Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Megbeszéljük...

Mihályi: A 3 százalékos hitel nem segíti a gyermekvállalást

5/09/2025 04:01

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár szerint előre látható volt, hogy jelentős áremelkedést hoz az Otthon Start program, azt pedig úgy véli: nem segíti a gyerekvállalást a hitel, mert az sokkal bonyolultabb tényezők függvénye. Arról is beszélt, hogy nincs más megoldása a demográfiai problémának egy-egy ország szintjén, mint a bevándorlás.

2025. szeptember 04. Megbeszéljük / részlet, Mihályi Péter (25.09.04.)
16:02
00:00

Itt az Otthon Start program, a stabilan rögzített 3 százalékos hitellel, amit az állam támogat a bankok, illetve a hitelt igénybevevők számára. Ez az egyik nagy választási kampányfogás, komoly gazdasági következményekkel. Orbán Viktor már óriási sikernek minősítette, ugyanakkor most folyik Veszprémben egy közgazdász vándorgyűlés, ahol bankvezetők közül például az OTP egyik vezetője azt mondta, olyan drágulás indult be, hogy idén ebben az évben Budapesten több mint 20 százalékos, és egész országban is nagyjából 20 százalék körül lesz az éves, tehát a múlt évhez viszonyított lakásár-emelkedés.

Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár szerint ez előre látható volt, és ma már közismert, tehát a program felhajtja a lakásárakat, valamint 10 és 100 milliárdos költségeket generál. Sokkal érdemesebb inkább arról beszélni, amiről ritkán esik szó – vélekedett, hozzátéve: az egyik elképzelés az, és ezt az emberek nagy része elfogadja, hogy majd a gyerekvállalást azért segíti, hiszen új lakáshoz jutnak az emberek. Nem segíti, a gyerekvállalás sokkal bonyolultabb tényezők függvénye – mondta. Volt már Magyarországon olyan időszak, amikor egymillió lakás felépült 15 év alatt (nem egy év alatt) és akkor sem javult a népesedési helyzet, mert nem ezen múlik.

Szerinte egyszerűen nem igaz, hogy Budapesten nincs elég bérlakás, a lakások egyharmada bérbe van adva már most. Budapesten a közelmúltban az új lakásépítők 30 százaléka előre nyilatkozta is, hogy befektetési célból épít vagy vásárol – tette hozzá. Műsorvezetőnk megjegyezte, hogy ezek nem kedvezményes, nem önkormányzati bérlakások.

Mihályi Péter ugyanakkor közölte, azt gondolja, hogy jelenleg Magyarországon, és már hosszabb ideje, befektetési célból, kiadás céljából építeni lakást nem nagyon érdemes, mert az állam az állampapírpiacon ennél többet ígér kockázatmentesen, bármikor visszakérhető módon. Szóval attól, hogy valamennyivel most emelkednek az árak, a bérlakások bére nem fog érdemlegesen emelkedni.

A népesedési probléma szerinte négy okra vezethető vissza. Az első és legfontosabb az orvostudomány fejlődése, ami lecsökkentette az egész világon a gyerekhalandóságot. Száz évvel ezelőtt 160 gyerek halt meg 100 ezer gyerekből, most meg három. Tehát gyakorlatilag nem kell azzal számolni, hogy egy megszületett gyerek meghal - fogalmazott. Márpedig évezredeken keresztül ez volt a gyakorlat. A másik a fogalmazásgátlás. Veszélytelen, megbízható, egyszerű és olcsó. Ez 50 évvel ezelőtt sem volt még így, száz évvel ezelőtt meg egyáltalán nem volt.

Emellett mód van arra, hogy 30 éven túl is lehessen nőknek gyereket vállalni, ezért nagyon sokan a halasztást választják, mert reális esélyük van rá. (És végül az utolsó dolog, hogy egyre több és jobb háztartási gépet lehet vásárolni. Hűtőgépet, mosógépet, mikrohullámú sütőt. Ez nagyon leegyszerűsíti az életet, de ezt az emberek nem arra használják, hogy több gyereket vállaljanak, hanem arra, hogy így tanuljanak, szórakozzanak. És itt a tanulás a legesleglényegesebb dolog, az, hogy a nők vállalhatják az egyetemi tanulmányokat, Európáról szólva, és az érintett korosztály több mint a fele jár egyetemre Európában, az ezzel függ össze, mert a teherbeesés kockázatától nem kell félni. Ha viszont elkezdenek egyetemre járni, akkor az egyetem alatt nem akarnak gyereket vállalni.

Nincs más megoldása a demográfiai problémának egy-egy ország szintjén, úgy Magyarország szintjén sem, mint a bevándorlás, ami egyébként folyik – jelentette ki Mihályi Péter. Úgy folytatta: Magyarországon egyébként mindig nagyon-nagyon kevés olyan ember él, aki külföldön született volna, tehát nem magyar állampolgárságú és nem magyar születési igazolvánnyal rendelkező lenne, de azért jelentős. És bizonyos szektorokban, egészségügyben, szolgáltatásokban, biciklis futárok piacán, nagyon jelentős most már a külföldi vendégmunkások aránya, és ez jó, ez fog erősödni, mert pizzát az emberek házhoz akarnak hozatni – mondta a közgazdász.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra)

Megbeszéljük...
2025. szeptember 04., csütörtök 16:45
Riporter: Bolgár György