„Klubrádió
Reggeli gyors

EP-elnök: Orbán a parlament leépítésén gondolkodik

21/06/2021 08:40

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Összetűz alá vették a magyar miniszterelnököt a szombati beszéde miatt, amiben az Uniót elszovjetedéséről beszélt. Az Orbán által diktált trend a putyinista diktatúrához vezetne, mondta a belga kormányfő.

Élesen kritizálta az Európai Parlament elnök, David Sassoli Orbán Viktort, aki szombaton a Vigadóban, az orosz csapatkivonásra emlékező beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az országok parlamentjeinek felfüggeszthessék az EU-s törvénykezést, ha úgy ítélik meg, hogy a nemzeti hatáskört túllépik – számol be a legfrissebb fejleményekről a Politico.

Az elnök szerint elég egyértelmű, hogy akik nem szívelik a demokráciát, azok szorgalmaznak effajta intézkedést, amelyben többek között ott van az is, hogy amennyiben sérti a nemzeti szuverenitását a brüsszeli jogrend, akkor azt ne kelljen figyelembe venni, és ilyen esetekben a nemzeti jogrend érvényesülhessen.

Az EU-t durván támadó beszédre pedig épp akkor került sor, amikor az Európa Jövőjéről kezdtek tanácskozást Brüsszelben. Orbán azt üzente, állítsuk meg a közösség elszovjetesedését.

Szerinte Magyarország demokráciára építi rendszerét, míg az Unió birodalom építésébe kezdett. Kihúzta Orbán a gyufát Guy Verhofstadt uniós képviselőnél, volt belga kormányfőnél is, aki szerint Magyarország után most az Unió kezét akarja lefogni, lekötni, ahogy tette ezt a magyar igazságszolgáltatással, a médiával, a civil szervezetekkel és az akadémiai intézetekkel.

Az Orbán által diktált trend a putyinista diktatúrához vezetne – vélte a szombati brüsszeli konferenciát levezető elnök.