Ahol az istenek is vétkezhetnek

Az előző héten tudományos alapú nyelvtanulási tanácstalanságokkal zártuk az adást. Merthogy részben örvendeztünk, részben bosszankodtunk. Szakmai oldalról pedig egy józan ténymegállapításként összegezte az angol kifejezések használatának gyakoriságát Horváth Péter Iván nyelvész. Az interjúnkból kiderült, hogy annyi idegen szóval tölthetjük fel a mondatainkat, amennyit nem szégyelljük, a magyar nyelvtan ugyanis ellenálló, és nem hagyja magát átalakítani.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusával a 275. epizódban onnan folytattuk, hogy ha más nyelven beszélünk, kicsit máshogy és kicsit mást is mondunk. De ha ez nem lenne elég, udvariasságból, vagy ösztönösen átvehetjük az adott idegen nyelv egyes kulturális szokásait is.

Horváth Péter Iván több példát is említett, mint azt az orosz szokást, hogy bármekkora legyen egy esemény, a pohárköszöntő nem maradhat el; vagy a tényt, hogy az angolszász kultúrában étkezés előtt nem kívánnak egymásnak jó étvágyat. De a megszólításra, a kérdésben rejlő vélt vagy valós kíváncsiságra is kitért a nyelvész.

Vagyis a lényeg továbbra is a kimondott szó ereje. Kultúránként eltérő, hogy ki kinek tartozik elszámolással, ha valótlanságot állított. Az ókori Egyiptomban például nem csak az átlagembernek kellett bíróság előtt felelnie, ha kétséges volt az állításának valóságtartalma, hanem akár az isteneknek is.

Jasper Kata, egyiptológus, az ELTE Egyiptológiai Tanszékének tanársegédje többek között az említetthez hasonló szakrális szokásokról beszélt a műsorban. Megkülönböztetett hivatalos vallásgyakorlást és népi jámborságot a politeista államban. Az egyes emberek épp azért állítottak maguk szentélyeket az otthonaikban, hogy közelebb érezhessék magukat az istenekhez, hiszen az ókori egyiptomi templomokba lényegében csak a papság, illetve az elit léphetett be.

Jasper Kata ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a mai katolicizmusra jellemző istenszeretet ugyan nem volt itt értelmezhető, de írásos nyoma van annak, hogy megtalálták a hívek az utat az egymással egyébként hierarchikus viszonyban álló istenekhez.

A Ramesszida korban, vagyis a 19. és a 20. dinasztia idején, mikor nagyjából minden fáraó a Ramszesz névre hallgatott, keletkezett a legtöbb, a fenti állítást tanúsító szöveg. Vagyis hogy egy-egy istenhez fűződhetett személyes és mély emberi viszony.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.