„Klubrádió
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

Látvány és szöveg

5/06/2021 13:39

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A pénteki Ötösben Gálvölgyi János Dévényi Rita, díszlet- és jelmeztervezővel, valamint Kemény Zsófi költő, slammerrel beszélgetett.

2021. június 04. Ötös - Gálvölgyi Jánossal (2021. június 04., péntek 10:00)
93:15
00:00
Műsorvezetők: Gálvölgyi János Szerkesztők: Timár Ágnes

Dévényi Rita nem csak tervez, de oktat is. A Metropolitan Egyetemen jelenleg operatőröknek és rendezőknek azt tanítja, mit várhatnak el a díszlet- és látványtervezőiktől. Elmondta, hogy az utóbbi időben ezt online kellett tennie, jelentősen megnehezítette a munkát, de mostanában már kezdenek visszaszokni a személyes találkozókhoz. Hozzátette, ez a tanítás eltér a korábbitól, amikor az Iparművészeti Főiskolán oktatott, hiszen ott magát a szakma titkait adta tovább a tervezők következő generációjának.

Dévényi korábban tervezett díszletet az Operában is, amit aztán át kellett helyezni az Erkel Színházba. Az ilyen változtatások, mondta el, mindig további munkával járnak, hiszen a két színpad között hatalmas a különbség.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy a díszlet- és jelmeztervezés sokat változott az elmúlt évtizedekben. Most vannak persze minimalista és monumentális elképzelések, mint régen, de a technikai feltételek sokat javultak. Hozzátette, éppen annyira meghatározó a rendezői koncepció, mint a költségvetés.

Dévényi elmondta, a munka elején mindig felmegy a színpadra, leméri, megismeri azt, mert csak tervrajzok alapján nem lehet igazán jó díszletet tervezni. Hozzátette, az a dolga, hogy segítse a színészek munkáját.

A színház mellett filmekben is dolgozik. A kettő számára kiegészíti egymást, amit az egyikben megtanult kipróbált, azt sokszor megvalósítja a másikban. Dévényi tervezte A martfűi rém látványát is, amelyért díjjal jutalmazták. Elmondta az interjúban, a filmben sokkal inkább kell törekedni a realisztikus ábrázolásra, mint a színpadon, ebben a filmben pedig ez hatványozottan igaz volt.

 

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a látvány pont annyira trükközés a filmben, mint a színpadon.

A folytatásban Kemény Zsófi volt a műsor vendége, aki a beszélgetés elején arról mesélt, mennyire fontos, identitás meghatározó számára az, hogy Újlipótvárosban él. És most, hogy kutyatulajdonos lett, az állandó sétáknak köszönhetően tényleg egy kis falunak érzi szűkebb környezetét.

Ahogy az is sokat formálta a személyiségét, tette hozzá, hogy Kemény István költő lánya. Főleg azért, mert ő is hasonló pályára lépett. Elmondta, már gyerekkorában nagyon büszke volt arra, hogy az apukája költő, még ha nem is tudta volna akkor elmagyarázni, mit jelent az. Sőt, ma is amolyan misztikus dolognak érzi a lírát, és magát nem is meri költőnek nevezni.

Ugyanakkor nem csak az apja árnyéka jelentett kihívást Kemény Zsófi számára, hiszen nővére, Kemény Lili is hasonló területen bizonyítja a tehetségét. Az interjúban elmondta, némi vetélkedés van közöttük, de a gyerekkori természetes harcok után már jó testvérek lettek, és a hasonló érdeklődésük miatt egyre többször beszélgetnek igazán fontos kérdésekről.

Arról is mesélt, mennyire szerette, hogy gyerekkorában igazi irodalmi élet zajlott a konyhában, amely persze jelentős hangzavarral járt, amitől nem tudott aludni, de így is nagyon élvezte.

Mesélt továbbá arról, hogy számára mit jelent a Slam Poetry, és arról, hogy ő szerencsésen az utolsó évfolyamba járt, amelyik még a „régi” Színművészetin diplomázhatott.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Ötös – Gálvölgyi Jánossal
2021.06.04., péntek 10:00
Szerkesztő: Tímár Ágnes