Magyar György: Remélem, nem húznak csuklyát Magyar Péter fejére
18/03/2026 08:40
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Összességében túlzónak és politikailag motiváltnak tartja azt a nyomozást, amelyet annak a házibulinak az ügyében indítottak, amelyen még 2024-ben Magyar Péter is jelen volt. A történtek mögött bizonyos jogállamisági problémákat is lát Magyar György ügyvéd.
A rendőrség március 13-án kábítószer-birtoklás miatt rendelt el nyomozást, egy házibuli miatt, amelyen még 2024-ben Magyar Péter is jelen volt – erről a kormányközeli Magyar Nemzet számolt be. A Tisza Párt elnöke korábban már elismerte, azon az estén ott volt abban a bizonyos ingatlanban, viszont kábítószert nem fogyasztott.
„Most még csak adatgyűjtésről lehet szó, a hatóság eldönti, hogy tulajdonképpen mire van szüksége. Milyen bizonyítékokat kell összegyűjtenie, mik állnak rendelkezésre, tanukat hallgathat meg, és előkészíti az ügyet egy vizsgálat céljára. Ez a nyomozás első szakasza” – mondta az Esti gyors keddi adásában Magyar György ügyvéd. Hangsúlyozta, senki sem kötelezhető arra, hogy saját magát bűncselekménnyel vádolja, így tanúként akár meg is tagadhatja a vallomást, ha az rá nézve terhelő lenne. „Ha tanúként akarják meghallgatni, ügyvédet is vihet magával, mert a tanúnak lehet segítője. Remélem azért csuklyát nem húznak a fejére” - utalt az ukrán pénzszállítók esetére. Hozzáteszi, bonyolítja az eljárást, hogy Magyar Péter európai parlamenti képviselőként mentelmi joggal rendelkezik, ezért gyanúsítottként csak akkor lehetne kihallgatni, ha ezt a jogát előbb az Európai Parlament felfüggesztené.
„Senki nem fog senkit elmarasztalni azért, mert egy helyiségben olyanok közelében volt, akik esetleg kábítószert fogyasztottak. Ez nem aktív magatartás, ezért se nem szabálysértés, se nem bűncselekmény. Aktív magatartással lehet csak kábítószerrel visszaélni, például ha valaki kereskedik vele, fogyasztja, esetleg átadja másoknak. Szánalmasnak tűnik nekem ez az egész akció, megmondom őszintén, nem ez lesz az évszázad bűncselekménye. Legfeljebb kellemetlenkedésre alkalmas.”
Magyar György hangsúlyozta, bármiféle eljárásban csak jogszerűen beszerzett és hiteles bizonyítékok használhatók fel, ezért a hatóságoknak azt is vizsgálniuk kell, ki és milyen módon készítette a nyílvánosságra került felvételeket.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.03.17., kedd 18:33
Riporter: Kárpáti Iván

