„Klubrádió
Hangosfilm - Szélesvásznú verzió

Magyarország dicsérete

5/12/2020 21:41

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában Nagy Borbála a frissen díjazott Pannónia dicsérete című filmjéről mesélt, valamint Paár Ádám történész-politológussal folytattuk a korábbi adásban elkezdett beszélgetésünket a kisvárosi életet bemutató filmekről.

2020. december 05. Hangosfilm - Szélesvásznú verzió (2020. december 05., szombat 13:30)
29:36
00:00
Műsorvezetők: Timár Ágnes Szerkesztők: Timár Ágnes
Nagy Borbála Pannónia dicsérete című filmje megkapta a Német Rövidfilmdíjak díjátadóján a 10 és 30 perc közötti játékfilmek kategóriájának díját. A rangos elismerést először kapta meg a rendező, bár korábban már jelölték egy másik alkotásával. Legfrissebb munkája egy gimnázium egy napját mutatja be, amely azért különleges a tanári kar és a diákok életében is, mert ezen a napon ellátogat hozzájuk a miniszterelnök. A rendszerkritikus alkotást – a rendező meglepetésére is – jól értették Németországban is. Ennek is köszönheti a díjat. Nagy Borbála a műsorban elmondta, a filmet egy különleges módszerrel készítették, amelyet alkotótársaival kísérleteztek ki az elmúlt években. A színészeknek csupán nagy vonalakban adták meg a szöveget, így némi improvizáció is helyet kaphatott a filmben, de nem nyomta el az átadni kívánt üzenetet.

A rendező egyébként Németországban él már közel egy évtizede, és a Berlini Filmakadémián tanul, de figyelemmel kíséri a magyarországi eseményeket, ahogy a német sajtó is, ami a díj odaítéléséből is látszik.

A műsor folytatásában Paár Ádámmal beszélgettük. A múlt héten már megvizsgáltuk, hogy milyen történelmi helyzet hívja életre időről időre a kisvárosi élet szépségeit bemutató filmeket. A történész-politológus akkor elmondta, régóta szolgál a filmek témájául a nagyváros-vidék ellentét, persze a különböző országokban készült alkotások különböző konfliktusokat mutatnak be. A beszélgetést onnan folytattuk a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársával, hogy megnéztük az Egyesült Államokban ez az ellentét hogyan jelenik meg a vásznon. A szakértő elmondta, leginkább abból gyártanak konfliktust az alkotók, hogy az értelmiségi nagyvárosi főhősünk mihez kezd, ha egy munkás, vagy agrárius közegbe kerül. Paár Ádám arról is beszélt, hogy műfajtól függetlenül gyakran esnek a filmesek abba a hibába, hogy valamely irányba elbillentve a mérleget, vagy az érkező szereplőt ábrázolják magát felsőbbrendűnek tartó személynek, vagy a kisvárosi közeget nem mutatják elég befogadónak.

Ugyanakkor rengeteg kedves, mértéktartó alkotással is találkozunk, ezek között sorolta fel Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le című romantikus vígjátékot, amely ugyan ezekre az osztály és kulturális különbségekre épít, mégis szerethető módon teszi.

Hangosfilm - Szélesvásznú verzió
2020. december 5. szombat 13:30
Szerkesztő-műsorvezető: Timár Ágnes