Ed Sheeran-hétvége
8/08/2025 23:24
| Szerző: Klubrádió
2019 augusztus 2-án kiderült, Ed Sheeran “Divide Tour” nevű koncertturnéja megdöntötte az addig a U2 által tartott csúcsot, és ez lett minden idők legnagyobb területét felölelő és a legnagyobb közönséget is elérő koncertsorozata. Ennek apropóján két napig Ed Sheeran a főszereplő a Zebrádió soron következő hétvégéjén. Hallgassa Ön is a Klubrádió zenei csatornáját!
A 34 éves Edward Christopher Sheeran jelenleg a Time magazin szerint a világ 100 legmeghatározóbb emberének egyike. A Halifax-i születésű singer-songwriter (énekes-dalszerző) nagyon korán, már 13 évesen megjelentette első, nem hivatalos kiadványát, “Spinning Man” címmel, rajta saját szerzeményeivel.
A profi karrierre, a zenei áttörésre azonban 2011-ig még várnai kellett. Ekkor a “The A Team” című dalával szerepelt Jools Holland BBC-n vezetett televíziós műsorában, ami ezt követően a brit kislemezlista harmadik (!) helyén debütált és elindította Ed Sheeran máig tartó töretlen népszerűségét - ez a felvétel is elhangzik majd természetesen a hétvégi válogatásban.
Az azóta eltelt bő egy évtizedben 200 milliónál is több lemezt adott el, amivel a világ egyik legkeresettebb művésze lett. Magáénak tudhat 7 Brit Awards, 4 Grammy-díjat és számos más trófea mellett tízmilliós aktív követőtábort a social media felületeken (Instagram, TikTok, X).
Ed Sheeran stílusa - a pop, a hip-hop, a folk, az R&B és néha az elektronikus zene érdekes keveréke, de előszeretettel ír akusztikus dalokat is. Ha ahhoz tartja kedve, egy szál gitárral és egy minták felvételére, azok visszajátszására alkalmas un. “loop station” használatával, vagy épp egy nagy zenekarra kiegészülve lép a közönség elé – minden szerepben otthon érzi magát.
Itt a Zebrádióban egy hetet csúsztattunk a múlt hétre tervezett programon, de bízunk benne, minőségi válogatásunkat Ed Sheeran munkásságából most hétvégén is szívesen hallgatják majd a Zebrádió hallgatói.

Albumok:
2011 +
2014 ×
2017 ÷
2019 No.6 Collaborations Project
2021 =
2023 −
2023 Autumn Variations
2025 Play
Ed Sheeran hétvége – az akciót illusztráló zenék szórásterve:
Szombat, augusztus 9.
8 és 9 óra között: Lego House
9 és 10 óra között: Old Phone
10 és 11 óra között: Perfect
11 és 12 óra között: Sapphire
12 és 13 óra között: Give Me Love (2012)
13 és 14 óra között: Thinking Out Loud
14 és 15 óra között: Old Phone + You Need Me, I Don't Need You
15 és 16 óra között: The A Team
16 és 17 óra között: Azizam
17 és 18 óra között: Boat
18 és 19 óra között: Bad Habits
19 és 20 óra között: Shivers
20 és 21 óra között: I See Fire
Vasárnap, augusztus 10.
8 és 9 óra között: Shape of You
9 és 10 óra között: Castle on the Hill
10 és 11 óra között: Sing
11 és 12 óra között: Drunk
12 és 13 óra között: Photograph
13 és 14 óra között: Don't
14 és 15 óra között: Galway Girl (Live)
15 és 16 óra között: Bloodstream (with Rudimental)
16 és 17 óra között: Small Bump
17 és 18 óra között: Merry Christmas (with Elton John) + Old Phone
18 és 19 óra között: I Don’t Care (with Justin Bieber)
19 és 20 óra között: Adele - The Light You Left On (with Ed Sheeran)
20 és 21 óra között: Perfect + Lego House
