A háború értelmező szótára – "Egy ország sem függött a világon jobban Oroszországtól, mint Ukrajna"
9/07/2023 17:30
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
Új szótár született Ukrajnában: a Háború értelmező szótára. Ezt mutatta be a CEU-n az ukrán Pen Club alelnöke, a könyv szerzője, Osztap Szlivinszkij, akivel kötete bemutatása után beszélgetett Csernyánszky Judit. A Láthatatlan Egyetem egyetemistái is részt vettek a rendezvényen, akik életük egy-egy meghatározó pillanatát idézték fel nekünk.
– Mi volt az a szó, ami az ön számára a legdrámaibb, legfájdalmasabb változáson ment át a háború kezdete óta eltelt másfél év során? – kérdezem a most éppen kelet-közép-európai körúton lévő alkotót előadása után a CEU rendezvényén.
– A szabadság, igen, a szabadság. És nagyon meglepett, hogy aki ezt az egyébként nagyon elvont szót értelmezte nekem, az annak a materialitását érttette meg velem. Mintha egy gyártásoron végigment termékről beszélt volna. Azt mondta, senki nem adhat neked szabadságot, ez csak rajtad múlik, mit hozol ki belőle. Te teremted meg ezt a terméket. A te kezed műve, amolyan kézműves termék.
– Mindannyiunk számára csodálatra méltó az önök patriotizmusa. Felteszem, ez a szó is súlyos változáson ment át a háborúban.
– Bárcsak ez is olyan elvont fogalom maradt volna, mint amilyennek hittük. Ma a patrióta tudja, mit kell odaadni ezért a földért az idejéből, a mindennapi tevékenységéből, az erejéből, legyen az lelki és fizikai. Tudja, mit kell odaadnia az életéből. Tudja, mivel kell hozzájárulnia és mi az ára annak, ha patriótának tartja magát.
– Mennyire követi a politikát a költő Ukrajnában?
– Nem teheted meg, hogy kimaradsz belőle. Minden nap a politikáról szól. Nem vagyok politikai aktivista, de a politikában kell élned.
– Nem ritkán a költészet/a művészet a politikai propaganda eszközévé válik. Mindenhol a világon, nálunk is. Mit gondol erről?
– A költészetnek épp az a feladata, hogy szembemenjen a hivatalos propagandával. Egyetértek önnel, hogy gyakran a propaganda eszközeként használják a költészetet a politikusok, sajnálatos módon. Ám a művészetnek valós tényeken és igaz érzelmeken át kell alternatívát adnia a propagandával szemben.
– Nem tudom, mennyire szívesen jött Magyarországra. A CEU persze amolyan buborékban él. A magyar politikával nincs jó viszonyban. Talán értesült arról, hogy Bécsbe űzte a kormány az egyetemet. S tisztában van-e a magyar kormány háborús álláspontjával? Vagy mit érzékel ebből Ukrajnában?
– Igen, tisztában vagyok vele, magunk is látjuk, halljuk az ukrán híradásokban, mint mond a magyar kormány az adott helyzetről. Azt kell mondjam magának, hogy a jelen pillanatban mi nem tekintjük Magyarországot a barátainknak. Amit szomorúan kell megállapítsak, pedig hát mi szomszédok vagyunk. A két ország viszonya sokkal régebb időkre nyúlik vissza, minthogy fel lehessen ülni a mai retorikának
– Ugyebár az ukrán nyelvtörvény miatt mérgesedett el a helyzet. De ön még Lvivben is ennyire tisztában van helyzettel? Ez most meglep!
– Hát persze, hisz az országos médiában Magyarország nagyon gyakran szerepel, csaknem minden magyar kormányzati álláspontot ismertetnek a hírekben, s ezen ne lepődjön meg! Magyarország az egyetlen uniós ország, amelyik nem ápol barátságos viszonyt Ukrajnával. S ez azért szomorú nekem, mert mint szomszédok, sok mindenben közös volt a történelmünk az elmúlt évtizedekben. Nemcsak azért, mert mi is Közép-Kelet Európához tartozunk, hanem azért is, mert együtt csináltuk végig a kommunizmust, a posztkommunizmust, és haladunk együtt a Nyugattal az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy itt nem a társadalmi nézetletérésekről van szó, hanem politikairól
– A nyelvtörvény/az oktatási törvény volt képes így elrontani a viszonyt? Vagy van valami más mögötte?
– Szerintem manipulációs eszközként tekint ránk a magyar kormány, ürügyül szolgálunk a politikájához. Mint ahogy Moszkva is azt állítja hamisan, hogy Ukrajnában az oroszokat diszkriminálják.
– Ráadásul ez a nyelvtörvény nem a magyar kisebbségek, hanem az orosz nyelv kiszorítása miatt volt szükséges.
– Nem mondom azt, hogy mi nem követünk el hibákat. Fiatal a demokráciánk és nem tanultuk meg, mit jelent egy soknyelvű és sokszínű kultúra elfogadása. Ukrajnában mindenki tudja, hogy az orosz nyelv ügye kifejezetten politikai ügy. Szerintem az a baj, hogy nincs kölcsönös megértés és jóindulat Magyarország és Ukrajna között. Az orosz nyelvet is mindenki szabadon használhatja, csak nem, mint ukrán hivatalos nyelvet. Beloruszt tudom példának felhozni. Ott két nyelv a hivatalos és az orosz elnyomta a beloruszt.
– Mint ahogy a belorusz szuverén politikát is
– Nem kérdéses.
– Ha ön így látja, akkor talán arra is van válasza, mitől javulna meg a magyar-ukrán viszony?
– Ez attól függ, ennyire érzi a magyar nép fontosnak a szabadság eszméjét. Az az érzésem, hogy a magyar politikusok nem tudják függetleníteni magukat az orosz politikától, ezért nem szuverén ország. Retorikájuk sem koherens. Szerbiában is hasonló a helyzet, kettészakadt az ország, az egyik része hirdeti az uniós-, a másik az orosz befolyást. Szerintem önöknél nagyon erős az orosz befolyás. S azért nem koherens a politikája, mert ugyan teljesen az orosz narratíva hatása alatt áll, de kiderült, hogy Magyarország nem tud az uniós támogatások nélkül létezni.
– Ilyenkor a magyar kormány azzal védekezik, hogy képtelen függetlenedni az orosz energiaforrásoktól
– Pár évvel ezelőtt még Ukrajnában sem gondolta azt senki, hogy képesek leszünk leválni az orosz energiforrásokról. Azt hiszem, világszerte közismert volt, hogy nincs még egy olyan ország, amelyik ennyire függött volna Oroszországtól, mint Ukrajna.
– A hallgatóság soraiban ott ültek az úgynevezett láthatatlan Egyetem növendékei is. Ezt a nyári kurzust a CEU Ukrajnában tanuló egyetemistáknak szervezi – immáron másodszor – hogy kiszabadulva a háborús közegből szabad levegőt szívhassanak
– Mint történész érkeztem Magyarországra, az első utam, és fontosnak tartom a Láthatatlan Egyetemet, mert valójában minden a kommunikáció diplomáciáján múlik – nyilatkozta a rendhagyó óra után Eliána Biharszka.
– Nagyon jó tudni magunk mellett a támogatást, amit meg is szeretnék köszönni a budapestieknek. Jó tudni, hogy ebben a háborúban nem vagyunk magunkra hagyva. Mint kiderült, ő nincs tisztában a magyar közvélekedés egy részével, amely a kormányvéleményt visszhangozza, s a fiatalok derűs optimizmusával rávágja, természetes, hogy nem egyforma az emberek véleménye.
– Mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, az idő szárnyal, de másképp, mint ahogy megszoktuk. Például zuhanyzás közben mindig felmerül bennem, vajon nem üt be vajon egy rakéta? S ha végeztem, nyugtázom, ezt is túléltem. Ma Harkivban sajnos nem mindenki élte túl. Ebben az a legborzasztóbb, hogy nem vagyunk a fronton és mégis – mint civileket – utolérhet minket a halál. Én ugyan nem Harkivban élek, de ugyanazt éljük meg, mint bárki más ebben az országban. Ha megszólalnak a szirénák, akkor abbahagyjuk a tanulást, a munkát és megyünk az óvóhelyre. S onnantól kezdve, ki tudja, mi vár ránk. 2014, a Krím bevétele óta megváltozott az életünk, de tavaly februártól fordult igazán rosszra. Mert mindennap számba veszed, kivel mi történt, hallod itt-ott, hogy barátok, rokonok, ismerősök halnak meg.
Trencsényi Balázs a Láthatatlan Egyetem egyik ötletgazdája, a CEU történész professzora, akitől megtudom, hogy a meghívott ukrán egyetemisták többségének az apja a hadseregben szolgál. Menet közben értesülök a rendkívüli kiállításról. A kiállítás szervezője, Natália Sulakóva mutatja be a képeket.
– 36 olyan egyetemistának állítottuk ki a diplomáját, akik sajnos ezt már nem vehették a kezükbe. Ez amolyan képzeletbeli diploma, mert ők mind meghaltak a fronton és ezért nem tudták befejezni a tanulmányaikat. A többségük önként állt be harcolni a hadseregbe, de van köztük hivatásos katona is. Legalább most, így a kiállítás során megkaphatják áhított diplomájukat. A diplomából pedig az életüket ismerhetjük meg. Én egyikőjüket sem ismertem személyesen, de miután megszerveztem ezt a kiállítást, már mindannyiukat közelről ismerem. Elég rettenetes azt felfogni, hogy közülünk bárki ott lehetne most a falon, a kiállítás képei között, mert bármelyikünkkel megtörténhetett volna a tragédia. A kiállításból összegyűlt pénzt pedig azoknak az egyetemistáknak küldjük el, akik most helyettünk is harcolnak.
Mint megtudom, szerették volna az ELTE-n is kiállítani, de nem jött össze. Feltehetően túl zsúfolt volt az ELTE programja, de őszintén elmondja, neki nem volt teljesen világos, miért utasították vissza a kiállításukat. Amit egyébként a CEU-n a nyáron meg lehet nézni. Ő egyébként már tavaly is részt vett a Láthatatlan Egyetem programjában, és annyira megtetszett neki, hogy megszervezte, egyéves csereprogram keretében itt maradhasson Budapesten. A háborúról ezt mondja:
– Nem az a kérdés, hogy Ukrajna győz-e. A győzelem csak idő kérdése. És az is kérdés, addig még hány egyetemista katonának és önkéntesnek kell meghalnia a szuverén Ukrajna szabadságáért – mondja Natália Sulakóva.
Csernyánszky Judit riportja a 2023. július 8-i Hetes Stúdióban hangzott el.
