Lattmann a Pride-ra érkező EP-képviselőkkel kapcsolatban: Orbán legfeljebb szavazói közt tudja elhitetni, hogy marhára harcol
27/06/2025 08:50
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Legfeljebb Orbán magszavazói körében lehet bizonyos előnye annak, ha komolyabban fellép a kormány budapesti Pride-ra érkező EP-képviselőkkel szemben – véli Lattmann Tamás.
Az Európai Bizottság elnöke felszólította a magyar hatóságokat, hogy tegyék lehetővé a Budapest Pride megtartását. Ursula von der Leyen videóüzenetben fejezte ki támogatását és szolidaritását a szombati Budapest Pride felvonulás résztvevői, és az LMBTIQ+ közösség felé.
Von der Leyen elmondta, hogy Európában a jogokért való felvonulás alapvető szabadságjog, mindenkinek joga van azt szeretni, akit akar, és annak lenni, aki lenni akar. Az Európai Unió az egyenlőségen és diszkriminációmentességen alapul, amit mindig, minden tagállamban tiszteletben kell tartani.
„Kölcsönös üzengetésnek tűnik egy ilyen pozíciófoglalásnak, amivel alapvetően kép politikai szereplő az adott témával kapcsolatban, még csak igazából nem is nagyon magyarázzák a álláspontjának a lényegét, meg érdemi alapjait, hanem sokkal inkább úgy üzenget a másik félnek. Talán mondhatjuk, hogy az ökölvívó meccsek előtt szoktunk ilyeneket látni. Meglátjuk, hogy ezt egy meccs is fogja elkövetni a végén, de egyelőre az üzengetés az ugyanez, mint amit a mérlegelés környékén a versenyzők egymás felé szoktak üzengetni” – mondta a Reggeli gyors pénteki adásában Lattmann Tamás nemzetközi jogász.
Arra a kérdésre, hogy szüksége van-e von der Leyennek bármiféle pozíciófoglalásra, Lattmann elmondta: „Én úgy gondolom, hogy alapvetően nem lenne rá szüksége, tehát az Európai Bizottságnak főszabály szerint nem dolga, hogy ilyen ügyekkel foglalkozzon. És jellemzően nem is szokott, de azt tegyük hozzá, hogy közben Magyarországon meg olyan dolgok történnek, amik uniós tagállamban még soha, tehát magának az Európai Bizottságnak egy szokatlanul furcsa helyzetben kell tevékenykednie, és ezért ez indokolja azt, hogy egy ilyen soha nem látott, soha korábban nem látott magatartást tanúsít maga az Európai Bizottság és annak elnöke.”
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Tuzson Bence igazságügyi miniszter levélben értesített több nagykövetséget, hogy figyelmeztessék kollégáikat, miszerint a Pride be van tiltva, nem sokkal azután, hogy már legalább 70 európai parlamenti képviselő is jelezte részvételét az eseményen, hogy szolidaritásukat fejezzék ki. Ezzel kapcsolatban Lattmann elmondta, elképzelhető ugyan, hogy a kormány esetleg megvon diplomáciai mentességet a nagykövetségek érintettjeitől, azonban ennek igazán nem lesz pályájukra nézve hatása, sőt, akár elismerésük is nőhet nemzetközi értelemben. Orbán pedig legfeljebb „belpolitikai értelemben, a saját magszavazói körében erősíti azt az álláspontot, meg azt a koncepciót, hogy ő itt marára harcol, az Európai Unió megint támad, és akkor Orbán Viktor megint győz a végén, tehát maximum egy ilyen narratíva építés tekintetében, de jogi értelemben egész egyszerűen nincs olyan kimenete ennek a történetnek, ami a magyar államnak, a kormánynak köszönhetően jó lenne”.
Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség utólag is büntethet, Lattmann elmondta, érdemes tájékozódni a rendezvényen résztvevő jogsegély szervezeteknél, valamint a szervezőknél. Javasolja egyébként, hogy igazoltatásnál mindenki viselkedjen együttműködően.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.27., péntek 7:35
Riporter: Pálinkás Szüts Róbert
