„Klubrádió
Reggeli gyors

Földiák András: ez nem kifulladás

21/01/2019 11:10

| Szerző: Klubrádió

Vidékre és külföldre koncentráltak a szombati tüntetések szervezői, Budapesten nem is szakszervezetek, hanem civilek szerveztek tiltakozó akciót. Így magyarázza a SZEF elnöke a csekély részvételt.

2019. január 21. Földiák András a tüntetésekről
10:20
00:00

Budapesten eredetileg nem is szerettek volna tüntetni a rabszolgatörvény ellen, hiszen két hete volt egy komolyabb megmozdulás, és sajnos lesz még alkalom további demonstrációkra. Szombaton a vidéki és a külföldi helyszínekre koncentráltak – mondta a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a Reggeli Gyorsban, majd hozzátette, hogy nem lehet kéthetenként jelentős tüntetést szervezni a fővárosban. Földiák András úgy gondolja, nem a kimerülés jele, hogy kevesen mentek utcára és reméli, hogy a kormány már látja, mekkora feszültséget okozott és hajlandó lesz tárgyalni.

Szerinte folytatni kell a tiltakozást, a szakszervezeteknek, pártoknak, civileknek együtt. Az érdekeik persze némileg különböznek, az összefogás mögött egyfajta kényszer van. A szakszervezeteknek mintegy négyszázezer tagjuk van, ezzel erősebbek, mint bármely más, például civil szerveződés. Igaz, hogy nincsenek annyira a nyilvánosság előtt, de a háttérben folytatott, csendes tárgyalások Földiák András szerint legalább annyira fontosak.

Mi lenne, ha a tüntetések hatására a kormány valamilyen megosztó akcióba kezdene és engedne valamit a rabszolgatörvényből? Erre a kérdésre az elnök azt válaszolta, hogy attól függ, mennyit engedne a kormány. A szakszervezetek különbözőképpen ítélik meg a helyzetet, de az egyáltalán nem lenne jó, ha mindenkinek ugyanaz lenne a véleménye.

Szénási Sándor interjúját a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg. FOTÓ: MTI, Mónus Márton.