„Zajlik

Orbán Viktor: A kórházakban és az iskolákban csatatér van

27/11/2020 09:09

| Szerző: Klubrádió

Kitart álláspontja mellett az uniós költségvetéssel, a helyreállítási alappal és a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban Orbán Viktor. A miniszterelnök a vétó megerősítéséről és a járványügyről is beszélt a Kossuth Rádió műsorában. A kórházakban nem lát biztató jeleket. Szerinte két csatatéren folyik a küzdelem a járvány ellen, a kórházakban és az iskolákban. Kétezerrel több kórházi betegről beszélt a rádióban, mint ami hivatalos adatokban eddig szerepelt.

„Két csatatér van most, két frontvonal” - mondta Orbán Viktor péntek reggel az állami rádióban. A két frontvonal: a kórházak és az iskolák. Utóbbi azért fontos, mert munkahelyeket ment meg, hiszen ha a szülő nem tudja beadni a gyereket, akkor otthon kell maradnia, és veszélybe kerül a megélhetése – írja a 444.

„Ami a kórházakat illeti, ott nem látok egyelőre biztató jeleket” – idézte a portál a miniszterelnököt.

A kórházban ápoltak száma a hivatalos pénteki adatok szerint 7591, Orbán Viktor azonban azt mondta a műsorban: „Most az operatív törzs üléséről jövök, és azt látom, hogy mára 9500 magasságában van, tehát el fogjuk érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan.”

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
 
Fotó: MTI - Máthé Zoltán
 

A 444 szerint nem tűnik reálisnak, hogy egy nap alatt kétezerrel megugrott volna a szám. 

Lehetséges, hogy Orbán nemcsak a fertőzöttekre, hanem az összes kórházban fekvő betegre gondolt, ideértve a nem koronásokat is? Elképzelhető, bár végig fertőzöttségi számokról, járványadatokról beszélt.

Szóba került az oltások terve is. Orbán azt mondta, 13 ezer helyszínt jelöltek ki, ahol majd az oltás megtörténik, ha rendelkezésre áll a vakcina. December–január környékén azonban még nem lesz elég oltás, így arra is van tervük, hogy kit vegyenek előre, például a védekezésben részt vevőket és a sérülékeny csoportok tagjait. Talán már jövő héten elindítanak egy akciót, hogy minden magyar előjegyzésbe vetethesse magát, hogy lássák, hányan kérnek oltást. Ez levélben és interneten történik majd – írja a Telex.