a dal az ősbemutatón.
Magyar Dávid fotós, Puzsér műsorainak állandó szereplője szerint rajtunk múlik mi történik, szűkül a tér, nő a nyomás és meg akarnak minket folytani. Öles léptekkel haladunk Fehéroroszország felé, csakhát mi nem oda tartozunk – erre „nem hagyjuk” skandálással válaszolt a közönség.
Bizzer Mátyás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói Önkormányzatának társelnöke felidézte, Magyarországon nem forradalommal történt meg a rendszerváltás, a népnek így nem osztottak lapot. Szerinte már nem elég tüntetni, építkezni is kell, kinek-kinek a saját közösségeiben, ehhez azonban először ki kell békülnünk egymással, és oda kell figyelnünk egymásra.
Közben több médium YouTube-csatornáján közvetítik élőben a tüntetést, a Partizán és Telex közvetítését este 7 körül 7-7 ezren, a Kontrollét 14 ezren nézik.
Lányi András író, filozófus megszólította a miniszterelnököt: "Kedves Orbán Viktor, amikor először bementél a parlamentbe, ott voltam a kíséretedben, most viszont el kell zavarjunk, különben a gyerekeink mennek el az országból, amit tönkretettél – mondta.
Megjegyezte, „kedvelem az átláthatóságot, követelem, hogy tegyék átláthatóvá a közpénzek útját, a strómanok gazdagodását, a nyugati szélsőjobbos pártok magyar támogatását”. A szuverenitásról is beszélt, amit szerinte nem Európától kell megvédeni, hanem Európában, például az oroszoktól. Erre a közönség "ruszkik haza" skandálásban tört ki.
Egyébként jellemzően lelkesek, az esemény a sok megszólaló ellenére egészen pörgős.
Lányi zárásként azt mondta: "Kedves arcfelismerő kollégák, ismerjétek fel az arcainkat, és jól jegyezzétek meg, mert mi is felismerjük az arcotokat és jól megjegyezzük!".
Stumpf András, a Válasz Online újságírója azt mondta, nem tud legyinteni a törvényre, csak mert elnapolták. A hetilapjukat 7 éve végezték ki, a mostani ismerős érzés. Felhívta a figyelmet, alkotmányos kötelesség fellépni az önkénnyel szemben. Megjegyezte azt is, az, hogy ennyien vannak a téren jelzi majd az utókornak, hogy sokan voltak, akik nem éltették az agresszort, sem a moszkvait, sem a hazait.
Pankotai Lili aktivista arról beszélt, ott tartunk, hogy gyerekek szerveznek tüntetéseket, hogy ne zárják be az utolsó független szerkesztőségeket, Lázár János pedig lóverseny pályán sétáltatná körbe a kisebbségeket, illetve még ott sem, "a lovak érdekében". A miniszter nyíltan náci beszédbe rángatta bele a saját fiát, közben pedig sehol a politikai pedofília kiáltása. Pankotai szerint mára az a kérdés, hogy teljes diktatúra lesz-e? Azt mondta a zsarnokság nem csak fentről jön, akkor tud fennmaradni, ha alulról újra és újra táplálják. A rendszer mi magunk vagyunk, 10 millió ember reflexeiben él, a változásnak belülről kell elindulnia az emberekben.
Közben Szabó Tímea a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Parlament ablakából fotózta a tömeget, amit Facebook-oldalán osztott meg.

Csató Adorján vagyis Funktasztikus arról beszélt, sokáig az volt a vélemény, hogy ez a kormány legalább kormányozni tud. "Mit? Hova? A gazdaság gatya, az oktatás gatya, az egészségügy, a közbeszéd, a szociális helyzet, a természetvédelem a demokrácia és a demográfia gatya! De legalább áldását adta rá Bese atya!" – idézte a rappert tudósításában a Telex.
Hadházy Ákos beszédére háromnegyed 8 után került sor. Jelezte, siker, hogy elhalasztották a törvény elfogadását, de ettől még a pisztoly az asztalon maradt. Szerinte ha elégedetten várjuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, akkor nem lesznek tiszta választások jövőre.
Pajor Tamás félig rappelve, szabadversben beszélt, többek között uncsi Gucci-bárókról. A beszédek között egyébként is több vers és dal elhangzott, gitározott Lovasi András, Csákányi Eszter pedig például videóüzenetet küldött, ő Erdős Virág Szóljatok c. versét mondta el.
Nagy-Bandó András humorista többek között oroszul üzent, felszólította Orbánt, gyakoroljon önkritikát és számoljon be arról, mi történt 2013-ban, amikor Szentpétervárott meglátogatta Putyint.
Radics Péter youtuber azt kérdezte, "mennyi hazaáruló, bazdmeg, hogy a faszomba lehetnek ezek kétharmadnyian, hogy jött ez össze?". Szidta a magyarokat a magyarok, testvéreket testvérek ellen hangoló politikát. Szerinte már nem csupán propagandáról van szó, hanem rendszerszintre emelt közösségi agresszióról, polgárháborús uszításról.
Ács Dániel, a 444.hu újságírója kiemelte, az elmúlt 15 évnek vannak hősei, akik súlyos áldozatok árán – például a munkahelyük, egzisztenciájuk elvesztésének fejében – álltak ki az igazságért, de egyben példát is mutattak, hogyan lehet becsülettel ellenállni a hatalomnak. Az viszont most nyíltan arra készül, hogy lekapcsolja az utolsó kis lámpákat is. Ács itt a miniszterelnököt idézte: "túl sokáig voltak itt, túl sok mindent éltek túl, rajtuk a skarlát betű, a pokolban külön bugyor várja őket". Szerinte ez a hatalom mindent elpusztít, ami nekünk fontos. "Aki kockáztat, az csihol egy szikrát a sötétségbe" – idézte a Telex. Ács felfestette azt a világot, amely a lámpaoltás után következhet: ebben nem tudnánk például, hogy a KSH hamisítja a szegénységről szóló adatokat, nem látjuk a hatvanpusztai palotát, az MNB-ből eltűnő százmilliárdokat, nem tudjuk meg, hogy állampolgárokat kémszoftverrel figyelnek meg és Novák Katalin és Varga Judit is a helyén marad.
Lampé Ágnes két beszéd között megjegyezte, a Magyar Nemzet úgy számolt be a tüntetésről, néhány százan lézengenek a Kossuth téren.
Az utolsó felszólaló a tüntetést szervező Puzsér volt, aki szerint az elmúlt tizenöt év egybefüggő nemzetgyalázat volt, így aztán nem csoda, ha nem hatódnak meg attól, hogy elhalasztották egy törvény megszavazását. A hatalom szerinte úgy fárasztja a társadalmat, mint a horgász a halat – időnként enged a zsinóron és akkor azt hisszük, fellélegezhetünk. Ugyanakkor szerinte most elkezdődött az ellenállás. "Ti vagytok az ellenállás!" – mondta a tömegnek, amely rendre a "hatalom a népé" skandálásokkal válaszolt a publicista a tekintélyuralmat elutasító szavaira. Puzsér jelezte, a polgári ellenállás elindult és nem egy epizódot terveznek, hanem évadban gondolkodnak.
Puzsér beszéde után a felszólalók és előadók összegyűltek a színpadon és még elénekelték közösen a szózatot. Lampé elmondta, 1200 ember járult hozzá adományával az eseményhez, erről pedig transzparensen el fognak számolni.
Ezzel véget ért a hivatalos tüntetés és az igen kitartó közönség döntő többsége haza indult, néhányan hangosbemondóba mondták, hogy elindulnának a Margit hídhoz, de tudósítónk beszámolója alapján igen kevesen követték őket.