Magyar Péter Ludas Matyiként vág előre a politológusnő szerint
4/05/2025 10:38
| Szerző: Klubrádió
Magyar Péter, a Tisza párt elnöke és a Ludas Matyi közötti hasonlóságot is elemezte Galgóczi Eszter, a Forrás Társadalomkutató Intézet kutatója a Reggeli gyorsban Dési János kérdéseire válaszul. Orbán Viktor miniszterelnök megjelenése is érdekes összevisszaságban kezd most a politológus szerint kibontakozni. A miniszterelnök próbálkozásról beszél inkább, mint arról, hogy meg fogjuk nyerni a csatát. Mint mondta, Magyar a vádak előre megfogalmazásával folytatja a Ludas Matyi-s keretezését.
A Magyar Infón a legfontosabb dolgok, amik elhangzottak, azok, hogy hogyan lehet Magyar Pétert ellehetetleníteni. Már minimum egy hete, de előtte is nagyon erősen megjelentek azok a hangok, amik azt jelezték előre, hogy valahogyan a kormány ellehetetleníti majd Magyar Pétert az indulástól, vagy ellehetetleníti a Tisza Pártot az indulástól, hiszen akkora veszélyben érzi a hatalmát, hogy máskülönben nem tudná megnyerni ezt a küzdelmet.
Galgóczi szerint Magyar Péter Ludas Matyi, a klasszikus Fazekas Mihály-mese szegény, furfangos libapásztorfiújának a szerepébe került (eredeti cím: Lúdas Matyi). Ezt így részletezi: "Magyar Péter előre vág abban, hogy hogyan tudják őt előre lehetetleníti, azzal folytatja azt a keretezést, hogy van a jó és a rossznak a küzdelme, amiben ő a jó, a Ludas Matyi, a kisember, aki felkel és a nagyobb gonoszt le fogja győzni, és ennek a keretében pedig azt is elmeséli, hogy hogyan tudja a nagyobb gonosz ezt akár megakadályozni vagy hátráltatni az ő küzdelmét. Azzal, hogy elébe megy, azzal azt a fajta ilyen bizonyosságot is valahol kelti az emberek fejében, hogy ő hiszen onnan jött, bár átállt a másik oldalra, megtért, de ismeri a hatalomnak a működését, még vannak mások is, akik már az ő oldalán állnak, és tőlük információt is tud ezzel kapni. Tehát ezt előremenekülésnek is gondolhatjuk, előre megfogalmazza a vádakat, és senki nem hiszi el, mert ő már előre bejelentette, hogy ezek meg fognak történni, vagy nem fogják megfogalmazni ezeket a vádakat, de akkor azt lehet mondani, hogy ez azért történt így, mert ő szólt előre." A politológus szerint ez egy nagyon ügyes kommunikációs taktika.
Magyar is utalt a hasonlóságára már Ludas Matyival, amikor az Európai Parlament képviselőjeként 2024. nyarán hozta létre a Legyél a változás! Egyesület keretében a Ludas Matyi Alapot, amibe az uniós fizetésének felét, a másik hat EP-képviselő havi félmillió forintot felajánlott jótékony célokra. Illetve utalt már arra is egy szeptemberi posztjában: hogy "a Döbrögiknek leáldozott” és "most a Ludas Matyik kora jön”. "Tudja, miniszterelnök úr, háromszor veri vissza kenden" - írta.
Galgóczi kitért a Magyarországon a két politikai oldal egyre szélesebben különváló médiumaira, amit Magyar Péter megkerül a Facebook, Youtube-világot használva. A médiáról Galgóczi kifejtette: a független média nem egységes, ellenben a kormánypárti média igen. "A valóságban náluk egy sokkal egységesebb kommunikációt látunk - mondta. - Mert a kormánypártiaknál azt látjuk, hogy van egy kiadott direktíva, ami megjelenik kormányzati szándékként, hogy átmenjen az embereken, azután megjelenik a megyei lapokban, azután megjelenik a Mediaworksnek a termékeiben, ott egységes képet alkotnak, és ezáltal az ő olvasóik mindenhonnan ugyanazt a fajta információt kapják meg. A független oldalon viszont nem feltétlenül állnak be ezek a sajtótermékek egyetlen egy párt mögé."

Ami még érdekes szerinte, az Orbán Viktor miniszterelnök megjelenése, szerepe, meg a kommunikációja, ahogy egy "érdekes összevisszaságban" kezd most kibontakozni, főleg annak a tekintetében, hogy Orbánnak most nagyon sok közszereplése van, holott a választások előtt inkább két-három hónappal szokták csak őt bevetni. "Ami igazán izgalmas, hogy addig tényleg azt a fajta ilyen hadvezért láttuk benne, aki ha éppen itthon gazdasági problémák vannak, akkor lehet, hogy nem a hazai helyzettel fog foglalkozni, hanem Európát fogja megmenteni, már nem a bevándorlóktól, hanem a háborútól, az ideológia ellentől, meg a gendertől - mondta. - Orbán Viktornak a képe az tényleg az a fajta hadvezér volt, aki egyrészt önmaga megy ellene az ellenségnek, másrészt viszont ezzel együtt tudott működni az, hogy beleőszült. Tehát hogyha emlékszünk a háborús plakátokra, az volt az első, amin az akkori pillanatképét láttuk, ami már egy kicsit idősebb volt, mint az előtte lévő plakátokon. Ez meg felruházta őt emellett a harci képesség mellett azzal a fajta bölcsességgel, amivel az ellen nem bír. Viszont mostanában egy csomószor látjuk azt, hogy mintha ezt egy kicsit így megcáfolná. Tehát mondjuk a Pride-üggyel kapcsolatban, amikor azt mondja, hogy mindig is ezt akartuk csinálni, csak hát eddig ugye Amerika nem engedte, de most már, hogy mellettünk állnak, most megpróbáljuk megvívni ezt a csatát. Próbálkozásról beszél inkább, mint arról, hogy meg fogjuk nyerni a csatát. És ezek így tényleg apró momentumok, amiket így észre lehet venni, de egy kicsit mintha szétesésben is lenne a Fidesznek a kommunikációja, másrészt mintha nagyon sokat beszélne, és ezekben benne vannak ilyen apró jelek."
Választásnál a legfontosabb kérdés, a jogi keret, ami meghatározza a választásainkat Galgóczi szerint. "2011-ben változtatták meg a választási törvényt - mondta -, és azt érezzük, hogy mindig annak megfelelően, ahogyan a kormánynak az a hatalom megtartását tudja segíteni, ők változtatják a törvényeket, erre minden lehetőségük megvan, megvan a felhatalmazásuk a parlamentben - mondta. - És emiatt érezzük azt, hogy van azért esély arra, hogy annak ellenére, hogy Orbán Viktor azt ígéri, hogy nem fognak változtatni a jelenlegi keretrendszeren, mégis lehet, hogy ez előfordul a jövő áprilisi választások előtt."
A teljes beszélgetést meghallgathatják a lejátszó gombra kattintva. Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.
2025.05.02., kedd 9.00
Riporter: Dési János