„Köszönjük
Reggeli gyors

Egyelőre még működik a nyugdíjrendszer

5/03/2019 09:11

| Szerző: Klubrádió

Európa több országában gondolkodnak azon, hogyan lehetne igazságosabbá tenni a nyugdíjrendszert úgy, hogy fenntartható is legyen.

2019. március 05. Reggeli gyors - részlet 19.03.05. Farkas András
05:30
00:00

A nyugdíjrendszer átalakítása nem megy egyik napról a másikra, így amíg a meglévő működik, addig a politika nem nyúl hozzá – mondja Farkas András nyugdíjszakértő. Szerinte egyébként a magyar rendszer még kibír 15-20 évet, azután lesz majd baj.

A Magyar Nemzeti Bank versenyképességgel foglalkozó tervei között azonban már megemlítik, hogy a felnevelt gyermekek számának valamiképpen tükröződnie kellene a nyugdíjban is. Farkas András a Reggeli gyorsban elmondta, hogy Európában erre több megoldás létezik. Lengyelországban is figyelembe veszik a családot, Ausztriában is. Utóbbiban például plusz szolgálati éveket, 4-5 évet számítanak be gyermekenként.

A szakértő szerint jó rendszert alkalmaznak Németországban, ahol úgynevezett nyugdíjpontokkal honorálják a gyermeknevelést, azaz úgy számolnak, hogy a szülő egy átlagkeresetnek megfelelő járulékot fizetne be a kasszába. Ezeket a pontokat nem csak az anya kaphatja, hanem az apa is, ha ténylegesen ő neveli a gyermeket.

Olyan megoldás nincs a világon mint Magyarországon – hangsúlyozta a szakértő a nők kedvezményes, 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazására gondolva. Viszont ha a gyermeknevelést akarják figyelembe venni más módon, akkor ez a lehetőség akár meg is szűnhet.

Lampé Ágnes interjúját a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay.