„Vásároljon
Hetes Stúdió

A császár új ruhája, kúrával - Szénási Sándor jegyzete

28/11/2020 15:03

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

"Az emberek nem szokták alattvalónak nevezni magukat, akkor sem, ha de facto azok... Hátha reggelre elmúlik vagy a rendszer, vagy a hülyék országa."

2020. november 28. Hetes stúdió - részlet 20.11.28. Szénási Sándor jegyzet
00:00
00:00

A mérsékelt konzervatívok köre, az Eötvös Csoport arról értekezett legutóbb, hogy mit kell tennie egy embernek, ha nem akar egész életére alattvaló maradni. Nagyon bátor megközelítésről van szó, azt tételezi fel ugyanis, hogy a magyar emberek egy értelmezhető csoportjánál ez a dilemma felmerül, és ezt most nem cinikusan mondom. Az emberek ugyanis nem szokták alattvalónak nevezni magukat, akkor sem, ha de facto azok, mert a túléléshez mindenkinek szüksége van egy kis önérzetre. Hogy akkor minek tartják magukat, azt viszonylag könnyű megfejteni: okos embernek, aki elég okos ahhoz, hogy ne rohanjon fejjel a falnak, pláne nem egyedül, hiszen a többi, aki egyáltalán nem okos, hanem hülye, még a falat sem képes detektálni a saját orra előtt, nemhogy az utóbbit kipróbálni az előbbin. Ezekkel nem lehet, mondja az okos ember (mindig más) és a többiekre mutat (mindig másokra). Mi, a nem hülyék, hanem látók és ezért szomorúak, nem alattvalók vagyunk, hanem kényszerből a rendszerhez alkalmazkodó magányos lények, akik állandóan birkákat kénytelenek félrerugdosni az útból, illetve azokon járni, mert ebben az átkozott országban a járda is birkákkal van kikövezve.

A legjobb lenne túlesni néhány jóga pozíción, aztán meginni egy korsó sört, és aludni egyet. Hátha reggelre elmúlik vagy a rendszer, vagy a hülyék országa. Persze ha nem, hát nem.

A tanácskozáson, ahol megpróbálták meghatározni az alattvalóság mibenlétét, illetve az ezzel kapcsolatos gyógymódokat, a Telex tudósítása szerint felszólalt Janky Béla szociológus is, aki a császár új ruhájának régi történetét mesélte el, új tanulságokkal. Úgy vélte, amikor az uralkodó ( természetesen egy Soros-ügynök által megvezetve) talpig pucéran jelent meg ámuló népe előtt, az egyetlen idióta, aki ruhát vizionált a felmutatott testen, ő maga volt, a tömeg, pontosabban az egyes emberek tökéletesen tisztában voltak, vannak a valósággal, sőt a valóság lehangoló realitásaival is bizonyos életkoron túl. Az említett egyes emberek azonban kivétel nélkül úgy vélték, hogy csak ők látnak tisztán, a többit, a szociológus szavait használva, elámította a hatalom önmagáról kialakított mítosza, vagyis oda, ahol semmi sincs, a saját, agymosott képzeletük prémes, sújtásos, vitézkötéssel megbolondított gyönyörű meggylila díszmagyart varázsol. Janky Béla szerint az alattvaló azzal tenné meg az első lépést a saját felszabadítása érdekében, ha elhinné, hogy a mellette állók ugyanazt gondolják, amit ő, vagyis azt, hogy a császár tényleg meztelen, viszont sikerült elhinnie a saját propagandáját. Ettől a pillanattól kezdve senki sincs egyedül, a tömeg nem tömeg, hanem egyetértő és józanul cselekedni vágyó állampolgárok mítosztalanított gyülekezete. Az a hatalom ugyanis, amiben nem hisznek, nincs, akkor sem, ha a díszletei még állnak.

A magyar hagyomány kétféle. A birkáké és a szabadságharcosoké, és az utóbbiak esetében természetesen nem azokról beszélünk, akik csak annak vannak öltözve, parasztvakításhoz. Hogy az egyik miféle metamorfózissal alakul át a másikká, és miért pont abban a pillanatban, amikor arra sor kerül, meg nem mondható, viszont a váltások láncolata ki nem kerülhető. Annyi pedig ma is biztosan megtehető, hogy elhisszük: más se hiszi azt, amit mi sem. Valóban felszabadító érzés.

Szénási Sándor jegyzetét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI Fotó: Oláh Tibor.

Hetes stúdió
2020.11.28. 15:00
Szerző: Szénási Sándor