Kutyák, székek, szerepek

Az előző adásban ott fejeztük be, hogy László Ferenc kultúrtörténésszel megvizsgáltuk, vajon mennyire akarnak gondoskodni az egyes kereskedelmi csatornák szórakoztató műsoraikkal a kulturális szükségleteinkről. A kritikus nem volt elragadtatva a jelen helyzettől, és nem is volt kifejezetten bizakodó a változást illetően. A műsor 126. epizódjában a már említett gondoskodás volt a kiindulópont. Bár most egy ösztönösebb, és kevésbé megkérdőjelezhető formájáról beszélgettünk.

Pongrácz Péter etológus arról mesélt, hogyan változik meg a kutya és gazdája, ha maga a kutya kerül gondoskodó szerepbe, azáltal, hogy kiskutyái születnek. Az ELTE Etológia tanszékének docense elmondta, hogy változást inkább az ember él át, ha egyáltalán. A háziállatunk hozzánk való viszonya változatlan marad. Amennyiben a gazdi úgy dönt, hogy az alomból megtart egy kicsit, akkor sem viszonyul az anyakutya másképpen gazdájához, mint korábban. Pongrácz Péter hozzátette, egy jól szocializált kutyának természetes, hogy a gazdáját közel engedi kicsinyeihez, ahogy az is, hogy ha az ellés után már nem csak egyedüli háziállat lesz a gazdája életében, akkor sem fog a saját kölyke elsőbbséget élvezni. Ugyanez igaz a kicsire is, aki minél előbb igyekszik önállósodni, és a továbbiakban fontosabb számára, hogy gazdája figyelmét kivívja.

A gazdival már persze egészen más a helyzet. Könnyen előfordulhat, hogy újra kell értékelnie kapcsolatát kutyájával, ha az szülővé vált.

Ha kutyagazdiként kutyamaminak, kutyaapunak képzeljük magunkat, akkor lehet, hogy nem csupán arról van szó, hogy feltétel nélkül szeretjük házi kedvencünket, hanem előfordulhat, hogy valamilyen szereptévesztésben vagyunk, és valójában egy hiányt pótolunk az életünkben. Hogy miként működnek ezek az érzelmi cserék, erről beszélgettünk a folytatásban Megyeri Zsuzsanna pszichológussal, aki elmondta, az egyénenként eltérő, hogy valaki tisztában van-e azzal, hogy egy hobbival, szokással éppen helyettesít valami mást. Hozzátette, hogy ez a viselkedési forma nem csak negatív lehet, hogy a legtöbben feltételezik. Természetesen a túlzásba vitt esetekre már más elbírálás vonatkozik, hiszen ilyenkor legtöbbször a függőség problémáját kell kezelni, de abban az esetben, ha felismerjük, hogy mi hiányzik az életünkből, tudjuk, hogy a megvalósítása nem megoldható, ellenben valami társadalmilag hasznos tevékenységgel pótoljuk azt, akkor nem használhatjuk szitokszóként a pótcselekvést.

A hiánypótlás, egyáltalán a hibák felismerése és kijavítása nem csak lelki téren jelentkezhet. Ha a javítás, helyrehozás gyakorlati formái között kutatunk, akkor több izgalmas példát is találhatunk. Ebből egyet be is mutattunk az adásban. Zsámbéki Anna fa-bútorrestaurátor mesélt a munkájáról. A beszélgetésből kiderült, hogy milyen szakaszokból áll az a folyamat, amíg egy értékes ódon bútordarab visszanyeri eredeti, vagy ahhoz nagyon hasonló állapotát. A restaurátor elmondta, az egész munkát az információgyűjtés előzi meg. A nyomozómunka folyamán jó esetben kiderítik, honnan és főleg milyen korból származik az adott bútor, és aztán döntenek arról, hogy milyen módon és mértékben állítják helyre.