„Klubrádió
Megbeszéljük...

Mesterházy: Semmiféle felvételt nem tettem közzé

1/03/2019 22:21

| Szerző: Klubrádió

Tagadta az ellene fegyelmi MSZP-s fegyelmi eljárást eredményező vádat Mesterházy Attila, a párt volt elnöke. Vádlója korábban a DK-szóvivő Gréczy Zsoltot is támadta.

2019. március 01. Megbeszéljük-részlet - Mesterházy Attila-interjú (2019.0301.)
17:42
00:00

Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, volt pártelnök ellen, amelynek a vége akár azonnali kizárás is lehet – írta meg az Index.

A politikust azzal vádolja Kurtyán Ferenc Tolna megyei alelnök, országos választmányi tag, hogy a február 15-i választmányi ülésen, amelyen a párt EP-listájáról döntöttek, a kialakult zűrzavaros szavazásról videót készített, és azt kiszivárogtatta a kormánymédiának. Valamint azzal is, hogy Mesterházy Tóth Bertalan elnök ellen kampányol országosan, gyakran jár Amerikába pártpénzen – ez szerepel abban a levélben is, amely több szerkesztőséghez is eljutott.

Mesterházy Attila azonban a Klubrádióban azt mondta, semmiféle felvételt nem tett közzé – mondta a Klubrádióban.

A politikus arról is beszélt, hogy a párt EP-listájának vitájában ugyan Szanyi Tibort támogatta Ujhelyi Istvánnal szemben – hogy előbbi kerüljön Tóth Bertalan pártelnök mögött a lista második helyére – ám mindkettőjüket jó politikusnak tartja.

Mesterházy Attila megjegyezte: szerencsétlennek tartja, hogy a sajtó az MSZP belső vitáival foglalkozik ahelyett, hogy a párt programjáról esne szó. 

A Mesterházyt vádoló Kurtyán Ferenc 2017-ben a DK-szóvivő Gréczy Zsoltot támadta, azt állította róla, hogy fideszesekkel egyeztetett egy szekszárdi pincészetnél. Gréczy hazugságnak nevezte az állítást, és közölte, állítólagos Tolna megyei tárgyalásai idején Budapesten tartózkodott. A sajtó, akkor is napokig foglalkozott az ellenzéki belharccal.

A Mesterházy Attilával készített interjút a poszt elején kattinthatja!

Megbeszéljük
2019. március 1., péntek 16.00h
műsorvezető: Bolgár György