Egyre többen csalódnak a Brexitben

Visszakaptuk a szabadságunkat, és annak a lehetőségét, hogy magunk döntsünk fontos kérdésekben, ez volt a legfontosabb, amikor igent mondtunk a kiválásra – reagált Tony (csak ennyit volt hajlandó elárulni) a glasgow-i főpolgármesteri hivatal előtti György téren arra a kérdésemre, hogy három év elteltével hogyan vélekednek a Brexitről.

Szakíthattunk a brüsszeli diktátumokkal, persze nem minden alakult úgy, ahogy gondoltuk, például a munkanélküliség, s noha a három év egyrészt hosszú idő, másrészt sok mindenre kevés! – ezt már Sheila mondja, aki szintén bekapcsolódott a beszélgetésbe, pedig vonakodott tőle.

– Vitathatatlan, hogy pénzügyileg nyert Nagy-Britannia azzal, hogy nem kell tagsági hozzájárulást fizetni, hisz nettó befizető volt az ország. De a bevándorlóktól és a menekültektől való távolságtartás is a Brexit indokok között volt. Változott ez a helyzet?

– Miért is van olyan sok menekült? Feltette már magának ezt a kérdést? – kérdez vissza Tony. Sorolom: háború, klímaváltozás, jobb megélhetés, munkalehetőség…

Sheila: Az utóbbi minket egyáltalán nem zavar. Sokan jönnek ide bejárónőként dolgozni. Ők a gazdasági menekültek. De alapvetően azt kell mondjam magának, hogy minket ezek a migrációs ügyek szinte egyáltalán nem érintenek az angol területekkel ellentétben. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem azt jelenti, hogy mi ne akarnánk segíteni azoknak, akik rászorulnak. A hazájukból menekülni kényszerülteket valóban be kell fogadnunk.

– Támogatják-e Skócia függetlenné válását?

– Nem, határozottan nem. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Skócia képes a saját lábán megállni. Nincsenek meg hozzá a szükséges pénzügyi források.

Sheila: Nem tetszik nekünk a jelenlegi kormány, a Nicola Sturgeon-féle, mert nem bízunk abban, hogy erősebb lenne az ország, ha kiválna az Egyesült Királyságból.

És amikor rákérdezek a szintén elszakadással fenyető Észak-Írországra, akkor Tony elmondja, ha maradni akarnak, maradjanak, ha kiválnak, az is a döntésük. Csak rajtuk múlik, mi ebbe nem szólunk bele!

✮ ✮ ✮

Navajo fuvolán játszó utcai zenészt szólítok le, aki meglepetésemre az amerikai Colorado államban született. Adrian elmondja, két éve él Skóciában, ezért nem tudja összehasonlítani, milyen volt az élet itt a Brexit előtt. Mit mondanak ma róla, mit hall az emberektől?

Egyfajta skót nacionalizmusként utalnak az emberek a Brexitre, sőt, megkockáztatom, a Brexit a jobboldali toryk, a konzervatívok elleni gyűlölet egyik formája is. Itt Skóciában haragszanak a Brexitre, és azt is mondják, az a délen élő angol elit találmánya volt. Hogy mi írható a Brexit javára? Semmi. Merthogy a teljes elszigetelődés, ami most a szigetországot a leginkább jellemzi, aligha írható a Brexit javára. De őszintén én igyekszem nem politizálni – mondja a huszonéves, roppant elegánsan kinéző Adrian, az utcazenész.

Nagyon nem szeretem a Brexitet – ezt a szintén huszonéves, pinkbe öltözött fiatal lány mondja, aki ki is vette füléből a headsettet, amikor leszólítottam. A skótok szinte mindannyian a bennmaradásra szavaztak, az angolok szúrták el. Hogy miért alakult így? Ezen még nem is gondolkodtam – mondja Ely. Talán nemzedéki kérdés is lett belőle, nemde? Ez igaz, mert a fiatalok ragaszkodtak volna a nyitottsághoz, az öregek viszont képtelenek voltak alkalmazkodni a fiatalok mentalitásához, ahhoz, amit ők láttak jobban. Szomorú.

– Semmilyen hasznát nem látja a Brexitnek?

– Semmit nem váltottak be azokból az ígéretekből, amiket a kampány során mondogattak. Gyakorlatilag csak értelmetlen változásokat tapasztalok magam körül. S akkor még nem beszéltünk a háborúról, az inflációról, az energiaár-emelkedésekről, amelyek nehezítették mindenkinek a helyzetét. Pontosan. Az infláció elég kemény. Tulajdonképpen annak is örülhetek, ha ki tudom fizetni a rezsimet. Iszonyúan mennek fel az energiaárak, miközben a fizetésen egy jottányit sem. De, hát mit tudok tenni?

✮ ✮ ✮

– Az elmúlt hat és fél évben, a Brexit-referendum óta, megosztott az ország, de azt kell mondjam, az elmúlt fél évben történt változások következtében ez az arány megbomlott és most már a megkérdezettek nagyjából 60 százaléka tartja azt, hogy az Unióban kellett volna maradni – mondja Charles Grant, a Centre for European Reform igazgatója Londonban. Ez persze nem jelenti azt, hogy csatlakozna az ország az Unióhoz. Nem akarnak az emberek egy újabb, mocskos kampányt végigcsinálni.

– Mit adott az országnak a Brexit?

– Gazdaságilag semmit. Talán a szabályozási rendszerben lett függetlenebb az ország. Mondjuk a pénzügyi szektorban, a géntechnológiás termékek tekintetében, vagy esetleg az tudományos kutatások terén. Ami azt jelenti, hogy a brüsszeli – esetenként túl bürokratikus rendszer helyett most kicsit lazábbak a törvényi szabályozások, pontosabban: saját szabályozásunk van. De ezek mind nem ellensúlyozzák azt a veszteséget, amit pénzügyileg elszenvedett az ország.

– Mire gondol?

– Az Európai Unióval történő export adminisztrációja a határokon nagyon bonyolult lett. Rengeteg papírmunkát követel. Nem csoda, hogy az exportáló cégek 30%-a megszűnt, legfőképp a közepes vagy kisvállalkozások, mert nem bírták menedzselni a határ- és vám-adminisztrációkat. De ugyanilyen mértékben csökkent az uniós import is. A kereskedelmi kapcsolatokban elszenvedett veszteségeket tetézi a befektetések jelentős visszaesése. És akkor még nem beszéltem a munkaerőhiányról, amely rögtön jelentkezett: a szociális gondozás, a mezőgazdasági termelés, az élelmiszeripar, a feldolgozóipar terén. Legkevesebb 330 ezer főnyi munkaerő hiányzik a mintegy 30 milliós munkaerő-piacról. Még úgy is, hogy Európa helyett most más országokból érkeznek hozzánk a bevándorlók.

– Pedig hát, a Brexitet kiváltó egyik legfőbb ok az ún. migráció volt.

– Valószínűleg igen. Az embereket zavarta a szabad munkaerő-vándorlás. De ne feledjük azt sem, hogy a Brexit-referendum ideje a 2015-ös migrációs hullám kellős közepén volt, amikor a Közel-Keletről és a Balkánról megindult a tömegáradat. Mint ahogy azt Magyarország is nagyon jól tudja. A háború menekülésre kényszerítette a magatehetetleneket, és ettől sokan rettegtek. Pedig jogtalan volt az a félelem, hogy minden menekült végül az Egyesült Királyságban fog kikötni. Szóval önnek igaza van, a legfőbb kiváltó ok ez a menekültáradat volt.

– Skóciában beszéltem egy-két emberrel és egy idősebb férfi azt mondta, neki nagyon fontos volt, hogy visszakapta az ország a szabadságát. De önt hallva úgy tűnik, túl magas árat fizet ezért mindenki.

– Miután a brit gazdaságot sújtotta a legjobban a Brexit, itt azért látok némi ellentmondást. A legfrissebb számításaink szerint 5,5% GDP-kiesést okozott az Unióból való kilépés minden pozitív és negatív mutatót számításba véve. Kevesebb adó érkezik a kasszába, ennyivel szegényebb lett az ország. 40 milliárd fonttal kevesebb jut az egészségügyre, a katonai védelemre, az oktatásra, a szolgáltatások minőségi biztosítására. S ha az üzleti szférát nézzük, a Brexit ellenére ugyanannyi, ha nem több a kereskedelmi tarifa és a vele járó papírmunka. Ha az unióval akarsz kereskedni, márpedig a kereskedelem javarésze továbbra is az Unióval történik, akkor pont ugyanúgy kell csinálni mindent, mint a Brexit előtt. Súlyos árat fizetünk a kilépésért. És erre most már erre egyre többen rájönnek.

– Magától adódik a kérdés: az akkori vezetők felelőssége igencsak felvetődik, nemde?

– Nem kérdéses. Elkeserítő, szívet tépő kampány zajlott a Brexit előtt. Akkor lett volna tisztességes és őszinte a kampány, ha akkor a politikusok azt mondják, hogy a szabályozási-adminisztrációs szabadságnak, az autonómiánknak ára lesz, méghozzá nemcsak rövid, de középtávon is. Ezzel szemben a politikusok azt mondták, minden szempontból, értve ezen a gazdasági és kereskedelmi szempontokat is – jobb lesz az országnak. S mi az ábra? Minden gazdaság lehagyott minket, ideértve még az oroszt is. Persze sújtott minket a Covid, s most a pénzügyi válság, de ezek minden már országot is sújtottak. Az üzleti élet legfőbb szereplői nyíltan nem beszélnek róla, mert nem akarják kellemetlen helyzetbe hozni a saját kormányukat, de én sok ilyen szereplővel vagyok kapcsolatban, akik őszintén panaszkodnak nekem, s bevallják, elhibázták a lépést.

– A mi kormányfőnk uniós-ellenes narratívája azt az érzést kelti az emberekben, hogy ki akarja léptetni hazánkat az EU-ból. Mit tudna tanácsolni ebben a helyzetben?

– Két tanácsom is lenne. Ezt a retorikát tényleg abba kellene hagyni. Amikor David Cameron, a referendum idején regnáló kormányfő tényleg jó megállapodást kötött Brüsszellel a kötöttségek lazítása érdekében, a kormány tagjai továbbra is rágták a fülét, míg bele nem ment a népszavazásba. Attól kezdve apránként csepegtették az unióellenes retorikát, míg azok végül az emberek el nem hitték, hogy valóban csak árt nekik az Unió. Orbán most valami ilyet tesz.  Nem tudom ugyan, hogy hosszú távon mi a célja, de most ez a károkozás elég világosan látszik. A másik tanácsom: az én életemben már nem kerül sor az Unióhoz való újracsatlakozásra. Viszont az előbb-utóbb hatalomra kerülő Munkáspárt nyilván tárgyalásokat fog kezdeni Brüsszellel a szigorítások mérsékléséért. A franciák nem lesznek partnerek, de Németország és az észak-európai államok, és értem ezen Lengyelországot és a majdani Magyarországot is segíthetnek nekünk a közvetlen uniós kapcsolatok újraépítésében – nyilatkozta rádiónknak Charles Grant, a Centre for European Reform intézet igazgatója.

Csernyánszky Judit riportja a 2023. február 4-i Hetes Stúdióban hangzott el.