„Klubrádió“
A lényeg

Koronavírus: rendőrök őrzik a karanténba zárt irániakat, ők viszont fenyegetésről számoltak be

9/03/2020 15:41

| Szerző: Index/Klubrádió

24 órán belül „földrajzi és klinikai szempontból” megváltoztatják a koronavírussal kapcsolatos protokollt, ami alapján el kell végezni egy emberen a tesztet. A hatóságok szerint a karanténban lévő irániakra rendőrt kellett hívni, egyikük azonban azt mondja, Facebookon fenyegették a rendőrségtől.

Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján a többi között azt mondta: a Szent László Kórházban lévő iráni állampolgárok egy része továbbra sem működik együtt. Az éjszaka és a mai nap folyamán „nem megengedhető magatartást tanúsítottak”, jelenleg is rendőri erőket vetettek be emiatt – mondta Lakatos az index beszámolója szerint. Az ezredes az ATV-nek úgy fogalmazott: "az, hogy nem működtek együtt, azt jelenti, hogy székeket dobáltak ki a kórtermekből például". 

 
Szent László Kórház
 Fotó:Dél-pesti Centrumkórház/Muray Gábor
 

Az ezredes elismerte, hogy az egyik iránit valóban a Facebookon keresték meg, de azért, mert azon a címen, ahol hivatalosan be volt jelentve, nem találták. Telefonon sem lehetett elérni. Lakatos szerint nem valós az iráninak az az állítása, hogy megfenyegették a Facebookon. Csak annyit kértek tőle, hogy vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel. Lakatos szerint az iráni társai ajánlották, hogy Facebookon keressék meg.

Az index azonban elérte telefonon a karanténban lévő külföldi SOTE-s diákok egyikét. Elmondása szerint annyira megroppant a külföldi diákok bizalma a magyar hatóságokban, hogy többen félnek bejelenteni, hogy potenciálisan érintkezhettek fertőzött társukkal, inkább magánorvosnál teszteltetik magukat. Ő maga svéd–iráni kettős állampolgár, így nincs félnivalója, de másokat a bevándorlási hivatallal fenyegettek. Azt mondja, őt és társait a Facebookon kereste valaki a rendőrségtől, nem azonosította magát, de azzal fenyegetett, hogy aki nem működik együtt, az bűncselekményt követ el.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa arról beszélt, hogy két újabb ember, egy iráni diák és annak felesége fertőződött meg. Az egyik fertőzött, a 70 éves idős férfi kivételével minden fertőzött jól van.

Ahogy szintén az index közölte, a 70 éves beteg férfi fiát vizsgálták, nem találták fertőzöttnek. Egy újságíró ennek apropóján azt kérdezte, hogy nem kellene-e ilyen esetben vizsgálni a jelentkezőket. Szlávik elmondta: valóban, február 27-én jelentkezett egy beteg, aki elmondta, korábban lázas volt és köhögött, de már jól van, amúgy Franciaországban járt. Az akkori érvényes esetdefiníció szerint járt el akkor az orvos, ezért engedte el azt az embert. De Szlávik most jelezte, hogy neki is szívesen elvégzik most a tesztet, ha visszatér majd Magyarországra. Szlávik szerint ők nem felelősek azért, hogy a 70 éves férfi megbetegedett, mert a szakmai protokoll szerint jártak el.

Koronavírus - Két koronavírusos beteg van Magyarországon
 
 Archív/Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én. MTI/Kovács Attila
 
 

Fenntartják-e, hogy Magyarország elegendő tesztet végzett-e el? Tesztelik-e majd általánosan az egészségügyi dolgozókat? Mikor változik meg a protokoll? Ezeket kérdezte az Index.

Szlávik ezekre reagálva elmondta, hogy a protokollt 24 órán belül megváltoztatják. Az egészségügyi dolgozók szűréséről az egészségügyi hatóságok döntenek. Szűrni szerinte értelmetlen folyamat a koronavírus esetében, mert álbiztonságot ad. Ha valakinek negatív a tesztje klinikai tünetek nélkül, attól még lehet beteg. Ezek a tesztek diagnosztikai tesztek, sehol a világon nem szűrik rutinszerűen az egészségügyi dolgozókat. A kontaktszemélyeket viszont szigorúan kivizsgálják, és ez eddig is mindig megtörtént. Szlávik szerint bőven rendelkezésre állnak Magyarországon a tesztek.

Irániak már akkor sem utazhatnak be az országba, ha most érvényes vízumuk van. Életbe lépett az a korlátozás is, amely szerint Észak-Olaszországból érkező repülőterekről se Budapest, sem Debrecen nem fogad járatokat.

Közölték azt is: aki betartja a karantén szabályait és egészséges, 14 nap után elengedik, de ha megszegi a szabályokat, a karantén időtartama is megújul.

Eddig 9 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 5 iráni, 1 brit, és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége).

Itt láthatják az index videóját az operatív törzs sajtótájékoztatójáról: