Jó eséllyel tavasszal megszabadul az ország az orbánizmustól
4/09/2025 05:42
| Szerző: Csernyánszky Judit
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Orbán politikai zseniként állíttatta be magát, most hibát hibára halmoz, s a rendszer belső ellentmondásait Magyar képes leleplezni – írja a brazil A brazil Ubirata Online portál. Nemzetközi lapszemle.
Jelentősen, 60%-kal megugrott
Ukrajna elektromos energiaexportja augusztusban, a júliusi adatokhoz képest, s ebből az is következik, hogy többet exportál Magyarországra, mint amennyit Magyarország exportál Ukrajnának. Első hallásra a kölcsönös villamosenergia-szállításokról szóló hír, amit a UBN -, az Ukrainan Business News adott le, több mint érdekes. Ráadásul emlékezhetünk arra, hogy Szijjártó Péter azzal fenyegette meg Ukrajnát, hogy a Drúzsba vezetékek elleni ukrán dróntámadásokra a külügyminiszter úgy reagált, hogy cserébe a magyar kormány is kárt okoz Ukrajnának, és megfenyegette őket azzal, hogy leállítják a villamosenergia-exportot. A portál adatai szerint Ukrajna Magyarország számára exportált a legtöbbet a villamosenergiából, 38%-ot, ami minden korábbi szállítmányt meghaladt, s számszerűen ez a 170 000 MWh a nyár derekán 60 000-rel több, mint amit importált Magyarországtól. Az elmúlt 8 hónap adatai is ugyanezt a tendenciát mutatják, ami alapján kijelenti a lap, hogy Ukrajna 27%-kal több áramot szállított hazánknak, mint amennyit mi juttattunk el a kijevi kormánynak.
A brazil Ubirata Online portál azt harsogja hazánkról
szóló cikkének a címében, hogy tavasszal megszabadulhat az ország az orbánizmustól. S a nyitó kép a tömeg előtt szónokló Magyar Péter. A hihetetlen alapos és terjedelmes elemzés jó felütéssel indul: a magyar kormány keresztény konzervativizmusát a mesei Disneylandhez hasonlítja, amely fénysugárként ragyog Tucker Carlson, a FoxNEws egykori sztárja számára, akárcsak JD Vance, Trump alelnöke számára, pedig minden jel arra utal, az összeomlás felé tart. A folyamat katalizátora pedig Magyar Péter. S a közvéleménykutatások szerint verhetőnek látszik Orbán. Aki politikai zseniként állíttatta be magát, most hibát hibára halmoz, s a rendszer belső ellentmondásait Magyar képes leleplezni. Kezdi ennek bizonyítását az írás szélsőjobbos román elnökjelölt, Simion melletti orbáni támogatás leleplezésével. Amire gyorsan reagált Magyar, hisz azonnal körútra indult Erdélybe, az irányukba tett gesztus, politikai győzelmet hozott a Tisza elnökének Orbánnal szemben. Az LMBTQ+ gyűlöletével pedig Orbán olajat tett a tűzre, mert Magyar nélkül is óriási tömegeket mozgósított Orbán nyakassága. A tavaszi poloskázás és nagytakarítás is gyengítette Orbán hatalmát. Az Amerikában élő szerző, David Baer szerint – akit egyébként évekkel ezelőtt a Klubrádió is meginterjúvolt, úgy gondolja, túl sokba kerülne az országnak, sokat kockáztatna, ezért Orbán el fogja ismerni a választási kudarcot. Az eredetileg az amerikai The Bullwarkban megjelent cikk azonban figyelmeztet, hogy Orbán győzelme is benne van a pakliban, és emlékeztet Fleck Zoltán aggályaira, hogy fel kell készülni a legrosszabb orbáni forgatókönyvre is, mert mi van, ha a köztársasági elnök nem a győztes pártot kéri fel kormányalakításra. A szerző megállapítja, hogy már most nagyon eldurvult a politika, nagyon csúnya dolgok történnek.

Soha ilyen jók nem voltak a magyar-kínai kapcsolatok,
tekintve a politikát, gazdaságot – jelentette ki a kínai külügyminiszter, aki egyben a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának a tagja is, amikor kezet rázott Szijjártó Péterrel – írja a központi kínai állami hírügynökség, a Xinhua. Utóbbi a II. világháborús győzelem 80. évfordulója alkalmából Japán kapitulációjának megünneplésére érkezett Pekingbe, hogy legeltesse szemét az ez alkalomból szervezett óriási katonai parádén. Wang Yi szerint a két ország barátsága Kína és Európa partnerségi viszonyát demonstrálja, azt, hogy nem egymás riválisai. Magyarország példát mutat az EU-nak, hogyan kellene a kölcsönös megértés és tisztelet alapján viszonyulnia Kínához. Szijjártó a tudósítás szerint Kínának megköszönte, hogy a béke oldalán áll, és kulcsszerepe van a világ békéjének és a stabilitásának a megteremtésében. Tegyük hozzá, Kína is vörös szőnyeget gurított Putyin elé, aki éppen ismét katonai offenzívát intézett Ukrajna ellen, a harcokat nemhogy beszünteti, hanem fokozza.
Épp 10 éve kezdődött az a migrációs politikai őrület,
amire még mindig építi politikáját a magyar kormány és ami miatt egyre jobban el is szigetelődött. A Frankrurter Rundschau szinte igazi krónikásként idézi fel a szeptember 4-5-én bekövetkezett fordulatot, amikor a magyar kormány kiebrudalta a menekülteket, miközben a civilek – még Bécsből is érkezve – ott és úgy segítették őket, ahogy csak tudták. Techet Péter elemzőt is megkérdezte a lap, aki felidézte Orbán szavait, miszerint a menekültek megmérgezték Európát. A Keleti pályaudvarról gyalog vágtak neki sokan a hosszú útnak, mert Bécs és Berlin is bejelentette, befogadja őket. A cikk Léderer Andrástól ezt emelte ki, hogy ennek az izolációs folyamatnak jellemzője, hogy 2024-ben mindössze 29-en kaptak menedéket nálunk.
A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra)
2025.09.04., csütörtök 7.00
Szerkesztő: Csernyánszky Judit
