Nem a liberalizmus a természetes állapot, hanem az illiberalizmus

Az illiberalizmus nemcsak hogy mélyen beépült, de még meg is tűrik a demokrácia nevében a liberális alkotmányossági rendszerben. Felveti a gazdasági liberalizmus és a neoliberalizmus közti feszültség kérdését is, amikor kialakulásáról van szó – nyitotta ki a vitát a CEU rektora, Shalini Randeria azon a budapesti Demokrácia Intézet által szervezett nemzetközi online konferencián, amelyen a Routledge kézikönyvét elemezték az illiberalizmusról. 60 tanulmány értelmezi az illiberalizmust mai, aktuális és roppant komplex megközelítésben, nemcsak politikai és alkotmányossági, kulturális, jogi és mentális aspektusból is, illetve ahogy az illiberalizmus tartalma a kezdetektől változott. A rektor arról az abszurditásról beszélt legfőképp, hogy a liberalizmus olyannyira tolerálja az illiberalizmust, hogy ezzel jogalapot is ad létének. De létezik baloldalon épp úgy, mint jobboldali politikai gondolkodásban.

Mi az illiberalizmus áldozatai voltunk – fogalmazott Michael Ignatieff, a CEU volt rektora, aki az Orbán-kormány illiberalizmusának betudhatóan az egyetem életének legnehezebb időszakában vezette az intézményt, aki megélte az akadémiai szabadságtól való megfosztás következményeit, és aki kénytelen volt elszenvedni azt is, hogy a magyar kormány intézkedései miatt az egyetem kényszerköltözködésre lett ítélve. És áttette székhelyét Bécsbe. Nemcsak sikeresen menedzseltük a Bécsbe költözést és az egyetem megmentését, de még azt is meg tudtuk oldani, hogy az egyetem egy része Budapesten maradhasson minden kormányzati retorzió ellenére. sikerült egy olyan globális vitát is kinyitnunk az illiberalizmus támadása során, amely a jövőre nézve is meghatározó szerepet kap az ilyen típusú tanulmányok írásakor. Az illiberlizmus mostanság olyan sokdimenziós jelenséggé vált, ami egyre jobban magunk is megtapasztalunk. Kiss János egy évvel ezelőtti előadásából megfontolandónak tartom viszont azt, hogy nem demokrácia az, amelyik illiberális. Mert mire is terjedt ki Magyarországon? Liberális a kormányzás formája, stílusa, mentalitása és ismeretelmélete. A demokrácia fenyegetésének új arcát fedte fel a 21. század. A demokrácia jegyében követeli magának a helyet, és beilleszkedik – tekintve mondjuk a választási rendszerét, amely látszólag liberális. Az önkényt liberális köntösbe öltöztették.

Stephen Holmes a tanulmány társszerkesztője, a New York University jogi tanszékének professzora, számos könyv szerzője, csakhogy egyet említsünk a legérdekesebbek közül, például már címét tekintve is: Mi az emberi jogok ára? – Hogyan függ a liberalizmus az adóktól – ezt a könyvet Cass Sunsteinnel együtt írta. Stephen Holmes a 80-as évektől kezdve követi az illiberalizmus történetét. Eddig csak beszéltek róla általában, de soha nem jelentett fenyegetést politikai rendszerekre.

Most azonban igen, politikai fenyegetést jelent az illiberalizmus. Mert népszerűségét pártoknak, mitöbb kormányoknak köszönheti, akik betámadták az igazságügyi rendszert, a médiát és az oktatást. Sorolhatnánk tovább, hisz ismerjük, mit jelent ez a gyakorlatban. Autokrata vezetési gyakorlatba torkollott, xenofóbiába, migrációellenességbe, a kulturális sokszínűség helyett nemzeti kultúrára hivatkozva félelmet is kelt azokban, akik eddig másképp gondolták a világ folyását. Ezért mondom, hogy hihetetlenül veszélyes műfajjá lett. És most már Amerikára is elmondhatjuk mindezt. Hisz ott is pártok állnak a zászlaja alá, amelyekbe betagozódnak a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők, olyanok, akik az erőszakot is legitim eszköznek tartják céljuk elérése érdekében.  Amikor mi is eljutottunk itt Amerikában oda, hogy a republikánus párt tagjai nyíltan megfenyegetik az egészségügyben dolgozókat a Covid-szigorítások miatt. S mindezt teszik a demokratikus elvek hirdetésével. Sőt, tudvalevő, hogy a demokratikus választás eredményét kérdőjelezik meg a demokrácia nevében. Amit pedig a modernkori és roppant veszélyes illiberalizmusról most már nyugodtan megállapíthatunk, hogy az erőszak elfogadásának és a tudományok tagadásának gyökeréből építkezik. Antiliberális eszmerendszerből táplálkozik.

Helena Rosenblatt a City University of New York történelem professzora, a kiadvány tanulmányának egyik szerzője szerint ideje nem a liberalizmus válságával foglalkozni, hanem az illiberalizmus térfoglalásával. Nem mellesleg könyvet írt a Liberalizmus eltűnt történelméről az antik Rómától a 21. századik címmel.

Ami engem is aggaszt, mint olyan sokakat, az a baloldali illiberalizmus, ami teret nyert az egyetemeken, amelyik azt hirdeti, ’töröld az eddigi kultúrát’, túlzónak tartja a jelenlegi politikai korrektséget. Ráadásul én ennek a saját munkahelyemen is a részese vagyok. Egyszerűen olyan cinizmussal viseltetnek az alkotmány, az abban foglalt jogok iránt, amelyek megbénítják a szólásszabadságot is, már ha liberalizmusról van szó.

Sajó András a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája volt 2009-2017 között, szintén a kötet szerkesztője, először arról számolt be, hogy az első kiadó, amit megkerestek a tanulmány publikálásával, visszautasította őket. A jelenlegi viszont rögtön ráérzett, miről is van szó. S kiderül szavaiból, még a liberalizmus értelmezése kétes.

A liberalizmus – úgy tűnik – megfeledkezik arról, hogy a maga mivoltában természetellenes. Mert eredendően az illiberalizmussal szemben találta ki magát. Az illiberalizmussal harcolva teremtette meg magát. Ráadásul úgy gondoljuk, hogy az intoleranciával és az összes illiberális jelenséggel harcolni manapság a lehető legtermészetesebb dolog. Pont fordítva van. A közösségi háló pedig nagyon fontos szerepet játszott az illiberalizmus liberálissá tételében. 

Ugyan sok mindenben nem ért egyet Sajó Andrással, de Stephen Holmes is elismeri

A liberális demokrácia kis pont csak az emberiség történetében. Mert milyen is az emberiség évszázadok, - ezredek óta? Agresszív, dogmatikus, türelmetlen másokkal szemben, ellenséges az idegennel. Az elfogulatlansága sem jellemző jegye. Ha azt akarjuk, hogy a liberalizmus túlélje, akkor azért tennünk is kellene, mert a liberálisok fragmentáltak. A hidegháború idején még csak-csak volt liberális összefogás, de annak végét jelentette például a hidegháború után hidegzuhanyként érkező 9/11-es, azaz a 2001 szeptember 11-i, az egész világot megrázó terrortámadás a New York-i ikertornyok ellen. Ami ugyebár jelképes célpontja volt a liberalizmusnak. Lásd most a Trump és Orbán-jelenséget, ami tovább gyengíti a bástyákat. Én 1947-ben születtem, és természetesnek vettem a liberalizmust, mert abban nőttem fel. Nos, ez mára nem érvényes.

Ignatieff megerősíti, a sztálinizmus valóban erősítette az ellenoldalt, hogy a liberalizmust természetesnek vegyük.

Másodsorban Frederick Delano Roosevelt New Dealje, az új gazdasági irányvonala illetve annak egyértelmű eredményei teremtették meg a 40-es-50-es években annak az érzetét, hogy a liberalizmust tekintsük magától értetődőnek. Harmadsorban a 2. világháború óta növekvő társadalmi egyenlőtlenség elleni harc is egy táborba terelte az embereket. A civilizált politikai kultúra létrejött, amely azt tanította meg, hogy a hatalomért küzdők nem ellenségek, hanem csak ellenfelek. Nixon óta ez az eszme is sérült, ezért nehéz ma civilizált politikai kultúráról beszélni. Kilépett az évtizedeken át létező keretből a hatalomtól elvakított politikusok harca. Ezt nemcsak a Trump befolyása alá került republikánus pártnál látjuk, és hasonló destrukturális folyamatot látunk Nagy-Britanniában is, de én, mint kanadai születésű, ezzel szembesülök a kamionosok sztrájkja során is.

Mindehhez Helena Rosenblatt hozzátette, hogy az embereszmény is megváltozott a 19. század óta, mert a liberális egyben gentleman is volt. Létrejött az a liberális elit, ami szembekerült a ár a Római Birodalom idején is ismert zsugorisággal, dölyfösséggel, türelmetlenséggel, a rabszolgatartó szemlélettel, önelégültséggel, önzőséggel, ami messze nem ismerte el a közösségi eszmét.

 

Ami engem egyre jobban aggaszt, az az amerikai egyetemeken is tapasztalható cancel culture - a töröljük el a kultúrát jelenség - egyre általánosabbá válása. Amikor a diákok nem hajlandóak eltűrni azokat az előadókat, akik más véleményen vannak, mint amit ők a világról is elképzelnek. Például a Nyugati Civilizáció történetét magam is tanítom, és egyszerűen ignorálnak. Mint történész elfogadhatatlan számomra, hogy egyszerűen ignorálják a múlt liberális fejezetét. Ugyanez a helyzet a critical race, a kritikus fajelmélet liberális felfogásának tanításával is, ami a fajegyenlőség elvét hirdeti. Nagyon rossz irányba haladunk, ha azt az abszurditást akarják egyesek elfogadtatni, hogy a liberalizmus maga az illiberalizmus. És akkor példaként a vallási szabadságot hozhatjuk fel, miszerint kétségbe vonható már a vallássszabadság is. Hogy nem akarják tisztelni mások vallását. Reakciósnak neveznénk őket a monarchiák korában, de elnézést, ez már a náci ideológiával is azonosítható. Ezt a történész énem mondatja velem.

S hogy mit mond erre az illiberális gondolkodású? – fejtegeti Stephen Holmes.

Minden, ami rossz, azt a liberalizmus okozta. Például a rasszizmus tekintetében, az egyik téves felfogás, hogy nem individuumokat látunk emberekben, hanem fajhoz tartozó emberfelfogásban gondolkodunk. Sztereotípia, hogy a fehér rendőr biztos egy fekete embert fog elővenni, és büntetni. Ami adott esetben fordítva is igaz. Mert nem az individuumot látjuk az emberben, hanem általános faji képlet szerint ítélkezünk.

Sajó András így zárja a konferenciát:

Napjainkban az illiberalizmus egyik és egyre jobban érzékelhető meghatározó jegye a szemérmetlenség, a szégyenérzet teljes hiánya. Az arcátlanság. Ezzel egyidőben viszont engem komolyan aggaszt, hogy a két tábor nem tud egymással szót érteni. Nem akarok most neveket említeni, hogy Közép-Kelet Európában ki hirdet ilyen és ilyen eszméket, de látjuk, elítélik őt mélységesen a liberális körökben. Bármennyire is ragaszkodom a saját nézetemhez, illetve vallom, hogy elfogadhatatlan a másik illiberális véleménye, mégis vitába kellene szállni vele. Sokkal rugalmasabbnak kellene lennünk. Érdekeljen minket az is, amit az illiberális tart kritikusnak bennünk.