Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Betiltani Hann Endrét - Selmeci János jegyzete
"H. Endre haladéktalan betiltásával egyidejűleg a Belügyminisztérium vagyonelkobzást is elrendelt, melynek keretében H. Endre vagyontárgyait, úgymint egy kerékpár, egy kalap, egy adag vacsora, illetve az általa megtévesztő módon "közvelemény-kutatásoknak" nevezett, agitációra alkalmas propagandát tartalmazó számítógép lefoglalták, a következő intézkedésig M. Ágoston elvtárs megőrzésére bízzák."
Varázshegy - Józsa Márta jegyzete
A súlyos terhet nem véletlenül kell cipelnie önnön testén Pannónia géniuszának. Éppen akkor kellett hirtelen elhagynia jégsapka alatt fekvő, és csakis általa legjobban irányítható hazáját, amikor majdnem a fején találta a rezsiszöget.
Magyaros gólyaláger – Hardy Mihály jegyzete
22/08/2024 18:03
| Szerző: Hardy Mihály
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Soha még ennyit és ennyien nem hivatkoztak augusztus 20-a táján a Szent István-i hagyományokra meg törvényekre, mint az idén. Pedig, ha ma is komolyan vennék az Árpád-házi királyok szigorú törvényeit, lenne nemulass! Mert a tolvajok kezét egyszerűen lecsapták, akár egyetlen csirke ellopásáért.
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a… túlszabályozásról? Ezt a nagy Nemzeti Túlszabályozó Buzgóságot vélem felfedezni abban, hogy a BKV járatain, legyen szó buszról vagy troliról, folyamatosan utasítgatnak, még a tájékoztató kijelzőkön is. A képernyő baloldalán a következő megállók neve szerepel, ez rendben is van, így kell ezt csinálni.
A jobboldalon viszont állandóan egzecíroztatnak vagy legalábbis én úgy érzem. Két megálló között kapom az ukázt a kijelzőn: tilos ételt fogyasztani, inni meg pláne tilos, kapaszkodjon, adja át a helyét az idősebbeknek, vegye le a hátizsákját, ha felszáll, ne hangoskodjon – két megálló között három tízparancsolatra való utasítás záporozik rám. Szerintem ez úgy felesleges, ahogy van. Aki tud viselkedni, az ezután is így fog tenni, aki meg nem, annak meg ez falra hány borsó.
Ugyanezt az értelmetlen csuklóztatást vélem felfedezni, csak sokkal súlyosabb formában a Műszaki Egyetem bodajki gólyatábora körüli botrányban is. A villamosmérnöki kar táborában – ha hinni lehet az erről szóló beszámolóknak – néhány tökfej az idősebb diákok közül szabályos lágerhangulatot teremtett azoknak a 18-19 éves most kezdő egyetemistáknak, akiknek éppen a megnyerése, a beilleszkedésének az elősegítése lett volna a cél. Ami történt sokkal rosszabb egy félresikerült diákviccnél. Itt felnőtt emberek személyiségét próbálták sárba tiporni, a személyes szabadság- és emberi jogait sértették meg az erőszakba és a hatalomba belebódult táborszervezők. Még jó, hogy nem bilincselték meg az elsőéveseket, ahogy az egy valódi börtönben szokás…
Persze lehet, hogy az egésznek teljesen más az optikája. A BME még mindig ellenáll a kormány nyomásának és állami kezelésben maradt, nem sikerült – ahogy mondani szokás – "modellt váltania", magyarán még nem lopták el. Meglehet, ez az egész botrány éppen ezt készíti elő, legalábbis a kommunikáció és a propaganda szintjén, de lehet, hogy ez már csak egy összeesküvés elmélet.
Az viszont nem, hogy soha még ennyit és ennyien nem hivatkoztak augusztus 20-a táján a Szent István-i hagyományokra meg törvényekre, mint az idén. Pedig, ha ma is komolyan vennék az Árpád-házi királyok szigorú törvényeit, lenne nemulass! Mert a tolvajok kezét egyszerűen lecsapták, akár egyetlen csirke ellopásáért. Igaz, akkoriban még nem voltak egyetemek, így nem volt mit ellopni. Igencsak furcsán nézne ki azért egy mai kormányülés a Szent István-i hagyományok szellemében.
Ott ülnének a miniszterek és a kormányfő, sőt, az egész Orbán-pereputty Ráhelestül-Tiborczostól és nyomogathatná a számítógép billentyűzetét… az orrával, ha tudja.

Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2024. augusztus 22-i adásában hangzott el.
