Bezuhant Trump népszerűsége
28/04/2025 10:04
| Szerző: Klubrádió
Még egy amerikai elnökkel sem fordult elő, hogy első 100 napja alatt így elvesztette volna támogatottságát.
Kedden lesz száz napja Trump második elnökségének, és míg februárban még az amerikaiak 45 százaléka támogatta őt, most már csak 39 százalék elégedett vele, míg 55 százalék elutasítja a politikáját. Ami viszont fontos, hogy a törzsszavazói még mindig kitartanak Trump mellett: 94 százalék még támogatja.
Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese a Reggeli gyorsban arról beszélt, hogy ez azért is fontos mert, addig tudja ezt az állapotot fenntartani, amíg ezek a magszavazók mellette állnak. Addig tudja a republikánus pártot uralma alatt tartani, a kongresszusi képviselőket és szenátorokat rettegésben tartani, amíg képes az előválasztáson kigolyózni azokat, akik szembefordulnak vele. Ez csak a törzsszavazókkal megy, akik minden előválasztásra elmennek. Ha itt lenne bomlás, akkor mernének a republikánus politikusok szembefordulni vele.
A felmérések alapján még a szigorú bevándorláspolitikája kapcsán a legnagyobb a támogatottsága, de 53 százalék ezeket az intézkedéseit is helyteleníti. A transzneműek elleni fellépés az, amiben élvezi a többség támogatását. Itt még mindig 50 százalék felett van a Trumpot támogatók aránya. Horváth Gábor hozzáteszi, nem véletlen, hogy a magyar kormánynak is ez egy fontos problémakör.
A népszerűség csökkenés perdöntő oka a gazdaság mélyrepülése. Trump egy jó állapotban lévő amerikai gazdaságot örökölt, amit fénysebességgel amortizált le. Sem az inflációt nem tudja alacsonyan tartani, de vámtarifa háborújával gyakorlatilag romba dönti nem csak saját országát, de a világ többi gazdaságát is, nem beszélve a részvény- és kötvénypiac megsemmisítéséről, ami rengeteg embert érint. A dollárból már minden befektető menekül.
Horváth Gábor azt mondta, most azt figyelik Amerikában, vajon megfordítható-e ez a halálspirál, de aligha az orosz-ukrán béke megteremtése lesz az, amiben Trump megkapaszkodhat.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a hanganyag meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.04.28., hétfő 8.33
Riporter: Szénási Sándor
