Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Gábor György: A Hamász barátai és a mi barátaink
10/10/2023 07:23
| Szerző: Gábor György
"Mindeközben Irán – izraeli katonai szakértők gyanúja szerint nem csekély orosz segédlettel – a Hamász legnagyobb fegyverszállítójává lett."
A sok nagyokossal ellentétben, akik elmeháborodott politikai fundamentalizmusukból fakadóan egészen biztosan tudni vélik, hogy az Izrael elleni támadásról kizárólag az izraeli ellenzék tehet, amely képes inkább odadobni az országot az önmagukat emberi lényeknek álcázó, gyermekek és idős emberek gyilkolására szakosodott és kifejezetten erre kiképzett kegyetlen terroristáknak, csak hogy megszabaduljanak végre Netanjahutól és kormányától, én most a hazai közvélemény figyelmét néhány összefüggésre szeretném felhívni.
De mindenekelőtt arra, hogy ami Izraelben történt, az nem zsidó belügy, az az egyetemes civilizáció ügye. Ki-ki vérmérséklete és meggyőződése alapján kritizálhatja az Izraelben hatalmon lévők, avagy az ellenzékiek politizálását, de ahol gyilkológépek gyermekeket, tizenéves bulizó fiatalokat vagy magatehetetlen idős embereket mészárolnak le, gyáván, aljas és barbár módon, ősprimitív, szadista kegyetlenséggel, ott az amúgy egyetemes méretekben is egyre vészesebben és reménytelenebbül visszaszoruló emberi civilizáció mellett kiállóknak, s az azt védelmezőknek kell (kötelező) konfrontálódniuk a civilizáción kívüli emberszabásúnak tűnő hóhérokkal, máskülönben nincs tovább.
Amúgy az alábbiakban szóba hozott tények nem biztos, hogy eljutottak a magyar olvasókhoz, annál is kevésbé, minthogy a mindent leuraló kormánypárti sajtó ezeket a tényeket nem szívesen hozza szóba. Helyesebben: egyáltalán nem.
Egyebek között például azt, hogy Lavrov orosz külügyminiszter az elmúlt időszakban meglehetősen sűrűn fogadott különféle Hamász küldöttségeket, s a hírek szerint többször is találkozott Iszmáíl Hanijével, a Hamász fundamentalista iszlám szervezet egyik vezetőjével, a Palesztin Nemzeti Hatóság – palesztinok körében is vitatott – miniszterelnökével. Árulkodó, hogy a terrorcsoport vezetőjét akkor kezdték el Moszkvába invitálni, amikor Moszkva és Jeruzsálem kapcsolata látványosan meggyengült, főként Oroszország ukrajnai háborúját követően. Izrael ugyan tartva – és joggal tartva! – Oroszország szíriai befolyásától, nem szállított Ukrajnába fegyvereket, de nyíltan és egyértelműen elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját és az orosz csapatok embertelenségét, a civil lakossággal szembeni barbár fellépését. Lavrov egységbe szólította fel a Hamászt és a Mahmúd Abbász vezette Fatah szervezetét. A tárgyalásokon szó esett az „izraeli jogsértésekről” és azok mielőbbi orvoslásáról. Hanija mellett a Hamász küldöttség tagja volt a terrorszervezet helyettes vezetője, Saleh al-Arouri, a Hamász hadseregének alapító parancsnoka is, aki a mostani Izrael elleni terrortámadást követően azt nyilatkozta az Al Jazeerának, hogy „mindent elsöprő csatába kezdtünk… és készen állunk egy izraeli szárazföldi invázióra.”
Amúgy – és nem mellékesen – arról a Lavrovról van szó, aki 2022 júliusában egy moszkvai sajtótájékoztatón önfeledten azt találta mondani, ezzel diplomáciai vihart kiváltva, hogy Hitlerben zsidó vér folyt, meg azt, hogy a legnagyobb antiszemiták maguk a zsidók.
Közben a nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő Oroszország igyekezett erősíteni a kapcsolatait megmaradt szövetségeseivel, elsősorban Iránnal. Irán pedig az oroszok iránt táplált háláját egyebek mellett az ukrajnai dróntelepítésekkel fejezte és fejezi ki, továbbá minden olyan katonai együttműködéssel, fegyverszállításokban való közreműködéssel, amellyel a nyugati világ és a Közel–Kelet destabilizációját képes előidézni. Oroszország – mint tudjuk – „legnagyobb tragédiájának”, elvesztett területei visszaszerzésének érdekében, Irán pedig érzékelve Izrael és több arab állam békekötési folyamatát, s azt, hogy épp küszöbön állt egy amerikai-izraeli-szaúdi atomprogram-megállapodás.
Közben Putyin, csatlakozva Lavrov bősz zsidózásához, a világpolitika kulcskérdését szintén a zsidó létformában ismerte fel: legutóbb Zelenszkij zsidó gyökereiről beszélt elítélően, miközben elégedetten jelentette be, hogy „nagyon jó kapcsolataink vannak Iránnal, és minden lehetséges módon erősíteni fogjuk azokat. Ezért mindent megteszünk az Iránnal való kapcsolatok fejlesztése érdekében, és ezt a jövőben is fenntartjuk.”
Mindeközben Irán – izraeli katonai szakértők gyanúja szerint nem csekély orosz segédlettel – a Hamász legnagyobb fegyverszállítójává lett. A fegyverek Iránból Jemenen és Szudánon, illetve Egyiptomon keresztül jutnak el a Gázai övezetbe, a Szuezi csatornán keresztül, békaemberek és a terepet kiválóan ismerő beduinok közreműködésével, azon a titkos és hatalmas kiterjedésű alagútrendszeren át, amelynek bonyolult struktúrája még az izraeli titkosszolgálat előtt sem ismert. Minderről mások mellett Mahmud Mardawi, a Hamász egyik katonai vezetője, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádok (a Hamász fegyveres erőit tömörítő szerv) egykori parancsnoka számolt be az Al-Monitornak.
És orosz barátaink mellett ne feledjük el a kínai barátainkat sem, akik épp most tettek közzé egy nyilatkozatot, amely az érintett feleket higgadtságra és önmérsékletre szólítja fel, továbbá arra, hogy a felek haladéktalanul fejezzék be az ellenségeskedést. A kínai nyilatkozatban különösen megkapó, hogy a vasárnapi közlemény valamiért meg sem említi a Hamász fegyveres terrorista csoportot, mintha az nem is létezne.
Viszont aki a Hamászt tárgyaló partnernek tekinti, legyen az Oroszország, Irán vagy Kína, az egy terrorista bandával óhajt üzletelni és megállapodni. Ezt meg lehet tenni, ám ebben az esetben ők maguk saját magukat minősítik át terrorista bandáknak.
Ami Irán esetében már jó ideje adott, s Oroszország esetében sem nevezhető távoli célnak.
