„Klubrádió“
Belső közlés

Etgar Keret: Meseformájú gondolat

21/05/2020 13:45

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Etgar Keret Meseformájú gondolat című elbeszélését hallgathatják meg Valcz Péter színművész előadásában.

2020. május 21. Belső közlés (2020.05.21. Etgar Keret)
05:49
00:00

A világszerte ismert izraeli író, Etgar Keret novelláit kétszer szólaltattuk meg a Belső közlés műsorában: egyszer amikor a szerző személyesen is a stúdiónkban járt, és három novellája is elhangzott az adásban, másodszorra pedig a modern Izrael Állam függetlenségének 70. évfordulójára készült adásunkban – így most a Klubrádió honlapján is kétszer találkozhatnak vele. A korábbi adásban elhangzó Az én emberem című „párperces novelláját” – ugyancsak Valcz Péter előadásában – már meghallgathatták itt a honlapon is, mától pedig a Meseformájú gondolat című elbeszélése is elérhető Láng Samu fordításában.

Az allegorikus történetben a szerző a gondolkodás megszokott sémái és az újító szellem, a szabályoktól eltérő, néha ugyanakkor meggondolatlan kísérletezés ellentétét jeleníti meg, és a tőle megszokott stílusban egyik beállítódás mellett sem teszi le a voksát, hanem egyszerre érti meg mind a kettő motivációit és figurázza ki a visszásságaikat, hiszen a hangsúlyt a két különböző megközelítés viszonyának nem szükségszerű, de lehetséges problémás pontjaira helyezi. Ha a kísérletező gondolkodás teljesen elrugaszkodik az átlagos tapasztalatoktól, akkor a külvilággal való viszonya végül önmaga elpusztításához vezet; és a végén még a legnagyobb baj is megtörténik, mikor a többi ember ezt a pusztító megoldást, gyakorlati eredményességénél fogva, beemeli az átlagos tapasztalatok közé. Holott – mint Keret többi allegorizáló novellájának tanulsága szerint is – ezek a „gondok” csupán az élet átlagos velejárói, amelyeknek helyes értelmezése csak gazdagítaná az illetőt; a végzetes feszültséget mindössze a félreértésük okozza.

Az elbeszélés fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg.

Az elbeszélés írott változata:

Etgar Keret: Meseformájú gondolat

Ez a mese azokról az emberekről szól, akik egykor a holdon éltek. Ma már nincs ott senki, de nem is olyan rég még dugig volt a hely. A holdlakók különlegesnek tartották magukat, mivel olyan formába tudták önteni a gondolataikat, amilyenbe csak akarták: lábosba, asztalba vagy akár trapéznadrágba. A holdlakó így mindig eredeti ajándékkal kedveskedhetett a barátnőjének, mondjuk, kávéscsésze alakú szeretetgondolattal vagy váza formájú hűségeszmével.

Nagyon impozáns volt a sok-sok cizellált gondolat, idővel azonban a holdlakók között egyetértés alakult ki a különböző ideák megfelelő alakját illetően. Az anyaszeretet függöny formájú, az apaszeretet hamutartóhoz hasonlít, úgyhogy akárkinek a házába érkeztél, előre tudhattad, milyen gondolatok – és milyen formában – sorakoznak a zsúrkocsin a nappaliban.

A holdlakók közül egyedül egyvalaki formálta másmilyenre a gondolatait. Fiatal volt, kicsit furcsa, és általában igen terhes lételméleti problémákkal küszködött. Főleg azt forgatta a fejében, hogy minden embernek van legalább egy egyedi gondolata, amelyik hasonlít rája magára. Saját színű, kiterjedésű és tartalmú elképzelés, amelyet csakis ő maga gondolhatott ki.

Ennek az embernek volt egy álma: épít egy űrhajót, és nekivág a világűrnek, hogy összegyűjtse az összes egyedi gondolatot. Nem élt társasági életet, nem járt el szórakozni, minden idejét az űrhajó építésének szentelte. Ámulatból építette hozzá a motort, a tájékozódó berendezést pedig tiszta észből készítette, és ez még csak a kezdet volt. Mesterkélt gondolatokat rakott még hozzá, amelyek majd segítenek tájékozódni és életben maradni az űrben. Csakhogy a szomszédok, akik figyelték munka közben, látták, hogy téved, hiszen a kíváncsiságból csak az formál motort, aki tényleg nem ért semmit, az ilyen gondolat ugyanis egyértelműen mikroszkóp alakú. Arról nem is beszélve, hogy a jó ízlés azt diktálja, a tiszta észnek polcformája legyen. Próbálták neki megmagyarázni, de csak nem figyelt. Egyszerűen megőrjítette az igyekezet, hogy megtalálja az összes egyedi gondolatot.

Egy éjszaka, mikor a fiatalember aludt, néhány jótét lélek holdbéli szomszéd összegyűlt és szétszedte a már majdnem kész űrhajót, lebontotta alkotógondolataira, és újból összerakta. Mikor az ifjú fölébredt, az űrhajó helyén polcok, vázák, termoszok és mikroszkópok várták, a kupacot pedig a hőn szeretett kutyája halála miatt érzett, horgolt asztalterítő formájú szomorúság borította.

A fiú egyáltalán nem örült a meglepetésnek. Ahelyett, hogy szépen megköszönte volna, ámokfutásba kezdett, őrjöngött, mindent összetört. A holdlakók döbbenten szemlélték – nagyon nem szerették az őrjöngést. A holdon, mint az közismert, nagyon gyenge a gravitáció. És minél gyengébb a gravitáció egy égitesten, annál jobban függ minden a fegyelemtől és a rendtől, hiszen a tárgyak a legapróbb lökésre elveszítik az egyensúlyukat. S ha mindenki, aki egy csöpp keserűséget érez, elkezdene őrjöngeni, annak egyszerűen katasztrófa lenne a vége. Mikor látták, hogy nem nyugszik, nem volt más lehetőségük, ki kellett találniuk, hogyan állítsák meg. Úgyhogy gondoltak egyet, egy háromszor hármas magányt, egy tömlöc formájú gondolatot, alacsony mennyezettel, és belerakták. Ahányszor véletlenül hozzáért a falhoz, kirázta a hideg, és jól észbe kapott, hogy egyedül van.

Ebben a cellában történt, hogy eszébe jutott egy utolsó, kötél formájú elkeseredés-gondolat; hurkot csinált rá és fölkötötte magát. A holdlakók nagyon lelkesedtek az elkeseredéskötél gondolatától, a végén hurokkal, rögtön gondoltak maguknak is egy ugyanilyet, és a nyakuk köré tekerték. Ki is halt az összes holdbéli ember, csak a magánytömlöc maradt. De néhány száz év űrvihar után az is összeroskadt.

Mikor az első űrhajó megérkezett a holdra, az asztronauták kismillió kráteren kívül már senkit nem találtak. Először azt hitték, a holdlakók ősöreg sírjait látják. Csak mikor közelebbről is megvizsgálták, akkor jöttek rá, hogy a kráterek valójában a semmiről szóló gondolatok voltak.