„1%
Hetes Stúdió

Elhagyom Magyarországot. Agyő! – Dési János jegyzete

30/04/2022 18:09

| Szerző: Dési János/Klubrádió

"Nem érdekel a naptár képe, sokkal inkább a kaptár népe” – azt hiszem, új hazám nyelvén ez szerepel majd címeremen jelmondatként.

2022. április 30. Hetes Stúdió-részlet (2022.04.30. Dési János jegyzete)
04:49
00:00
Április elején érett meg bennem az elhatározás, hogy elhagyom Magyarországot. Az okokat itt most nem fogom hosszan sorolni, mert minek. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Egy erős fél évszázadot fektettem ebbe a történetbe – akadtak szebb pillanatok, kellemes évek, de az arány egyre inkább eltolódott. És amikor már nem tudtam őszintén örülni egy Felcsút–Gyirmót örökrangadónak sem, akkor úgy döntöttem, hogy agyő.

Az első fogadalmam szerint, ha egyszer már távol vagyok, akkor nem leszek olyan, mint azok az egykori emigránsok, 56-osok vagy 45-ösök, akik aztán a nyugati világ kényelmében mást sem tettek, mint a magyar híreket figyelték, magyar újságokat olvastak, nagyokat sóhajtottak, hogy mi minden történik itt. Néha, amikor hazalátogattak, persze Bécsben bérelve csatahajó méretű amerikai rendszámú autót, mindenkivel közölték, hogy a múlt hónapban kétszer is az angol királynővel vacsoráztak, vagy éppen jövő héten vásárolják meg a Taj Mahalt, mert az asszonynak az nagyon tetszik. Miki egeres filctollat és őrölt kávét osztogattak. Közben persze irigykedtek azokra, akik a kalandot választották és maradtak. És háromévente nézhettek körül a rothadó nyugaton, zokniban kellett kicsempészniük az uzsorás áron váltott schillinget és az egész úton Globus káposztát zabáltak, mert nyilván, hogy is futotta volna kinti vendéglőkre. Ezért el is mondták mindenkinek, hogy a franciák csigát és macskát zabálnak, nyilván hogy mi vittünk magunkkal kosztot, pörköltet is – csak nem eszem meg azt. És máris könnyebb volt elsétálni a terasz előtt.

Közben a visszanéző rokon meg magyarázta: mennyivel jobb nektek itt, mert nekem harmincféle fogkrémből és 50 joghurtból kell választanom – nektek ilyen problémátok nincs. Na és az a csomó újság, mi mindenfélét ír – az ember csak kapkodja a fejét.

Persze a harmadik napon, amikorra már a taxis és a pincér is becsapta, a villamoson ellopták a briftasniját és Eszti néni is közölte, hogy én nagyon jóban voltam az anyukáddal, ezért nyáron két hónapra a Ferivel és a Kis Lalival hozzátok költözünk, de elég csak napi egyszer meleg ételt főznötök ránk – na, akkor persze már nem voltak olyan lelkesek. Egészen a következő utazásig.

Fotó: Pixabay
 

Hát én nem akarok így járni. Ha elmentem, hát elmentem. Nem olvasom el, hogy minek mondja ma a teljesen ellenkezőjét a kis vezető, miként próbálkozik szegény ellenzék, vagy hogyan fészkeli be magát a parlamentbe egy náciskodó kis provokátorcsapat.

Tudom, más országban is akad gond és a kerítés sincs kolbászból. De ez nem az én gondom. Csak cicás és kiskutyás posztokat nézek meg és baromira nem érdekel az a volt kollégám, aki mindig megátalkodott antikommunista volt, ha abból lehetett üzletet csinálni, most meg éjt nappallá téve ontja a putyinista háborús propagandát.

Nem érdekel. Vagy csak annyira, mint egy távoli, egzotikus ország hírei – amin elcsodálkozom a híradó képeit nézve, hogy nézz már oda, ott mik folynak. És már kattintok is tovább, mert valaki küldött egy jó kis sri lankai elefántos filmecskét.

Kinek küldjem tovább?

Akad néhány könyv, pár író, akit továbbra is olvasni fogok, egyelőre persze magyarul. De a világirodalom nagy, a friss és a szabad levegő élénkítően hat a tüdőre és a szellemre. Csak legyintek, ha valaki megint rákezd, hogy a Micimackó magyarul a legjobb – mert nemcsak úgy a legjobb, hanem még eszperantóul is.

"Nem érdekel a naptár képe, sokkal inkább a kaptár népe” – azt hiszem, új hazám nyelvén ez szerepel majd címeremen jelmondatként.

Ahová most kerültem egyelőre minden nagyon jó, kedves, befogadó és tetszik. Nem is értem, miért nem korábban jöttünk ide.

Itt Margináliában, ahol most élek Árkádia és Nakonxipán között, ahogy mi mondjuk margináliául: minden gromek. Ha majd nyáron megyek haza, mesélek.

Dési János jegyzete, a Hetes Stúdió április 30-ai adásában hangzott el.