Reggeli gyors

Hódmezővásárhely nem akarja a rabszolgatörvényt

17/01/2019 12:06

| Szerző: Klubrádió

A polgármester nem akar túlóráztatni az önkormányzati cégeknél, de a dolgozók szavazhatnak a törvény alkalmazásáról.

2019. január 17. Márki-Zay Péter a túlóratörvényről
04:12
00:00

Volt olyan önkormányzati dolgozó Hódmezővásárhelyen, aki az évek alatt ezernél is több túlórát halmozott fel és az előző városvezetés nem rendezte a tartozást. Az új vezetésnek több mint száz szabadságnapot kellett megváltania, ezt mondta Márki-Zay Péter, a város független polgármestere, aki a szerdai közgyűlésen amellett érvelt, hogy a képviselő-testület utasítsa el az önkormányzati cégeknél az úgynevezett rabszolgatörvény alkalmazását. Elmondása szerint az önkormányzati cégek alkalmazásában állók terheit folyamatosan próbálják mérsékelni, bár létszámkorlát van, tehát nem tudnak felvenni annyi dolgozót, amennyit szeretnének.

Gödöllő polgármestere, Gémesi György arról beszélt, hogy a hódmezővásárhelyi helyzet azért nem jellemző, bár tény, hogy az önkormányzatoknál olyan alacsonyak a fizetések, hogy a versenyszféra elszívja a legjobb embereket.

Márki-Zay Péter azt is elmondta: nem csak az önkormányzati cégeknél dolgozókat, hanem a köztisztviselőket is megpróbálják tehermentesíteni. Rájuk egyébként szigorúbb túlóraszabályok vonatkoznak. A hódmezővásárhelyi polgármester kezdeményezte, hogy ne alkalmazzák az önkormányzati cégeknél a túlóratörvényt. A közgyűlésben kompromisszumos megállapodás született: a dolgozók anonim szavazás során dönthetnek a kérdésről. Márki-Zay Péter szerint ha elutasítják az ún. rabszolgatörvényt, annak országosan is jelentős üzenetértéke lesz. Azt sem zárja ki, hogy a szavazás előtt a Fidesz komoly propaganda-hadjáratba kezd.

Korábban több önkormányzat, például a dombóvári és a szegedi is jelezte, hogy nem fogja alkalmazni a túlóratörvényt. Gémesi György azt mondja, náluk sem ezekhez, sem a hódmezővásárhelyihez hasonló döntés nem várható. Nem akarja a politika játszóterévé tenni az önkormányzatot.

Boros Péterné, a Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta: nincsenek pontos felméréseik a túlóráztatásokról, de saját tapasztalatából kiindulva valószínűsíti, hogy ez sok helyen komoly problémát jelent. Ezért is szorgalmazza a szakszervezet a létszámnormatíva bevezetését, de elmondása szerint erre egyelőre kevés esélyt lát.

Galavits Patrik összeállítását a felső ikonra kattintva hallgathatja meg. FOTÓ: