Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A hiteltelen - Szénási Sándor jegyzete
Mondhat és ígérhet bármit, már minden csak szó, duma, szöveg, smúz, hanta, sóder, illetve rizsa.
Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Az igazság a felhők felett jár - Dési János jegyzete
5/01/2026 18:03
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Ez az a védőpajzs, amelyik nincs ugyan, de már dolgozunk rajta, hogy legyen. Lehet, hogy akkor sem lesz, de sebaj, akkor majd azt mondjuk, hogy dolgozunk rajta és lesz. Vagy nem lesz.
Aki igazat mond, azt hamar utolérik, aki hazudik, az gyakran repülőgéppel száll. Az igazság a gyávák menedéke. A hatalom a hazugság maga. És ha utolérik? Zakson. Majd hazudunk újat. Olyan szegények még sohasem voltunk, hogy ne hazudhattunk volna a nép szemébe valami édeset. Szegények. Tényleg, Lőrinc még mindig Hawaiin a magángépével. „Andika ne fogd meg, nem szabad lepke”. És Hatvanpusztán, édesapám félig kész mezőgazdasági üzemében is az igazság szárnya borítja be a 15 fürdőszobát, a steakelőkészítőt és a pálinkakóstolót, valamint a komornyik lakosztályát is.
Az igazság a felhők felett jár:
„Tehát az, hogy nekünk van egy pénzügyi védő pajzsunk, ez jó néhány velünk szembeni brüsszeli tervet likvidál. Nem is érdemesen gondolkodni.”
Ez az a védőpajzs, amelyik nincs ugyan, de már dolgozunk rajta, hogy legyen. Lehet, hogy akkor sem lesz, de sebaj, akkor majd azt mondjuk, hogy dolgozunk rajta és lesz. Vagy nem lesz. De ez mindegy is. Így se úgyse lennék Brüsszel helyében. Na.
„Nem is érdemesen gondolkodni.”
Ahogy ma mondta, idézem: olyan védőpajzs, amely mindkét fél számára elfogadható lett volna, kezdetben nem állt rendelkezésre, ezért abban maradtunk, hogy a munkatársaink kidolgozzák azt a speciális védőpajzsot, amire Magyarországnak szüksége van, és amit az amerikaiak meg tudnak és meg akarnak adni.
Dehát nem ezt tetszett mondani a csillagszemű útitársaknak hazafelé röppenve:
„Amit így még nem mondtunk, azért tegnap én kötöttem az amerikai elnökkel egy pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást is. Mondjuk úgy, hogy spekulációs vagy politikai célú támadás érné, akkor egy amerikai pénzügyi védőpajzsra számíthatunk, számíthatok.”
Most akkor van vagy nincs. Természetesen van, hiszen ott elnöki a rendszer, tehát ha azt mondta. Vagy nem mondta. Szóval van, de most fogjuk kitalálni. Addig nincs. De ettől Brüsszel ne kapjon ám vérszemet.
„Nem is érdemesen gondolkodni.”
Végülis kár is ezzel többet foglalkozni. Miért érdekes az, ha télen esik a hó és hideg van? (Erre gróf batidai Lázár János tudna felelni, aki már idejében szólt, hogy mínusz egy fok körül baj lehet a vasúti közlekedéssel), miért érdekes, ha az ég kék, a fű zöld, a bárányok bégetnek és Orbán hazudik? Az élet természetes menete.
Meglepő-e, ha egy zsebdiktátor csal a választásokon. Mert a nyugdíjasoknak az ügyfélkapura, azaz a hivatalos ügyek intézésére szolgáló felületre küldött Fónagy János levél, természetesen tele hazugságokkal, csalás. Csalás a hamisított Tisza párt programmal oberhóhemkedni, és közös pénzekkel kitömött álcivil szervezetekkel plakátkampányt építeni rá. Csalás és hazugság, hosszan sorolhatnánk. De minek.
Az elszálló MNB-s ötszázmilliárd ma Dubaiban pihen és rendel magának még egy koktélt, miközben a kecskeméti egyetem hűlt helyén mínusz három fokos jeges szél süvít. M. Lőrinc büntetlen előéletű Dior klottgatyában a fogával kihúzza a dugót egy Dom Perigon Magnumból és a bádogbögrécskéjébe önti a szépen csillogó nedűt. A fejedelmi vő, a saját lábára nehezedik és hazavisz két kilométer Balatonpartot, egy megyét és egy kiló sós sütit, csak az íze végett. Ez utóbbit ki is fizeti.
Brüsszel pedig ott áll letolt gatyával, mint a kis Manneken Pis és szomorkodik. Annyira, de annyira elkapná Magyarország frakkját, azaz mackófölsőjét inkább, de nem lehet, mert ott a nagy amerikai védőpajzs, amit két griff tart a magasba a turulok őszinte elismerésére.
Vagy nincs ott, de a turulnak így is jó.
„Nem is érdemesen gondolkodni.”
Dési János jegyzete az Esti gyors 2026. január 2-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
