A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Miért nem lett Varga Judit kormányfő? - Rózsa Péter jegyzete
5/08/2025 18:03
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
"Az égieknek azonban olykor mégis meggyűlik a baja a földi dolgokkal, például most, hogy a közelgő nagy népi megmérettetésről sejteni lehet, ez az isten is megbukhat."
Ha Orbán Viktor lett volna Varga Judit férje, akkor biztosan ő lehetett volna az első női miniszterelnök. Ezt mondta Orbán a minap egy rendezvényen – nyilván viccesen. Tudjuk viszont, hogy ezzel szemben nemhogy kormányfő, még miniszter sem maradhatott Varga Judit, mert Orbán nem viccből kirúgta. Ebből persze az is következhet, hogy amennyiben ő lett volna a férj, s ezáltal a felesége a miniszterelnök, akkor nem kellett volna aláírnia egy pedofíliáért elítélt bűnözőt támogató másik bűnöző kegyelmi kérvényét. Azt ugyanis az igazságügyi miniszternek kellett ellenjegyezni, ezért Varga Judit bukott Novák Katalinnal együtt. Ebből arra is lehet következtetni, hogy Orbán maga az isten, aki életet vagy halált oszt, büntet vagy felemel, mikor, kit, miért lát arra érdemesnek. Mert nyilván azért nem lett Varga Judit kormányfő, mert nem Orbán volt a férje.
Hát így megy ez, a logika, az észszerűség, a valóság olyan szerencsésen kerüli el Orbán Viktort - avagy ő maga kerüli el ezeket a fránya földi dolgokat -, hogy büntetlenül azt mond, amit csak akar. E Varga Juditot maga mellé vizionáló beszédében azt is megemlítette, hogy Áder János barátját próbálta már rávenni, vállalja el a miniszterelnöki posztot, hogy ő, az isten kissé hátrébb léphessen, pihenőt tartson.
És az ég nem szakadt le, de nyilván csak azért, mert maga Orbán-isten tartja azt is, nemdebár? Jut eszembe, a régi Rómában Domitianus császár legnagyobb gondja az volt, hogy a zsidók a maguk istenét előbbre tartották nála, a császárnál, holott a római törvények szerint ő a legfőbb isten. Lett is ennek a nyakasságnak ára, szegény zsidók elég sokáig bolyonghattak hazátlanul a nagyvilágban. No de, vissza Orbánhoz, aki császár és isten a maga módján, és ezt immár csaknem tizenöt éve így tartják maguk a NER hűséges szolgái is. Az égieknek azonban olykor mégis meggyűlik a baja a földi dolgokkal, például most, hogy a közelgő nagy népi megmérettetésről sejteni lehet, ez az isten is megbukhat.
Egyszóval valamit tenni kell, hogy ez ne isteni, hanem valamilyen köznapi, egyszerű ember által is elfogadható vagy felfogható bukás legyen. Beszélni kell tehát róla, és Orbán el is kezdett beszélni. Vajon kifarolhat-e a szégyenből, a felelősségből, hogy esetleg a jövő évi választásokon bukó rendszerének akkor már ne első, hanem szerény, pihengető háttérembere – bocsánat, akarom mondani istensége legyen. Érdekes mondatok jöhetnek még a következő hónapokban arról, miként lehet majd sikerként megmagyarázni egy sikertelen választást. Mert egy istenség még erre a bűvészmutatványra is képes.
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2025. augusztus 5-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

