Hajós András: Magyarország ma nagyon szolidaritásdeficites
17/07/2025 11:56
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Azt tartja legnagyobb fájdalmának Hajós András, hogy a számára meghatározó feloldódásból és közösségi létezésből a végtelen sok információ és valódi veszélyek mellett az emberek eljutottak odáig, hogy a kizárásban, az eltávolodásban látják a biztonságot. Egyebek mellett erről beszélt a csütörtöki Reggeli gyors vendége, Hajós András médiaszemélyiség, zeneszerző, de kitért az idei A Nagy Duett zsűritagjaként a TV2-s adások alatt tett politikailag áthallásos megjegyzéseire is.
Azt, hogy hogyan mutatják be, nem tartja feltétlenül fontosnak: „én egy teljesen integráns Hajós András, vagy Andriska vagyok azóta, mióta ismerem magamat, és tényleg őszintén tudom mondani, hogy az semmilyen mértékben nem rezdít meg, hogy engem minek tartanak”.
A médiában betöltött szerepével kapcsolatban elmondta azt is, hogy kevesebb figyelmet fordít rá. „Ma a körút az az internet lett, és én ezzel magamhoz engedek ebből annyit, ami véletlenszerűen eltalál, hogy egy ilyen reprezentatív, ha most vasárnap föl kéne akasztani Hajós urat, akkor hányan akarnák, vagy ha most vasárnap éppen ki szerelmes belém. Tehát ebből valamennyit beengedek, de nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki.”
Közéleti megszólalásait nem indulatból, inkább felelősségérzetből vállalja. Szerinte a közszereplőknek – politikai irányultságtól függetlenül – az a feladatuk, hogy véleményt mondjanak, mert az emberek érzelmileg kapcsolódnak hozzájuk. Ugyanakkor fontos számára, hogy ne tartozzon egyik táborhoz sem: a tárgyilagosságra, árnyaltságra törekszik. Az iróniát és önreflexiót hangsúlyozza a humor forrásaként, szemben a másokat támadó gúnyolódással.
A legnagyobb problémának ma a szolidaritás hiányát tartja, az egymást kizáró buborékokat, és azt, hogy a közélet ma nem a közös nevezőt, hanem az elhatárolódást keresi. „Ez az ország most nagyon szolidaritásdeficites. Ami nekem a legnagyobb fájdalmam, az abból a feloldódásból és közösségből, és a közöslátó élményből, amiben én jól éreztem magam fiatalon, abból eljutottunk oda, hogy az embereknek dietetikai szüksége van a másik kizárására. Hogy egy ennyire bizonytalan nép lettünk, hogy a politika ennyire képes minket megosztani, és most már unalmas ez a mondat, de e mögött az rejlik, azt hiszem, hogy ma valahogy az emberek félelmükben a végtelen sok információ, és a valóban, akár határaink mellett zajló, valódi veszélyes dolgok miatt, a kizárásban, az eltávolodásban látják a kis várukba való behúzódásban a biztonságot.”
A Nagy Duett-es beszólásairól
"A legutóbbi tévészereplésemben még a saját mértékem szerint is kicsit túlzásba estem annak bemutatásában, hogy én azt csinálhatok, amit akarok - mondta a beszélgetés végén, utalva arra, hogy az idei A Nagy Duett egyik zsűritagjaként a TV2-s élő adások alatt gyakran tett politikailag áthallásos megjegyzéseket. - Szórakoztató műsorba bevittem a politikát kérés nélkül, egy olyan helyen, ahová nem kellett volna. Tudtam, hogy ez vihart fog kavarni, és tudtam, hogy nem túl etikus, amit csinálok, de azt gondoltam, hogy nem én kezdtem – hogy így fogalmazzak –, hanem ott, azon a csatornán a szórakoztatóiparba más vitte be a politikát először. Ehhez képest borsónyi elégtétel, hogy én egy kicsit fenem a nyelvemet rajtuk."
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.07.17., csütörtök 9:00
Riporter: Szénási Sándor
