„Klubrádió“
Állatbarát

Lehet-e bármilyen állatot háziasítani?

10/04/2020 19:42

| Szerző: Lay Viktória/Klubrádió

Hogyan lettek a háziállatok? Ez volt a legutóbbi Állatbarát első témája - Pongrácz Péter etológussal beszélgettünk.

2020. április 10. Állatbarát (2020.04.10. Pongrácz Péter-interjú)
24:27
00:00
“Milyen jó lenne nekünk egy disznó!” - morfondíroztak magukban az ősemberek egy szép tavaszi napon, majd szépen elkezdték a vaddisznókat háziasítani. Igazából nem így történt, és nem is érdemes így megközelítenünk a domesztikációt. Pongrácz Péter, etológus szerint a legérdekesebb kérdés az, hogy mi volt az a kezdő lökés, ami elindította ezt a folyamatot. Jelenleg két feltételezésünk van a dologgal kapcsolatban, az egyik az öndomesztikáció, a másik a fogyasztási, vagy étkezési célú domesztikáció. Az öndomesztikációt olyan állatokra tartjuk jellemzőnek, mint például a kutya vagy a macska, aminek kezdetben az ember számára semmilyen haszna nem volt. Ezen állatok ősei kihasználtak azt a táplálékforrást, ami az ember közelében jelen volt. A kutya ősénél ez jellemzően az ember által széthagyott maradék lehetett, a macska esetében pedig a nagyon korai mezőgazdálkodó kultúráknál azok a rágcsálók, amik a gabonaraktárakra rászabadultak. Hogy ezek az állatok odaszokhassanak az ember mellé, egy olyan viselkedési változatnak a megjelenésére volt szükség a populációban, ami nem tartott annyira az embertől.

Az étkezési célú domesztikáció másként ment végbe. Az embercsoportok ezelőtt 10-12 ezer évvel még javarészt vadászattal foglalkoztak, illetve nagyon behatárolt területen kezdődött meg némi mezőgazdasági tevékenység. A mai háziállatok őseire vadásztak, amiben egy fontos lépés lehetett az, hogy az ember nem feltétlenül akarta az összes egyedet levadászni azonnal, hanem a lazán, de a fennhatóságuk alá vontak állatcsoportokat úgy, hogy egütt vándoroltak velük. Ez még ma is megfigyelhető bizonyos rénszarvastartó népeknél, akik nem karámokban tartják az állatokat, hanem együtt mozognak a rénszarvas csordákkal, amelyekből időnként kivesznek egyedeket étkezési, illetve feldolgozási célból. A rénszarvasok épp annyira vannak elődomesztikálva, hogy elviselik a velük együtt mozgó embereket.

A teljesen domesztikált állatra többek között az a jellemző, hogy már nem életképes a természetben. A merinó juh például tud legelni, de ha nem nyírják a gyapját, néhány év alatt képes alatta elpusztulni. Az elő- és a teljesen domesztikált állatok között viszont Pongrácz Péter a viselkedésben húzná meg a határt. Minél könnyebben fogadja el az ember jelenlétét egy faj, annál inkább domesztikáltnak tekinthető, de fontos, hogy ez nem egyenlő a szelidítéssel. A szelídség ugyanis nem öröklődő dolog, a szelíd állat utódai ugyanúgy vadállatok lesznek. Állatfajonként különbözik, hány generációra van szükség ahhoz, hogy egy fajt teljesen domesztikáltnak tekinthessünk. Amikor a disznót, vagy marhát domesztikálta az ember őse, nem egy direkt, könyörtelen szelekciót folytatott, hanem inkább egy lazább folyamat ment vége, azonban ha nagyon komolyan és szelektíve szelídségre tenyésztenek egy állatot, akkor viszonylag kevés generáció alatt már öröklődő nyoma lesz.

De mi háziasítható? Kellő elszántsággal mindent lehet? Pongrácz Péter szerint vannak olyan feltételek, amik alkalmassá tesznek valamit a háziasításra. Nem jó, ha egy állat nagyon territoriális, egy ilyen állatot ugyanis nem lehet gazdaságosan tartani. Továbbá nem alkalmasak a ragadozók, hiszen ők táplálék konkurensei az embernek. Ez alól a kutya és a macska a két kivétel, de míg a macska kártevőket evett, ezzel hasznot hajtott, a kutya pedig a domesztikációja hajnalán egy maradékevő állattá alakult át, így szintén nem volt táplálék konkurense az embernek. Nem árt az sem, ha az állat érzékeny a rangsorra, mert így könnyű irányítani. Az emberrel szembeni tolerancia az állományban pedig megintcsak nyert helyzetet teremt.

Az, hogy az ember állatokkal és növényekkel veszi magát körbe, nagyon különleges különleges jelenség, amit biofíliának neveznek. Tehát úgy vonzódunk élőlényekhez, hogy nem megenni akarja, vagy valamire felhasználni, hanem csak azért, mert örömét leli a jelenlétében. Ez általában véve nem rossz az állatnak. Az állatnak az a rossz, ha nem megfelelően tartják, illetve olyan tenyészváltozatokat hoznak létre, amelyek életképessége, vagy egészsége megkérdőjelezhető.

Állatbarát
2020. április 10. péntek 14:00
Szerkesztő-műsorvezető: Lay Viktória