„Zajlik
Klubdélelőtt

Ahogy magunkkal bánunk, úgy bánik velünk a világ

1/08/2020 08:01

| Szerző: Kun Zsuzsa/Klubrádió

Sütő Enikő, Dr. Wladár Sándor, Kondorosi Éva, Peter Šrámek, Dr. Hardy Richard és Dr. Lovász László a Klubdélelőtt aktuális adásában.

2020. augusztus 01. Klubdélelőtt (2020. augusztus 01., szombat 09:00)
153:02
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa
9:00 Wladár Sándor az 1980-as moszkvai olimpián 17 évesen nyert, ezzel ő lett a legfiatalabb férfi úszó olimpiai bajnok, majd 21 évesen felhagyott a versenyzéssel. Kitűnővel elvégezte az Állatorvostudományi Egyetemet, az egyik tanszéken állást kapott, ultrahanggal, endoszkóppal dolgozhatott, ami akkoriban újdonságnak számított. Később testvérével állatorvosi rendelőt nyitott. 2017-ben választották a Magyar Úszószövetség elnökének.

9:30 Peter Šrámek szlovák énekes, a szülei, öccse, a családja a felvidéki a Vágsellyén élnek. Ő egy szál maga indult el szerencsét próbálni Magyarországra. Felnőtt fejjel, autodidakta módon tanult meg magyarul, remekül sikerült neki.

10:00 Dr. Lovász László Bolyai- és Wolf-díjas matematikus, az MTA most leköszönt elnöke. Búcsúbeszédében a következőket mondta: „Találkoztam egy kutatóközösséggel, az intézethálózaton belül és azon kívül is, amely kiállt az Akadémia és a tudományos kutatás szabadsága mellett.... Kérem utódomat, hogy ezt a szigetet őrizze meg, és kívánom, hogy ez sikerüljön is.”

 
Lovász László
Fotó: Koszticsák Szilárd
 

10:30 Kondorosi Éva Balzan- és Széchenyi-díjas biológus, az Európai Bizottság tudományos főtanácsadói csoportjának tagja lett, abban a munkacsoportban kezdett el dolgozni, amely a jelenlegi Covid-19-járvánnyal, illetve egyéb krízishelyzetekkel foglalkozik.

Kondorosi Éva
 
Kondorosi Éva
 
Forrás: Wikipedia
Fotó: Thaler Tamás
 

11:00 Dr. Hardy Richard orvos-szerzetes 21 éve dolgozik a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Nyolcmillió páciense van, egyetlen szemészként olyan helyekre és törzsekhez jut el, ahol korábban még nem járt szakorvos. Most erről a munkáról egy dokumentumfilmet is készítettek, a címe: Szemtestvér.

11:30 Dr. Sütő Enikő 1979-ben lett az év manökenje,  akkor még a jogi egyetem hallgatója volt. Ma a szakmai utánpótlásképzés és tehetséggondozás egyik vezetője. Személyes hitvallása: "Ahogy magunkkal bánunk, úgy bánik velünk a világ."

Sütő Enikő magasságát méri Jeszenszky Endre a manökenvizsgán
 
Sütő Enikő magasságát méri Jeszenszky Endre a manökenvizsgán
Fotó: Urbán Tamás; Forrás: Fortepan.hu/Urbán Tamás
 
Klubdélelőtt
2020. augusztus 1. szombat 9:00
Szerkesztő-műsorvezető: Kun Zsuzsa