„Köszönjük
Reggeli gyors/Reggeli személy

Horthy-koszorúzás és Kövér Lászlóék történelmi tudatlansága

19/11/2019 15:09

| Szerző: Klubrádió

Karsai László történésszel, holokauszt-kutatóval, beszélgettünk. Onnan indultunk, hogy Lázár János volt miniszter virágot vitt Horthy Miklós sírjára Kenderesen, és a kormányzó szerepének történelmi elemzésén át a Kossuth tér melletti horthysta emlékműig jutottunk.

2019. november 19. Reggeli gyors/Reggeli személy (2019. november 19., kedd 09:00)
39:50
00:00
Műsorvezetők: Panxnotded Miklós, Dési János, Szénási Sándor, Para-Kovács Imre

Karsai László
azt mondta: azért dicsérte éppen most Lázár János volt kancelláriaminiszter a kormányzót – hős katonának, igaz hazafinak nevezte, aki megmentette Magyarországot –, mert most volt száz éve annak, hogy Horthy különítményesei élén bevonult Budapestre. Akik ünnepelték, Lázár mellett a Mi hazánk párt, arról nem tettek említést, hogy a bevonulás előtt és után ezek a különítményesek pogromokat rendeztek, több mint ezer zsidó embert, kommunistát, zsidó kommunistát gyilkoltak meg.

 
 Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter virágot vitt Horthy Miklós sírjára (Facebook/Lázár János videója)
 


1945/46-ban a még élő Horthy az egyik legnépszerűtlenebb politikus volt, csak Szálasi előzte meg ebben a tekintetben. Az elmúlt három évtizedben viszont az első szabadon választott kormány miniszterelnökétől, Antall Józseftől kezdődően Horthy nevét újra és újra pozitív szövegkörnyezetben említik. 1993-ban volt emlékezetes újratemetése, amelyen magánemberként megjelent mások mellett Boross Péter vagy Lezsák Sándor.

A történész sok forrást nevezett meg annak alátámasztására, hogy Horthy Miklós tudott a zsidóság tömeges megsemmisítéséről, újságcikkektől kezdve miniszteri memorandumokon át a saját, utólag cenzúrázott feljegyzéséig, mikor is Hitler a szemére vetette, hogy Magyarország a zsidók kiirtásában (sic!) „nem jár el olyan hatékonyan”, mint Németország.

 
Ünnepség a frontról hazatért katonák tiszteletére a Városháza előtt 1941. november 17-én Nyíregyházán. Horthy Miklós kormányzó érkezése. (fortepan)
 


Karsai László szavai szerint a jobboldal mindenhol Kelet-Európában olyan múltat próbál kreálni, amire büszke lehet, ezért kell Horthy Miklóst is megtisztítani. Pedig – itt most csak röviden összegezzük, ami a műsorban elhangzott – Horthy döntése volt, hogy a magyar csapatok megindultak a Szovjetunióba, ezt a németek nem követelték tőle. A fehérterror pogromlovagjainak kegyelmet adott. Kormányzóként bármelyik zsidótörvényt visszaküldhette volna megfontolásra, de nem tette. A deportálásokat csak felfüggesztette, majd újraindította, egyedül a katonai helyzet miatt nem került sor a budapesti zsidóság deportálására.

Úgy összegzett: Horthy Miklós történelmi felelőssége 437 ezer ember deportálásában kétségtelen, Magyarország háborús részvételében a nácik oldalán kétségtelen, a jogfosztó törvényekben kétségtelen, „háborús és népellenes bűnökben bűnös”. Azért nem állították bíróság elé, mert Sztálin ezt megakadályozta.

A Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavatása
 
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Vértanúk Emlékműve újraavatási ünnepségén az V. kerületi Vértanúk terén 2019. október 31-én. Füredi Richárd szobrászművésznek és Kismarty-Lechner Jenő építésznek az 1918-1919-es vörösterror áldozataira emlékező alkotását 1934. március 18-án avatták fel, majd 1945 szeptemberében döntötték le. MTI/Szigetváry Zsolt


Már 17 helyen van emlékműve, emléktáblája, szobra Horthynak. Karsai László arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kossuth téri úgynevezett Nemzeti Vértanúk Emlékműre rávéstek egy feliratot, amely az eredetin nem volt rajta, hogy a szovjet fegyverek árnyékában hatalomra került kommunisták által meggyilkoltak emlékének állította az Országgyűlés 2019-ben. Ez ismét „Kövér László és társai történelmi tudatlanságát” mutatja szerinte, mert soha nem említik meg azt a tényt, hogy az 1945 és 1962 között népbírósági ítéletek alapján kivégzetteket, börtönökben, a recski táborban, kitelepítésben meghaltakat, az '56-os megtorlás áldozatait összesítve körülbelül 3 ezer, talán 8-10 ezer ember halt meg. Ez is nagyon sok – egy nap ennyien érkeztek meg Auschwitzba 1944-ben. Egyetlen ember halála is sok, ha politikai okból ölik meg, de egy tömeggyilkos, népirtó rendszer és egy diktatúra összevetésének ilyenfajta, horthysta reminiszcenciákat ébresztő szobrának visszaállítása milyen rossz üzenet a jövő generációknak.

Az adás elérhető a Klubrádió YouTube-csatornáján is.

FELIRATKOZOM:

Az egész beszélgetést, rengeteg történelmi részlettel, a fenti lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Fortepan

Reggeli gyors/Reggeli személy
2019. november 19., kedd 09:00
Műsorvezető: Dési János