Fleck: Abban bízhatunk, hogy a választók nem teljesen hülyék
8/10/2025 11:01
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az a lényege a jogállami rendszerek feldarabolásának, hogy nagyon kevés eszközt ad azok kezébe, akik gyanútlanul ki vannak szolgáltatva a hatalomnak – véli Fleck Zoltán, aki bízik benne, hogy markáns választási győzelem mellett le lehet még váltani a kormányt.
Ha meghosszabbítják a háborús veszélyhelyzetet, a kormány a választási törvényt is felülírhatná, de az Igazságügyi Minisztérium szerint nem teszik, mert a 2022-es és a 2024-es voksolásoknál is volt veszélyhelyzet, és akkor sem tették – írta meg a hvg.hu. Az Igazságügyi Minisztérium a lap kérdésére azt válaszolta: „a 2022. évi országgyűlési választás, valamint a 2024. évi európai parlamenti és önkormányzati választás is veszélyhelyzet ideje alatt került megtartásra. A kormány ezekben az esetekben sem módosította a választási eljárás szabályait, most sem fogja”. Érdemes azonban erről olyan olyan szakembert is megkérdezni, aki a választások jogi kereteit mélyebben tudja értelmezni.
„Mindig elcsodálkozom azon, hogy szakemberek, de néha én magam is ugyanazt a hibát elkövetem, amit most azelőtt magáról mondott, hogy naivak vagyunk, és van ez a régi reflexünk, aminek már régen nem kéne működnie, hogy itt bármi jogszabályok alapján történik éles helyzetben” – mondta a Reggeli gyors szerdai adásában Fleck Zoltán jogszociológus. Hangsúlyozta, Magyarországon a kormány már régóta olyan rendkívüli felhatalmazásokkal él, amelyekkel gyakorlatilag megszüntette a jogállami korlátokat. Szerinte illúzió azt gondolni, hogy a politikai folyamatok még a jogszabályok mentén zajlanak, mivel a hatalom nem tartja be a saját maga által hozott törvényeket sem. A vészhelyzeti kormányzás, amely eredetileg háborús vagy rendkívüli helyzetekre vonatkozna, Fleck szerint a kormány számára eszközzé vált a politikai kontroll kiterjesztésére. „Elő lehet állítani az igazi veszélyt. Emlékszünk, hogy a történelem azért tele van ilyen fals háborús támadásokkal.”
„Pontosan ez a lényege a jogállami rendszerek feldarabolásának, hogy nagyon kevés eszközt ad azok kezébe, akik gyanútlanul ki vannak szolgáltatva a hatalomnak[...] még ha tudjuk is, mire készülnek, akkor is nagyon kevés eszközünk van.”
„Abban bízhatunk egyébként, hogy a választók nem teljesen hülyék… Úgy tűnik, mintha lenne hatása annak a politikai stratégiának, hogy ha teljesen manipulált minden, amit az elektronikus médiában lehet tapasztalni, akkor le kell menni, oda kell menni, el kell mondani” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte Magyar Péter megkerülte a totálisan manipulált médiát közvetlenül a néppel kommunikál.
Reményét fejezte ki abban, hogy a választók nem manipulálhatók teljesen, és egy meggyőző ellenzéki győzelem esetén a rendszer „szolgai intézményeiben” dolgozó szakemberek kénytelenek lesznek a valóságot figyelembe venni. Ugyanakkor hangsúlyozta, a hatalom gazdasági és intézményi hálózata akkor is megtarthatja befolyását, ha formálisan elveszíti a választásokat, így egy valódi rendszerváltás csak hosszas és nehéz folyamat lehet.
Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a lapszemle meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.10.08., szerda 8:15
Riporter: Para-Kovács Imre
