Marionettek - Józsa Márta jegyzete
1/06/2026 18:03
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Esetünkben a Sándor-palota erkélyéről, ahonnan úgy, de úgy tud lenézni, hogy pillanatnyi tisztánlátást sem tudunk kiolvasni a tekintetéből. Nem érti, hogy lehet az, hogy jogi háttér ide vagy oda, a közönség bizony nem csak arra szavazott, hogy eddigi gazdájától elszakítva hánykolódjék, hanem arra, hogy eddigi irányítóját követve tűnjön el oda, ahová való.
A sors, a társadalom, esetleg valamely ideológia által irányított, belső önállóságuktól megfosztott karaktereket szokták marionettnek nevezni. Olyankor is használjuk a szót, amikor mesterséges szálakon mozgatott cselekményekre akarunk utalni. Előfordulhat az is, hogy az alapértelmezetten emberi hozzájárulással, zsinórral irányított figurák önálló életre kelnek, és az addig őket irányító kezet elveszítvén szabadon lóbálóznak a fejünk fölött. Éppen túl lehet élni, de soha nem tudni, hogy a vezérlő madzagoktól megszabadult mesealak mit pottyant majd a fejünkre. Esetünkben a Sándor-palota erkélyéről, ahonnan úgy, de úgy tud lenézni, hogy pillanatnyi tisztánlátást sem tudunk kiolvasni a tekintetéből. Nem érti, hogy lehet az, hogy jogi háttér ide vagy oda, a közönség bizony nem csak arra szavazott, hogy eddigi gazdájától elszakítva hánykolódjék, hanem arra, hogy eddigi irányítóját követve tűnjön el oda, ahová való. Pedig volna hová előzményekért fordulnia. Van például egy ember, közel másfél évtizede mi tartjuk bőségben, aki szinte semmit, de semmit nem csinált, na jó, kicsit másolt ide-oda, speciel egy bolgár tanulmányt illesztett be a doktori dolgozatába, végül is kinek ártott vele. Nekem ugyan nem, meg a kedves hallgatóknak sem, embert végül is nem ölt, ezzel legalábbis semmiképpen, nyugodtan maradhatott volna a palotánkban, eggyel kevesebb léhűtőt, pardon: semmittevőt tartanánk el addig is.
Most is van ember, aki kéri, hogy őt ne bántsák, ő nem csinált semmit eddig sem, bizony isten ezután sem fog, csak hadd maradjon a vasalójával, a főzelékével, meg azzal a tudattal, hogy teljesen mindegy, hogy ő létezik vagy sem. Aláír ő bármit, amit elé tesznek, eddig is azt tette, nincs itt semmi látnivaló. Azokat a törvényeket is aláírta szakmányban, amelyek miatt nem jöhettek évek óta az uniós pénzek – miért gondolnánk, érvel logikusan, hogy éppen most ne írná alá éppen olyan fegyelmezetten mindannak az ellenkezőjét is, amivel korábban olyannyira egyet értett. Amit éppen olyan szófogadóan szignózott. Tehát van egy úgynevezett államfő, nem mellesleg egykori alkotmánybíró, aki rengeteg pénzünkért azt írja alá, amit elé tesznek. Ha hadüzenet volna, azt is megtenné, mondjuk, azért egyetlen kivétel akad, ha valami önmagára vonatkozik. Csakhogy az a probléma, hogy ma már ő sem látja, kik mozgatják a bábokat. Végül is csak zsinóros bábtechnika kérdése, neki tökmindegy. Soha nem állította, hogy célja, szándéka volna a jogállam fölött őrködni, igaz, róla sem állította senki, hogy képes volna erre. Így most logikus, hogy döntenie sem neki kell – majd valaki csak a kezébe veszi az irányítás fonalát. Mondjuk, az történik kivételesen, amit a választók elvárnak. Legalább divatba jött az alkotmányos felelősségről folytatott vita, az is valami, hogy hirtelen kilenc és fél millió alkotmányjogász hazájává váltunk. Ha észrevette, ha nem, azt talán csak érzékeli, ahogy a talpa alatt fúj a budavári szellő. Abszolút bábszínház.
Józsa Márta jegyzete az Esti gyors 2026. június 1-jei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)