„Köszönjük
Reggeli gyors

Gréczy: 3 hét alatt 36 százalék

27/06/2019 10:04

| Szerző: Klubrádió

Az előválasztási kampány során vetélytársak voltak, nem ellenfelek. A politikai ellenfél Tarlós István, illetve a Fidesz.

2019. június 27. Reggeli gyors - részlet 19. 06. 27. Gréczy Zsolt
03:48
00:00

A Demokratikus Koalíció rendkívül büszke Kálmán Olga teljesítményére, aki három héttel ezelőtt ismert újságíró volt, most már ismer politikus is, és a főpolgármester-jelölti előválasztáson 36 százalékot ért el – mondta el Gréczy Zsolt frakciószóvivő. Hangsúlyozta, hogy a párt tudomásul veszi az előválasztás eredményét, és felsorakozik Karácsony Gergely mögé.

-A kampányban vetélytársak voltunk, nem ellenfelek. A politikai ellenfél Tarlós István, illetve a Fidesz – mondta.

Karácsony Gergely bejelentette, hogy közös kampánystábot hoz létre, ha ebbe meghívást kap a DK, akkor természetesen részt vesz benne. A nyári munka menetrendjét majd ennek a csapatnak kell meghatároznia, illetve a jelöltnek. A cél az, hogy Budapestet szabad várossá tegyék, és lebontsák az Orbán-rendszert.

Arról, hogy Kálmán Olga miért nem ment el a közös sajtótájékoztatóra, Gréczy Zsolt az eddig is ismert magyarázatot ismételte meg. Vagyis későn értesültek és a jelöltjük már nem tudott átöltözni. Kálmán Olga egyébként már gratulált a győztesnek.

Az interjút a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor.

Reggeli gyors
2019. 06. 27. 06:00
Műsorvezető: Lampé Ágnes