„Klubrádió
Megbeszéljük...

Falus: Le kellene állítani a dubajozást, mert komolyabb következményei lehetnek, mint gondolnánk

17/03/2021 21:50

| Szerző: Klubrádió/szg

Falus Ferenc szerint az a fajta lezárás, ami Magyarországon és az EU-ban a határokon van, az „tréfa”. A volt országos tiszti főorvos hangsúlyozta: le kellene állítani a „dubajozást”, a sportolók Dél-Afrikába küldését, a sportversenyek rendezését, és így tovább, mert ezek kockázata rendkívül nagy. Fel se tudjuk mérni, hogy egy fertőzött mit okozhat, ugyanis az új vírusmutánsok gyorsabban terjednek – tette hozzá.

2021. március 17. Megbeszéljük / részlet, Falus Ferenc (21.03.17.)
17:43
00:00

Falus Ferenc szerint nincs használható oltási terv, gyakorlatilag össze-vissza oltanak. Az oltási terv kidolgozását nem járványügyi szakemberre bízták, a közigazgatás pedig gyakorlatilag nem működik, képtelen ellátni a feladatát – vélekedett. Az már kiderült tavasszal is, hogy a karanténról (és annak feloldásáról) szóló határozatokat nem sikerült időben kiküldeni, aztán ez folytatódott. Az egészségügytől szinte minden jogkört elvesznek, a volt országos tiszti főorvos a szakmaiságnak semmilyen nyomát nem látja ebben a programban.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet fellélegezni, mikor javul a járványhelyzet, azt mondta: ezt senki nem tudhatja, mert amit most látni, az már nem az a vuhani vírus, amit kitanultak a szakértők az elmúlt egy év alatt. Nagyon nehéz jósolgatni, különösen úgy, hogy továbbra is túl keveset tesztelnek Magyarországon, tehát „fogalmunk sincs, mennyi fertőzött van a környezetünkben”.

Szerinte az a fajta lezárás, ami Magyarországon és az EU-ban a határokon van, az „tréfa”. Aki jön, annak két hét karantén kellene, mint amikor annak idején Ausztrália bezárt. Le kellene állítani a „dubajozást”, a sportolók Dél-Afrikába küldését, a sportversenyek rendezését, és így tovább, mert ezek kockázata rendkívül nagy. Fel se tudjuk mérni, hogy egy fertőzött mit tud okozni, ugyanis a mostani vírusvariánsokat egy fertőzött kettő helyett három embernek tudja átadni. Szerinte a távolságtartás és a maszkviselés a legfontosabb, és az, hogy a szemünket is védjük valamivel.

Úgy fogalmazott: nem minősítené, de nem tetszik neki, hogy a kormány ezt az oltási kampányt használja fel arra, hogy az Európai Unió ellen agitáljon. Örülni kellene annak, hogy kilenc hónap után lett biztonságos vakcina, és ez el is jutott Magyarországra az EU-s szerződések révén. Ha nem lenne az EU, akkor „a béka feneke alatt” lennénk átoltottságban – fogalmazott.

Falus Ferenc nem tud arról, hogy a beoltottak ellenanyag-termelését vizsgálnák-e országosan, magánlaborokban lehet ezt megnézetni. Arról nagyon kevés adat van nemzetközi szinten, hogy a mutánsok ellen melyik oltóanyag milyen mértékben hat. De mindegyik ad valamilyen védettséget, tehát nem érdemes nem oltatni magunkat – hangsúlyozta. Azt is elmondta: az izraeli adatok azt mutatják, hogy a jelentős átoltottság egyértelműen a halálozás csökkenését hozza.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. Címlapi kép: MTI/Illyés Tibor

Megbeszéljük...
2021. március 17., szerda 16:15
Műsorvezető: Kun Zsuzsa és Bolgár György