Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
A radarcsenés margójára - Rózsa Péter jegyzete
21/08/2025 18:03
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Nincs is itt akkor semmi látnivaló, roncsok, feleslegesek, igazából csak a helyet foglalják, köszi, hogy egy nagy darabtól megszabadította a tolvaj banda a szegény honvédelmi minisztériumot. Hát nem logikus?
Nem tudom feltűnt-e valakinek, de Magyarországon az utóbbi bő egy évtizedben annyira gyakori lett a lopás bűncselekménye, hogy igazából már meg sem lennénk nélküle. Az ember sokszor csak azért kezd ragaszkodni valamihez, mert az a valami nagyon gyakori és nem azért, mert különben jó. Szóval megszokjuk. Hozzászokunk. Legutóbb egy kb. 400 kg-ot nyomó, MiG-29-es repülőgéphez tartozó radart csempésztek ki valakik a kecskeméti katonai reptérről – egyébként NATO-tagok vagyunk, csak úgy mondom -, de nem is ez az érdekes, mert loptak itt már egy komplett Mátrai Erőművet is, hogy később a gazda, a magyar kormány jó pénzért (a mi zsebünkből) a tolvajtól visszavegye, tehát itt most számomra a magyarázat érdekes, mert rávilágított arra, hogy miért lopta el a Matolcsy klán a nemzet bankjából azt a közel 500 milliárd forintot. Azért, mert az már mit sem ér. Tehát, menjünk sorba: a repülőgép radar elcsenéséről a honvédelmi kaszinóminiszter a következő nyilatkozatot tette:
„… a bűncselekmény a laktanya területén, a kerítéshez közeli területen történt, ahol roncstelepszerű körülmények között tárolták a feleslegesnek nyilvánított repülőgépeket [...] az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok és piaci értékük nincs. A régóta működésképtelen repülőgépek […] több mint egy évtizede csupán tárolási célból vannak jelen Kecskeméten.”

Olálá! Nincs is itt akkor semmi látnivaló, roncsok, feleslegesek, igazából csak a helyet foglalják, köszi, hogy egy nagy darabtól megszabadította a tolvaj banda a szegény honvédelmi minisztériumot. Hát nem logikus? Azt ugyan nem értem, akkor miért tettek feljelentést, hacsak nem a látszat kedvéért, kamuból, hogy azért a betörés önmagában nem szép dolog, dádá jár érte. És akkor itt megvan a magyarázat a Nemzeti Banknál történtekre; a Matolcsy gyerek és üzleti-baráti köre azért gondolta úgy, hogy azt a csekély félbillió – vagyis 500 milliárd forintot elemelje, mert az már amúgy is rozsdamarta, egyre értéktelenebb vacak. Mármint a forint. Igaz, hogy szakértők szerint maga a papa, az öreg Matolcsy, a bank volt vezére munkálkodott keményen a forint folyamatos leértékelésén, hogy az árfolyamkülönbségekkel játszva, minél nagyon romhalmazt képezzen a magyar bankókból, és ebből a szeméttelepből valóságos jótevés legyen elhordani valamennyit. Nyilván így gondolkodhattak a fiúk, hiszen a kormány jeles tagja, a kaszinóminiszter is így gondolkodik, amikor értéktelen szemétnek titulálja a MiG-29-es ellopott radarját. Egy valami – mit, egy, egyébként ezer dolog azért nem stimmel. A radart valószínűleg nem a fémhulladékot gyűjtő maffia lopta el, mert ha ez már szemét, akkor kinek érné meg ez a kockázat, hacsak nem egy hatvanpusztai könyvtár méretű szalonban szeretné valaki kiállítani, hogy esténként gyönyörködjön benne. Ehhez az akció viszont túlságosan kockázatos lenne, nem is beszélve a lopás kivitelezésének technikai nehézségeiről, mert ezt a 400 kilós monstrumot kiemelni, teherautóra pakolni jóféle targoncával lehet, meg ott a szögesdrót és miegyebek. Szóval, a forint sem lehet annyira értéktelen, hogy megéri belőle félbilliót kitalicskázni a piacra, akkor ha ott legfeljebb hervadt zöldségeket sem adnának értek. Így marad a másik magyarázat, az, hogy a honvédelem milliárdos vezére füllent, rosszban sántikál, hogy bagatellizálja a hibát. Ugyan így a Matolcsyak is füllentenek, amikor azt sugdossák a vagyonvizsgálók fülébe, hogy megvan az a pénz, csak majd vissza kell valahogy szerezni. Hiszen éppen most, a lopás leleplezése után jó fél hónappal újabb kastélyt vásárolt magának az egyik érintett barát, éppen az alapítványokból lopott pénzből. Szóval az értékekről szólva nekem inkább az az érzésem, hogy ezek a füllentgető emberek értéktelenedtek el, lettek erkölcsi és emberi nullák, és a nemzet vagyonának megkárosítói, akik azért mégis – vagy talán éppen ezért? – élvezik a kormány védelmét. Mert, hogy összeér, ami összetartozik.
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2025. augusztus 21-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

