Nagyon köszönjétek meg a sorsnak! – Kárpáti János jegyzete

Fiatal – de legalábbis a mostaninál lényegesen fiatalabb – újságíró voltam, akkor még nem úgy mondtuk, hogy a közmédiánál, hanem egyszerűen csak úgy, hogy az MTI-nél. Elküldtek a parlamentbe, számoljak be röviden egy luxemburgi pasas hivatalos programjáról. Valami Zsünker. Ugorjak be a Tájhivatalba – a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalába –, ott majd odaadják a tárgyalásokról kiadott közleményt. Kiadják, szó szerint, a kezembe.

Egy elegáns úr Luxemburgból, szabványos diplomatikus kézfogás és mosoly egy szintén elegáns és szabványmosolyú elvtárssal, a közeledés jegyében. A tartalom már elhomályosult emlékeimben, de a felek nyilvánvalóan beható véleménycserét folytattak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Ha jól rémlik, a nyugati vendég támogatásáról biztosította a mélyreható társadalmi reformokra irányuló őszinte magyar törekvéseket is

Ma ez az ember annak az integrációs szervezetnek a bizottsági elnöke, amely kontinensszintű integrációs szervezethez mi, magyarok is tartozunk. Nem a főnökünk, de nem is olyasvalaki, akinek semmi köze ahhoz, mit művelünk, például, hogy mást ne mondjak, ővele.

Ezt az embert most harsányan és fröcsögve lehordjuk vén hülye és gonosz alkoholistának, teleplakátoljuk vele és egy pénzeszsák – mondjuk így – bankárral a várost, és ezzel megmutatjuk, hogy a magyar ember szuverén. Kedves fideszes barátaim. Nagyon, nagyon köszönjétek meg a sorsnak, hogy nem olyankor születtetek, amikor még Leonyid Iljics Brezsnyevvel kellett volna ugyanezt megpróbálnotok megtenni.