„Klubrádió“
Klubdélelőtt

Induljunk el szerencsét próbálni! – Klubdélelőtt ajánló

12/06/2020 17:51

| Szerző: Klubrádió

A többi között Norvégiába, Olaszországba, Kanadába és Indonéziába mentek (disszidáltak vagy szerencsét próbáltak) a Klubdélelőtt vendégei. Emlékeztünk Kő Pálra is.

2020. június 13. Klubdélelőtt (2020. június 13., szombat 09:00)
157:56
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa


Asbót Kristóf ismert televíziós rendező, belsőépítész, díszlettervező volt itthon, amikor úgy döntött, elindul Norvégiába szerencsét próbálni, majd amikor évek múlva hazatért, felépítette az új életét.

Asbót Kristóf
 
Asbót Kristóf
 

Lajtai György fotós, operatőr 1987-ben a feleségével disszidált, először Olaszországba, majd Kanadába, ahol azóta is él és dolgozik. Most az amerikai televíziós produkciók Oscar-díjának is nevezett Emmy-díjra jelölték.

Handlovics-Joó Hanna állatorvos szeretett volna lenni, és miután a kézügyessége is remek, így minden bizonnyal jó sebész lenne, de végül nem azt választotta, és a gyógyítás helyett inkább életre kelti a halott állatokat, ugyanis állatpreparátor a foglalkozása.

taxidermia

Képes Gábor többkötetes költő, technikatörténeti kiállítások rendezője, hely- és informatikatörténész, muzeológus, retro szakértő, a szocializmus popkultúrájának avatott ismerője, jelenleg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársa.

Képes Gábor (Leó)
 
Képes Gábor
 

Barnás Ferenc író sokáig élt Pomázon tíz testvérével, rendkívül nehéz körülmények között, dolgozott az oroszlányi és a tatabányai szénbányáknál, volt múzeumi teremőr, egyetemi tanulmányait Debrecenben, Budapesten és Münchenben végezte. Doktori disszertációjának címe: Hermann Hesse világképe. Utcazenészként fuvolázott Németországban, Svájcban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában. Most Indonéziában él.

Barnás Ferenc
 
Barnás Ferenc
Fotó: Szilágyi Lenke
 

Kő Pál élete 79. évében örökre itt hagyott minket, fia így búcsúzott tőle: „Édesapa, Kő Pál, a legcsodálatosabb ember, az éjszaka áthajózott a túlvilágra egy sóhajtással. Vele voltunk, öleltük, szerettük, fogtuk a kezét. Méltósággal, mosollyal, énekkel élt az utolsó pillanatig, öröm volt a vele töltött idő.” Mi egy vele készült interjúval búcsúzunk a  Kossuth-díjas szobrászművésztől.

Kő Pál
 
Kő Pál
Fotó: Thaler Tamás
 

Címlapi kép: Kő Pál 1984-es Nyár című szobra.

Klubdélelőtt
2020. június 13. szombat 9:00
Szerkesztő-műsorvezető: Kun Zsuzsa