2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
Magyarország választ
múlva
A lényeg

Drogbirtoklás miatt nyomoz a rendőrség azzal a házibulival összefüggésben, ahol Magyar Péter is megjelent

17/03/2026 13:09

| Szerző: Klubrádió

Kábítószer birtoklás gyanúja miatt indult nyomozás egy 2024. augusztusi budapesti házibuli kapcsán, amelyen Magyar Péter is jelen volt - számolt be a Magyar Nemzet. 

A kormánylap azt írta, a hatósági határozat szerint a gyanút az alapozza meg, hogy a lakás egy szobájában fehér por találtak. A Tisza elnöke korábban azt nyilatkozta, a nem fogyasztott kábítószert nem nyúlt az asztalon lévő anyagokhoz.

Ez az a lakás, ahol a radnaimark.hu weboldalon hetek óta látható kép készült, és aminek megjelenése után Magyar Péter beszélt a körülményekről is.

Februárban - miután a Radnai Márk nevével fémjelzett weboldal bejárta a sajtót - Magyar Péter azt mondta, 2024. augusztus 2-án részt vett a Tisza nyári partiján, majd volt barátnője, Vogel Evelin invitálására elment egy házibuliba. Hajnalban érkeztek a weboldalon szereplő lakásba, ahol ismeretlenek tartózkodtak, Radnai Márk nem volt jelen. Azt mondta, nem fogyasztott sem alkoholt, sem kábítószert, Vogellel pedig konszenzuális szexuális kapcsolatot létesített.

A radnaimark.hu weboldal idén február 10-én jelent meg. Az oldalon azóta is csak egy fekete-fehér kép látható, ami egy plafonhoz vagy felső sarokhoz rögzített kamerával készülhetett. Eleinte a "Coming soon..." felirat volt látható az oldalon, később frissítették és most a  "Once upon a time… 2024.08.03. MAGYAR PÉTER: Az asztalon alkohol és kábítószer kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam… BIZTOS?"  szöveg olvasható.