„Köszönjük
Kovátsműhely

A betlehemi csillag

27/12/2020 11:53

| Szerző: Barna Zsuzsa/Klubrádió

Karácsonyi Kovátsműhely-adásunk témaadó dala a Betlehemi csillagunk volt. Beer Miklós nyugalmazott püspökkel a hitről és az ünnepről beszélgettünk, majd Molnár László csillagásszal.

2020. december 20. Kovátsműhely (2020. december 20., vasárnap 17:00)
51:15
00:00
Műsorvezetők: Kováts Kriszta Szerkesztők: Kováts Kriszta
Adásunk első vendége Beer Miklós nyugalmazott püspök volt, aki elmondta, hogyan interpretálják az evangélisták Jézus születését: a napkeleti bölcsekről például egyik evangéliumban sem derül ki, hogy pontosan kik voltak, honnan jöttek és mikor köszöntötték Jézust.

Beszélgettünk az adventi időszakról, a karácsonyra való lelki felkészülésről is: vendégünk elmondta, hogy Jézus Krisztus személyében a minket szerető Isten kinyilatkoztatta magát, szólt hozzánk. Ezzel együtt minden embernek szüksége van arra, hogy ez az ő személyes életében is megtörténjen, rátaláljon a hitben az Isten gondviselő szeretetére. A születés ünnepét ezért felhasználjuk alkalomként, hogy ezt a jelen körülményeink között újraéljük.

Beszélgettünk arról is, hogy ugyan nem csak ilyenkor érdemes észrevenni kiváltságos helyzetünket, de az adventi időszak, és különösen a vírus miatti bezárkózás alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk, mi mindenért lehetünk hálásak. Egyúttal vegyük észre azokat, akiknek nem adatott meg mindaz, ami nekünk; vegyük észre a rászorulókat, egyedülállókat, betegeket, nyomorúságos körülmények között élőket is.

Beer Miklós jövőbeli terveiről is beszélt a műsorvezetőnek: nyugdíjazása után a hátrányos helyzetű, szegregációban élő gyerekek felé fordult.

Molnár László és Kováts Kriszta
 
Molnár László és Kováts Kriszta
 

 

Második vendégünk Molnár László csillagász volt, akivel a betlehemi csillag titkát próbáltuk megfejteni. Vajon mit láthattak annak az időnek az emberei az égen, milyen csillagállást hívhatunk ma betlehemi csillagnak?

Idén december 21-én a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben közelítette meg egymást, amire legutóbb a 18. században volt példa, és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz.

Valószínűleg egy hasonló csillagegyüttállás jelentette a betlehemi csillagot is, ami a napkeleti bölcseket Jézus jászolához vezette.

Vendégünkkel beszélgettünk arról is, hogy mit csinál pontosan egy csillagász, mi az a nagy bumm, és mit jelent az, hogy a világegyetem tágul, de szó volt arról is, hogyan tanulmányozták a csillagokat elődeink akkor, amikor még nem álltak rendelkezésre a mai modern távcsövek.

Kovátsműhely
2020. december 20. vasárnap 17:00
Szerkesztő-műsorvezető: Kováts Kriszta