Csak tömören, kevesebb dumát – Szénási Sándor jegyzete
Az ég szerelmére, hiszen egy félfordulat már megtörtént, a rezsim és az ő ura egyre nyíltabban, egyre durvábban fenyeget, egyre kevésbé csomagolja nemzeti érdekbe a saját érdekeit, igaz, a hamisítás, a csalás, a gátlástalan hazudozás, sőt a társadalomnak szóló hízelkedés is ott marja, roncsolja a társadalom maradék ítélőképességét. Márpedig a hazugság lehet pusztítóbb, mint a verőlegények vicsorgása.
A géniusz megint megcsinálta! - Selmeci János jegyzete
Hát ez is sikerült, a külpolitika géniusza, minden idők legfurfangosabb magyar miniszterelnöke végül összehozta az országnak, amit egyetlen régiós ország vezetője sem tudott; több pénzt fizetünk be a magyar költségvetésből az Uniónak, mint amennyit kapunk tőlük. Na de hogy?
Minden törvényt át lehet írni, hogy a törvénytelenség is védhető legyen -Rózsa Péter jegyzete
Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Orbán Viktor az ingyen pénz helyett, inkább védelmi pénzt fizet - Kárpáti Iván jegyzete
11/11/2025 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég ha fizetünk, és csendben maradunk.
Orbán Viktor mostanra végleg eldöntötte: ha választani kell a szabályok és a hatalom között, ő inkább az utóbbit tartja meg. Az Európai Unió évek óta világosan mondja, hogy a pénzhez átláthatóság, jogállam és elszámoltathatóság kell. Ő viszont úgy döntött, inkább nem teljesíti a feltételeket, majd keres más forrást, más védelmet. Most éppen Amerikától, konkrétan Trupmtól.
A politikai üzenet egyszerű és veszélyes: nem kell nekünk Brüsszel, majd jön Washington, és megvéd. Ez a „függetlenségi politika” ma már nem önállóság, hanem menekülés az elszámolás, a számonkérés, a szabályok elől.
A baj csak az, hogy a védelmet mindig meg kell fizetni. Amerikai fegyverek, haditechnika, energetikai megállapodások, politikai lojalitás, mindnek ára van. És ha egyszer tényleg használni kell ezt a „védelmet”, az a számla nemcsak dollárban mérhető, hanem abban is, mennyit vesztünk a saját döntési szabadságunkból.
Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég, ha fizetünk, és csendben maradunk.
Ez az új magyar külpolitikai doktrína: aki szabályokat kér számon, az ellenség, aki csak számlát nyújt be, az szövetséges. Orbán saját hatalmának megtartása érdekében kereskedik Magyarország biztonságával és jövőjével.
És ha egyszer tényleg szükség lesz arra az amerikai „pajzsra”, amit most olyan büszkén hordoz körbe, akkor majd kiderül, hogy nem az a legnagyobb baj, ha Brüsszel visszatart néhány milliárdot. Hanem az, ha Washington egyszer kiszámlázza a szolgálatait.
Mert aki a szabályok betartása helyett a protektorátust választja, az nem megvédi, hanem eladja a saját országát, ha elegáns csomagolásban is.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2025. november 11-ei adásában hangzott el.
