Magyar Péter: Orbánnak nem is kell átadnia a hatalmat, csak szemlélheti, ahogy a magyar nép visszaveszi az országát
15/08/2025 23:56
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Orbán Viktor a napokban azt nyilatkozta, hogy "nem adhatom át a hatalmat egy másik politikai tábornak"; Magyar Péter szerint nem is kell átadnia, neki nem kell semmit csinálnia, ő egy szemlélője lesz az eseménynek, mert a magyar nép veszi vissza a hazáját, az országát, a valódi szuverenitását. A Tisza Párt elnöke beszélt arról is, hogy készülnek új választási törvényjavaslattal, de nem akarják, hogy ez elvonja a figyelmet a társadalmat jobban érdeklő témákról.
A székesfehérvári kórház helyzetéről kérdeztük elsőként Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, aki a nap folyamán arról számolt be, hogy egy nyolc hónapos kislány kapta el a pseudomonas aeruginosa bakteriális fertőzést; az intézményben július 27. óta hivatalosan is emberi fogyasztásra és a gyerekek mosdatására alkalmatlan a csapvíz.
Szerinte összességében kicsit hasonlít a helyzet az MSZMP utolsó óráira, heteire, amikor teljesen szétesik az egész államigazgatás, szétesnek a közszolgáltatások. De közben az állampárt még pökhendi, kivagyi módon osztja az észt, fenyeget, uszít, hogyha valaki ki meri mondani az igazságot, mindent letagadnak, és azt hiszik, hogy ezt meg lehet tenni 2025-ben is, és hogy nem derülnek ki a dolgok. „Nem kormányoznak ők már réges-régen, de az utóbbi egy-két évben bizonyosan nem”, hatalmi gépezetet építenek és próbálnak propagandával és egyéb, blőd Facebook-posztokkal elfeledni dolgokat. Hát az most nem sikerült – mondta a kórházra utalva.
Elmondta, amikor csütörtökön fogadta az orvosigazgató (bár szerinte először nem akarta, de lelakatolós jelenetet se szeretett volna a sajtó előtt, mint korábban a Péterfy kórházban), akkor az első kérdése az volt, hogy miután szembesültek ezzel a fertőzéssel először, hogyan és kit tájékoztattak, mikor lépett a minisztérium, vagy éppen a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. És megdöbbentő volt, mert kiderült, hogy az említett baktériumnak a nevét ki se ejtették addig, neki mondták ott először, „titkon és félve”, és nem tájékoztattak igazából senkit, csak akik ott voltak éppen, ott feküdtek a kórházban. Nyilván kiírták, hogy ne mossál kezet, ne idd meg a vizet, ne fürdesd meg az éppen világra jött gyermekedet, hanem inkább használd a palackos vizet. Úgy fogalmazott: Takács Péter államtitkár „hazugságaival” szemben ez a baktérium okozhat súlyos fertőzéseket is, ezt orvosok is elmondták.
„Hogy itt mi lett volna a helyes megoldás, azt nyilván nem nekünk kell kitalálni. Nem Magyar Péternek kell odamenni, nem a sajtónak, hanem az egészségügyi kormányzatnak, hogyha van ilyen” – fogalmazott. Az, hogy egy egészségügyi államtitkár, ha már miniszter nincs, vagy a belügyminiszter arra nem vette a fáradtságot július 27-e óta, hogy odamenjen, hogy személyesen kérjen tájékoztatást, vagy vigyen segítséget, hanem egy telefont elengedett múlt héten, mielőtt elkezdett hazugozni a Facebookon, egészen elképesztő a pártelnök szerint. Azt mondta, erre szavak sincsenek, nem tudja mire vélni, hogy Takács Péter még a helyén lehet, „mert olyan, mintha a Tiszának dolgoznának”.
Hozzátette: mindenkinél kiveri a biztosítékot ez a fajta intézése ennek a dolognak, és akkor már csak hab a tortán, elég nagy hab, ahogy bántak az édesanyákkal, ahogy a szülőszobai incidens után leidiótázta nemcsak Bayer Zsolt, hanem a Fidesz-frakció szóvivője is azt az édesapát, aki ki merte mondani a valóságot. Legalább már azt nem merte megtenni Takács Péter, „csak engem idiótázott”, hogy az édesanyát, aki jelentkezett azzal, hogy a nyolc hónapos gyerekkel betegedett meg, hogy őt leidiótázza. Elmondta azt is, nem őt keresték meg az érintettek, hanem kommenteltek a közösségi médiában, és ezután felvette velük a kapcsolatot.
Jelentkezett most egy újabb család – nem a Tisza Pártnál, hanem a sajtónál – akiknél az édesanya ugyanúgy szült fél óra különbséggel, mint az előző család, „és oda két mesterember jött be, azt hiszem, kék overallban, mindenféle védőfelszerelés nélkül, egyértelműen vízvezeték-szerelők voltak”, ők is elmondják az igazságot. Jelezte, nem akartak az érintettek feltétlenül nyilvánosság elé állni, az előbbi anyuka is csak örül, ha sikerül teljesen meggyógyítani a kislányát a bakteriális fertőzésből. De rendkívül felháborítja őket is és a másik családokat is, ahogy „a kormányzat, a propaganda, ez a gusztustalan gépezet” kezeli, hülyének nézi az embereket, sőt, konkrétan leidiótázza őket. Ahelyett, hogy elnézést kérnének, az országos tisztifőorvos kiállna a nyilvánosság elé, valaki vállalná a felelősséget és minden segítséget megadnának az ott dolgozóknak.
Oroszok már a spájzon is túl
Megszólalt a külső orosz hírszerzés, és egy nyilvánosságra hozott közleményben figyelmeztetett arra, hogy az Európai Unió, az Európai Bizottság és annak elnöke különböző módokon, anyagilag is segítve Magyart és pártját, kormányváltást akar Magyarországon. A Tisza elnöke megjegyezte: mintha szándékosan dekonspirálták volna magukat, a kormánnyal meg az MTI-vel közösen, amely változtatás és kommentár nélkül hozta ezt az egészen elképesztő kommünikét. Hát igen, 34 éve, ’91 óta, mióta az utolsó szovjet kapta elhagyta hazánkat, nem nagyon volt erre példa – fűzte hozzá. Persze „tudtuk, hogy a spájzban vannak, tudtuk, hogy a külügyminisztériumban vannak, meg hogy itt-ott vannak”, de azért ezt nem nyíltan tették, úgyhogy Magyar Péter tényleg szeretne magyarázatot kapni erre a Magyarországra akkreditált orosz nagykövettől, és garanciát is arra, hogy ezzel felhagynak. A magyar hatóságokat pedig felszólította, hogy végezzék a feladatukat, hogy védjék meg azt az oly sokat emlegetett szuverenitást, nemzetbiztonságot és függetlenséget, és feleljenek meg az esküjüknek. „Hol van ilyenkor a szuverenitásvédelmi hivatal, az új ÁVH, hol van ilyenkor Lánczi Tamás, aki havi 5 millió forintot kap tőlünk adófizetőktől, hol van a nemzetbiztonsági szakszolgálat, hol van az ügyészség, hol van a védelmi tanács, a nemzetbiztonsági bizottság, meg különböző szervek, amelyeket oly szeretettel összehívnak minden marhaság miatt, amikor a Fidesz hazugságait kell terjeszteni, hol vannak ők?” – tette fel a kérdéseket. Itt nekik büntetőjogi kötelességük eljárni – tette hozzá.
Ilyen, amikor egy külső hatalom, amely nem a szövetségi rendszerünk tagja, próbálja befolyásolni a magyar választókat, a magyar választást, általában a politikát Magyarországon. Ez nem vicc, nem olyan kamu, amit a fideszes propaganda próbál előadni. Ez egy egyértelmű nyilatkozat volt, és ráadásul „Szergej Lavrov jóbarátja”, Szijjártó Péter azt mondta, hogy szerintük is így van – fogalmazott. Persze nem tartja meglepőnek, de attól még döbbenetesnek, hogy a kormány egy tagja egyetért az orosz szolgálatok kommünikéjével, amiből nyilván egy szó nem igaz. Ehhez asszisztál a magyar kormány, hogy megtartsa a hatalmát vagy a „szétlopott szajrét”; hogyha már hazaárulóznak egyesek, „akkor szerintem inkább ez a hazaárulás, nem más”.
Neki nem is kell semmit csinálnia
Orbán Viktor a napokban azt nyilatkozta, hogy „nem adhatom át a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely totálisan mást képvisel”. Magyar Péter úgy fogalmazott, egyetért a „miniszterelnök elvtárssal”, tényleg abszolút különböznek mindenben, és teljesen másmilyen lesz a Tisza-kormány. Orbánnak pedig nem is kell átadnia, neki nem kell semmit csinálnia, ő egy szemlélője lesz az eseménynek, mert a magyar nép veszi vissza a hazáját, az országát, a valódi szuverenitását – mondta.
Kérdésre válaszolva elmondta: korábban is közölték már, hogy igyekeznek összeállítani egy új választási törvényt, de szerinte ebben az a veszélyes, hogy nem ez érdekli az emberek többségét. Elviheti a fókuszt, főleg, hogyha kialakul egy vita róla, a „társadalmi támogatottsággal nem rendelkező pártok elkezdik kritizálni, fölemelik ezt a témát, és közben nem ez a fontos, nem ezzel fogjuk megnyerni a választást, nem ez érdekli az emberek 95 százalékát”. „Ettől függetlenül igyekszünk egy ilyet előterjeszteni, ami nyilván nem végleges lesz, inkább egy javaslat, amit lehet módosítani, mert mi nem szeretnénk magunk megmondani a frankót, mi azt szeretnénk, hogy minél nagyobb társadalmi konszenzus és politikai konszenzus övezné az új szabályozást, hogy ne legyen utána össztűz alatt, és ne kérdőjelezik meg a legitimitását vagy a helyességét”. Mindenben így szeretnének eljárni – folytatta –, szeretnének bevonni választási szakembereket, a társadalmat és a politikai erőket is.
A beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az interjú meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. augusztus 15., péntek 16:20
Riporter: Bolgár György
